2013. december 6., péntek

Nemzetközi információk




Nemzetközi információk

Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése

153. sz. 2013. nov. 29.

 

Olaszország

 

“Genova a mienk” (egy olasz dal címe)

 

A genovai dolgozók harca a mienk is!

«Genova megbénult, a tiltakozás szélesedik», írja címében a La Stampa, nov. 22-én. «Harmadik napja tart a rendkívüli káosz. 72 órás rendes őrület. Az autóbuszsofőrök vadsztrájkjához csatlakoztak az Aster (útkarbantartás) és az Amiu (városi köztisztasági dolgozók), sőt a taxisofőrök egy vadul dudáló csoportja is. A város forrong. Ma újrakezdődik, mivel a szakszervezet és a város közötti tárgyalások előző éjjel kudarcba fulladtak. Akkor támadt igazán lázadás a polgármesterrel szemben, miután a tömegközlekedés 2014-es privatizációjáról döntött. Tegnap a helyhatóság szürrealista módon zárt ajtók mögött ülésezett  – ahogy Balsamo, a helyi prefektus kérte – 1500 tüntető altal körülvéve. Ilyen még nem történt. «Lemondani, lemondani!» kiáltozta a tömeg. A szakszervezet, a konföderációk, a Demokrata Párt is ott van. Ha a tiltakozás motorja a Faisa Cisal is (a közlekedési autonóm szakszervezeti konföderáció), ott vannak a CGIL és a CISL, az UIL zászlói és transzparensei, ott látni Andrea Gamba, Michele Monteforte és Camillo Costante alakját feltűnni a FILTCGI-től, a CISL-es Antonio Vella vagy az UIL-től Giuseppe Gulli oldalán. Andrea Gatto [a Faisa Cisal főtitkára] aláhúzta: ha a polgárpolgármester és a régiós elnök nem ülnek tárgyalóasztalhoz konkrét javaslatok alapján, annak teljes sztrájk lesz a vége.» Ezidő alatt a televíziós hírek azt magyarázzák, hogy «a milánói, torinói, római mozdonyvezetők is Genovába jöttek a harcot támogatni, mivelhogy minden városban betervezték a közlekedés magánkézbe adása», valamint «vállalati dolgozók is csatlakoznak».

 

A kormány cinikus és üres propagandájának ellenére a helyzet összes eleme összeszedhető: a mindenütt érlelődő forró helyzetnek a genovai mozdonyvezetők csak az élére álltak. Privatizálni az ATM-et Genovában? Hiszen ezzel egyidőben 12 milliárdos privatizációt jelentett be a kormány: Eni, Fincantieri (TOT, ez is Genovában), Enav, Sace, Grandi Stazioni, STM, stb. Letta «magyarázkodik»: «Az IMU kérdésében a minisztertanácsnak kellett volna dönteni, de az ülés az tervezettnél hosszabb és komplexebb volt, mert másnap reggel az Eurocsoport ülése kezdődött a közköltségekről».

Az Eurocsoport: az Európai Unió zsandárja minden támadásban, megnyirbálásban, rombolásban. Néhány nappal korábban ezt az «Eurocsoport» jelentette ki, hogy a stabilitási törvény nem elég. Az IMF-től a közkiadások csökkentésének specialistájaként érkezett Cottarelli komisszár révén a kormány rögtön kiigazított: már nem csupán az okt. 15-én bejelentett 3,5 milliárdnyi megszorításról van szó, sem a néhány nappal később 10 milliárdra kiegészítettről, hanem három év alatt 30 milliárdól! De még ez sem elég, az Eurogroupe  kiegészítő pénzügyi stabilitási törvényt követel.

És soha nincs vége. Az Európai Unió és szolgálatában álló kormányaik készek a totális katasztrófába vinni bennünket.

De – bármi is legyen a genovai események folytatása – máris igazolja azt, amit az európai munkástalálkozó meghívója tartalmaz: «Új helyzet előtt állunk. A dolgozók, a népek tágítják a repedést az Európai Unió bástyáján. Elutasítják a «reformokat», legitim követeléseik védelmében kelnek fel. A dolgozóknak, a népeknek kell szervezeteikkel együtt egységet alkotniuk és szakítani ezzel az Európai Unióval, amely a tőkések, a bankok alapvető eszköze».

Ez az, ami megfélemlíti a kormányt. A végrehajtó hatalom minden ellentmondása, a Demokrata Párton belüliek, a Cancellieri-eset (igazságügyi miniszter, akit befolyásával való visszaéléssel vádolnak) csak ennek a félelemnek a visszatükröződése.

A dolgozók számára, az ő üdvösségük és az ország jővője érdekében a genovai közlekedési dolgozók kijelölték az utat: igazi országos sztrájk kell az összes privatizálás visszavonása céljával, a munkahelyek védelme és visszaszerzése érdekében, béremelésért. Erre van szükségünk. Ez persze azt is jelenti, hogy szakszervezeti vezetőink egyszer s mindenkorra leszámoljanak «megzavarodottságukkal», szakítsanak az EU politikájának támogatásával, a paktumok aláírásával.

A genovai dolgozók harca a mi harcunk: mozduljunk együtt velük!

 

Lorenzo Varaldo  (a Tribuna Libera cikke, 2013 november)



 
 
Portugália

 

Mi, az MRMT (Mozgalom a trojka memorandumainak visszavonásáért) aktivistái és a tarragonai munkástalálkozó portugál delegációja tagjai, üdvözöljük a találkozó gondolatát, mely olyannyira szükséges egész Európa számára és számunkra különösen. Ezen napokban is óriási sztrájkhullám zajlik országunkban, mely a lakosság többségének mélységes akaratával egyezik: le kell győzni a 2014-es költségvetést, végezni kell a PSDCDS-trojka kormánnyal. Ezekre a megmozdulásokra az összes szakszervezeti vezetés, a CGTP és az UGT is felszólított a bércsökkentésekkel, elbocsátásokkal, a privatizációkkal szemben és a közszolgáltatás megsemmisítése ellen. Mert ez történik a postával, az oktatással, az egészségüggyel, az igazságszolgáltatással…

 

A trojka memoranduma tartalmazza a munkaidő emelését a közszolgák esetében – egyidőben azok bérének és nyugdíjának csökkentésével –, s a közkiadások újbóli (akár 40 %-os!) megnyirbálásával egyszerre. Ezért volt a szakszervezet felhívására a tiltakozó mozgalom olyan népes, és azért nem tömegesebb, mivel nincs pénzünk sem a sztrájkra, mert a prekárius munka olyan elterjedt, hogy az elbocsátás eshetőségét sokan nem tudják vállalni.

 

Ebben a drámai helyzetben mit mondnak az ellenzéki vezetők, képviselők? «Tiltakozunk, sztrájkolunk – de minden marad a régiben», de sokan ezt is: «Ez a kormány semmit nem tisztel, az alkotmányon átgázol, a törvényeket megkerüli, nyomást gyakorol a bíróságokra és zsarolja őket. Valamit tennünk kell, hogy megszűnjön ez a helyzet».

 

A kormány már kapott néhány erős csapást. Meg kellett hátrálnia pl. az alsó- és középfokú oktatás dolgozónak háromhetes sztrájkja előtt, amelyet a szakszervezetek is támogattak.

 

Azt gondoljuk, hogy a tarragonai tanácskozáson részt vett küldöttség megfelelt a teendőknek. Szervezeti függetlenségünket meg kell erősíteni, a követelések alapján a munkásosztály egyesült frontját kell létrehozni. Ha a szakszervezeti vezetők elutasítanák az összes «társadalmi párbeszédet», egyetlen kormány sem tudná megvalósítani ezt a destruktív politikát.

 

Lisszabon, 2013.nov.13.

Ana Sofia Cortes (STFPSI szakszervezeti delegátus, MRMT-koordináció tagja); António Aires Rodrigues (Alkotmányozó Nemzetgyűlés tagja, a POUS vezetője); Carmelinda Pereira (Alkotmányozó Nemzetgyűlés tagja, a POUS vezetője); Emanuel de Alte Rodrigues (tanár); Fernando Quadros (B E); Isabel Pires (dirigeante du SPGL vezetője, MRMT-koordináció tagja); Joaquim Pagarete (SPGL nyugdíjastagozata és USLCGTP koordinációs bizottság tagja) ; Licínio de Sousa (BE); Maria João Rodrigues (fordító); Prudência Rodrigues (tanár); Pedro Ferreira (újságíró).

 

USA

 

Nemet a demokrata és republikánus képviselők megszorításaira!

 

Micsoda cirkusz a Kongresszusban! Az élelmezési bónóprogram csökkentése érdekében gyakorolnak nyomást demokrata és republikánus képviselők!

A program (SNAP, Supplemental Nutrition Assistance Program, élelmezési segély) 5 milliárdos megszorítást szenvedett el, ami személyenként kb. 7 %-os csökkentést jelentett 2009-ben, s persze azóta még ideiglenes  jelleggel sem tettek hozzá egy centet sem. Most még nagyobb veszély fenyeget, a következő 10 évben. A Szenátus ugyan csak 4 milliárddal, de  a Képviselőház 39 milliárd dollárral akar kevesebbet szánni erre a célra, pedig 47 millió amerikai állampolgár élete függ a programtól. Élvezői rokkantak, gyerekek, idősek, 90 %-uk a szegénységi küszöb alatt élő család tagjai.

 

A két párt kompromisszumról tárgyalgat, de annak tárgya csak az összeg nagysága. Az elnök kijelentette, ha a megszorítás túl szigorú, megvétózza, persze erről ő maga dönt.

Szégyenletes és felháborító, sőt bűn ezeknek a millióknak az életét mérlegre tenni. Még ha a Szenátus «könnyített» javaslata is győz, a családoknak meg kell elégedniük havi 90 dollárral (napi 3 $). A Képviselőház javaslata alapján pedig 2 millió embert, kb. 4 %-ot letiltanának a támogatást élvezők listájáról amellett, hogy az élelem mennyiségét is csökkentenék.

Ha ez történik, meg fog emelkedni azon gyerekek száma, akik reggeli nélkül mennek iskolába, a jótékonysági szervezetek ingyenkonyhái pedig már ma sem bírják a rászorulók etetését.

Annak ellenére, hogy próbálkoztak a SNAP visszásságainak kimutatásával, ez egy megbecsült program kevés hibával, alacsony kezelési költséggel, és hatékonysága nagy.

Egyidőben ezzel, a Kongresszus a leggazdagabb mezőgazgadási vállalkozókat dollárözönnel árasztja el – az adófizető zsebéből. További tíz- és tízmilliárdokkal fizeti a katonákat, az afgán rendőrséget a következő tízéves megszállás idejére…

Milyen kormány ez, amelyik saját népét is kivérezteti? Milyen ez a két fő politikai párt? Kiknek a cinkosai? Csak mértékben különböznek, de ugyanazt a nótát dalolják!

Ez az alapvető oka annak, hogy a munkásosztálynak munkáltatóktól, azok pártjaitól, a kormánytól függetlenül kell reagálnia és küzdenie azért a programért, amely a lakosságot szolgálja.

Ennek érdekében mozgósítunk: Nemet a SNAP megnyirbálásaira, megőrizni és kiszélesíteni azt!

 

A Munkásriposzt-hálózat közleménye (Labor Fightback Network, P.O. Box 187, Flanders, NJ 07836.), conference@laborfightback.org, laborfightback.org.

 

Spanyolország

 

A madridi köztisztasági dolgozók sztrájkjának leckéje

 

Pablo García Cano, a Munkásbizottságok (CCOO) madridi ipari szakszervezeti felelőse cikke az Información Obrera 2013. nov. 22-i 278-as számában

Olyan győzelemről van szó, amely megmutatja, a munkásosztály «igenis meg tudja tenni». Persze, a szakszervezeti és politikai vezetés orientációját is felveti.

Vasárnap reggel tudtuk meg, hogy az ERE («restrukturációs terv») keretében az egyezség létrejött. A madridi köztisztasági vállalatok 13 napos sztrájkot provokáltak 1134 dolgozó elbocsására és 40 %-os bércsökkentésre vonatkozó elképzelésükkel. Az egyezség ezeket eltörölte, a hatezer dolgozó nagy többsége szavazatával elfogadta, a sztrájkot befejezte.

Mindenekelőtt alá kell húzni, ez győzelem támpont más dolgozók és a fiatalok számára. A lakosság is örömmel üdvözli. Világos, aki mer, az nyer. Az 1134 fő elbocsátását és a 40 %-os bércsökkentést visszavonták, holott ez nem a munkáltató tréfája vagy manővere volt, látjuk nagyon jól a többi munkáltató esetében: tömeges elbocsátások, jogok megkurtítása, lockout mint a Canal 9-nél.

Madridban persze megpróbálták a közvéleményt a köztisztasági dolgozók ellen hangolni, sőt, «sárga» sztrájktörőket alkalmazni, csatát szervezni, hogy a rendőrségi beavatkozást igazolni lehessen. Nem ment.

Először is azért nem, mert a TRAGSA állami vállalat bizottsága nem állt emellé, Botella polgármesternek csak a TRAGSA 200 dolgozóját (ebből 110 kihelyezett dolgozót!) sikerült mozgósítani. Ezzel nem lehetett a minimális szolgáltatást elvégeztetni.

A fővárosi helyhatóság legyőzetett, mert a Rajoy-kormányt támogatja, a «spanyol» multinacionálisok legyőzettek, s velük együtt a munkáltatói szervezetek is – holott hozzászoktak a szuperprofithoz. A nagysajtó is, amely folyamatosan ezeket támogatja szakszervezet- és dolgozóellenes írásaikkal. Azok is, akik nyomást gyakorolnak, hogy a szakszervezetek «tárgyaljanak» inkább, és az elbocsátásokat vegyék tudomásul.

Ez a sztrájk kimutatta, hogy még az állam soha nem látott szakszervezetellenes támadása idején is a dolgozók és szervezetük egysége a megoldás az úgynevezett «elkerülhetetlen» kiigazítási intézkedések elutasítása talaján. Persze a dolgozók nem örvendeznek maradéktalanul. Számosan önként lemondtak prémiumukról, elfogadták előnyugdíjaztatásukat, az évi 45 napos technikai munkanélküliséget, az ingyenes túlórákat és pluszban bérük ötéves befagyasztását. Ami persze azt is jelenti, a munkáltató keresi továbbra is profitnövelésének eszközeit. De a dolgozók is keresik a munkakörülményeik javításának módját.

Győzelmüket egységben érték el. A sztrájk alatt minden nap gyűléseket tartottak, fütyültek az 50 %-os minimális szolgáltatásra, világosan megmondták: a sztrájk hatázatlan időre szól, szervezetten és szervezeti keretekben harcoltak, céljaikat egyértelműen fogalmazták meg: sem elbocsátást, sem bércsökkentést. A madridiakat meggyőzték igazságukról, így azok velük szimpatizálva elviselték a piszkot, szemetet két héten át. Még bizonyos politikai és szakszervezeti vezetők támogatását is elérték. Más szektorok dolgozói is melléjük álltak, azok, ahol ugyancsak el kell viselni a költségvetési megszorításokat, de a dolgozók elszigeteltek. S annak ellenére, hogy a két legnagyobb tömörülés főtitkárai látványosan tartózkodtak a konfliktusban.

A sztrájk nagy tanulsága, hogy a munkásszervezetek eddigi politikájával szakítani kell. El kell utasítani a költségvetési megszorításokat és a rossz egyezségeket. Nem szabad engedni a kormány, az Európai Unió követeléseinek, ahogyan az a munkaügyi reformmal történt. Előttünk áll a «nyugdíjreform», itt is egymástól elszigetelni akarják a tömegeket, az ellenállást részenként felszámolni. Nem szabad engednünk, meg kell állítani és megfordítani a folyamatot.

A dolgozók harci vágya növekszik, végig akarnak menni az úton.

(…)

ALGÉRIA

 

 

Editorial de Fraternité!,

a Dolgozók Pártja orgánuma,  2013 novembere


Törökországban Robert Ford, az USA volt algériai nagykövete a szíriai ellenzék koalíciójának címezve azzal fenyegetőzött, hogy ha az távol marad, a(z amerikaiak fabrikálta) Genf II. tárgyalásokat feloszlatják.


Azok, akik azt hiszik, hogy a szíriai borzalmak népforradalmat jelentenek, jó, ha megismerik, hogy az amerikai imperializmus és szövetségesei az ország feldarabolását és káoszba döntését programozták be. Régiónkban Marokkó és Algéria között is veszélyesen nő a provokációk nyomán a feszültség. Ki profitálna a testvérháborúból?

 

Biztos, hogy nem a két nép húzna hasznot, sem pedig a szaharai lakosság. Csakis az imperialista háborúcsinálók, akik már tönkretették Líbiát, a válságot elmélyítették Maliban, az egész térséget fenyegetik, a hadiipar szolgálatából húzzák profijukat. Jó okunk van, hogy ragaszkodjunk ahhoz, semmi nem lehet előrébbvaló, mint a népek és nemzetek integritása.

 

Ebben a súlyos helyzetben folyik nemzetgyűlésünkben a 2014-es költségvetési vita. A nemzetgyűlésben a piszkos pénzekkel bíró és privilégiumokat kereső erők ezúttal a szociális lakásokra és a teljes jogú nyugdíjakra vetették magukat – a létező törvényekkel totális ellentmondásban. Az idegen vállalatok, közöttük a Michelin feletti állami felügyelet (51 % az állam, 49 % a vállalat tulajdona) jelentős beruházásokat indokolna, de a kormány ellentmondásosan erre jelentéktelen összeget kíván fordítani. A strukturális kiigazítási terv maradékait pedig meg akarja megvalósítani – együtt ezzel az 51/49-es törvénnyel. 150 farmot nyit meg a magántőke előtt, melyekben nem akarja érvényesíteni az 51/49 elvét, mivelhogy ezek 1963-ban államosított mezőgazdasági területek. A pszeudoberuházók és a helyi munkáltatók számára pénzügyi kedvezmények megsokszorozása egyik oldalon, a lakosság különböző rétegei szenvedésének enyhítésére szolgáló javaslatok elutasítása a másikon.

Súlyosbító tényező, hogy szabad és demokratikus választások hiányában nincs igazi népképviselet, amely ellenőrizhetné kormányát.

Kongresszusunk ideje nov. 22-25., ekkor vitatjuk meg teendőinket a kérdésekkel kapcsolatban.

Louisa Hanoune (főtitkár)

2013. nov. 7.

Dél-Afrika

A Socialist Party Of Azania (SOPA) nyílt levele az

Economic Freedom Fighters (EFF) vezetéséhez

 

2013. nov. 25.

Forradalmi üdvözletünk!


Pártunk, Azania Szocialista Pártja (SOPA) teljes támogatásáról biztosítja az Economic Freedom Fighters-nek (Julius Malema, az Afrikai Nemzeti Kongresszus volt ifjúsági vezetője nemrégen alapított pártja) a bányák, földek kártérítés nélküli államosítására vonatkozó felhívását. A SOPA berkeiben nagy a visszhangja, csakúgy, mint a munkásság, a parasztság és a lakosság különböző rétegeinek köreiben. Tudjuk, hogy vannak politikai kérdések, amelyeket különbözőképpen ítélünk meg, azonban országunk eme helyzetében szükség van arra, hogy speciális kérdésekben egyesítsük erőnket.

 

Ragaszkodunk a régi jelszóhoz: «Fekete többségű kormányt». Húsz évvel a Kempton Park után (az Afrikai Nemzeti Kongresszus, a Dél-Afrikai Kommunista Párt, stb. egyezsége) a fekete többség még mindig kizárt a gazdagság és a föld birtoklásából.

 

Egységfrontot javasolunk a következő kérdésekben:

1 -  a földbirtokok kisajátítása kárpótlás nélkül

2 -  a bányák, a bankok és a stratégiai gazdaság államosítása kárpótlás nélkül

3 – az általatok kibocsátott jelszavak támogatása alapján

 

Minden javaslat előtt nyitottak vagyunk, amelyek ebbe az irányba visznek. Közös akciók szervezését javasoljuk, közös politikai bázis kialakítását szervezeti úton is. Felhívjuk a munkásosztályt, szervezeteit az egységfronthoz tartozásra. Együttes politikai összejöveteleket, demonstrációkat, egyéb megnyilvánulásokat javaslunk, és konkrét megbeszéléseket e témában az Economic Freedom Fighters vezetésével.

 

Fekete szolidaritással Azania szocialista munkásköztársaságáért!

Egy nép, egy Azania, egy nemzet!

 

Ashraf Jooma, főtitkár

Lybon Tiyani Mabasa, elnök

 

 

Kapcsolattartás:
Informations internationales,
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg Saint Denis 75010 Paris France
Tél. : (33 1) 48 01 88 28     E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com
 

 

 

Directeur de la publication : Daniel Gluckstein Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg Saint Denis, 75010 Paris (France) Commission paritaire n° 0713 G 82738 i Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint Rémy lès Chevreuse

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.