2013. december 12., csütörtök

Nemzetközi információk


Nemzetközi információk

Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése

154.sz. (523) - 2013.dec.06.

 

 

KAZAHSZTÁN

 

“Engedjétek szabadon ROZA TULETAJEVÁT!”

 

Jean-Jacques Marie, a Megtorlás Elleni Nemzetközi Bizottság elnökével készített interjú

 

        November 2-3-án részt vettél Kijevben az öt szakszervezeti tömörülés rendezte nemzetközi konferencián, amely kampányt indított Kazahsztánban.

 

        A tanácskozáson az ukrán, a belorusz,  a grúz és kazah független szervezetek részéről, valamint történészek, egyetemi dolgozók, mintegy 200 aktivista vett részt. A konferencián levetítettek egy nagyszerű dokumentumfilmet, Júlia Mazurova és Denis Biljunov alkotását, címe: «Zsanaozen: a meg nem ismert tragédia». Zsanaozen egy kazah kisváros, a lakosság túlnyomó része az olajkitermelésben dolgozik. 2011 dec. 16-án, Kazahsztán nemzeti ünnepén a sztrájkoló munkások tüntettek, a rendőrség pedig rájuk lőtt. A kazah hatóságok is elismerték, hogy a sortűz 15 munkást megölt és 86-ot pedig megsebesített. Valószínűleg a számok ennél súlyosabbak, de a belügyminimsztérium csapatai a várost azonnal elvágták a külvilágtól, nem hagytak se telefon-, se internetes kapcsolatot. A filmet orosz rendezők archív anyagokra és a tanúkra hagyatkozva forgatták, s meggyőzően bemutatták azt a brutalitást, amellyel a hatóságok válaszoltak a sztrájkra – mindenekelőtt a külföldi befektetők, a nagy amerikai és európai olajtársaságok érdekei miatt. A kazahsztáni elnök apropóján: a volt kommunista párti főtitkár, a SZU politbürója tagja 1991-ben lépett posztjára. A film emlékeztet arra is, hogy nemrégen Tony Blair volt brit miniszterelnök «rendkívül speciális szolgálataival» ajándékozta meg magát, e két ember forró kézszorítással találkozik...

 

        Mi is történt 2011-ben Kazahsztánban?

 

        2011 májusában a Ozenmunajgaz vállalat vezetése visszautasította a munkások által választott új szakszervezeti vezetés elismerését, amelyet pedig azért újítottak meg, hogy a munkás-, nevezetesen bérköveteléseket védje. Több mint ezer munkás lépett sztrájkba. Más vállalatok munkásai is csatlakoztak hozzájuk. A munkabeszüntetést illegálisnak minősítették, de a kegyetlen megtorlás ellenére öt hónapon keresztül 15 ezer munkás nem vette fel a munkát. Egy 28 éves szakszervezeti felelőst, egy másiknak pedig a 18 éves lányát is meggyilkolták. Natalja Szokolovát, a szakszervezeti jogászát 2011. aug. 8-án hat év börtönre ítélték (a bűntetőtörvénykönyv két passzusa alapján a «közrend felforgatása» és «illegális gyűlések» szervezése miatt). Végül egy múlva szabadult ki, miután – a jól ismert módszerek alkalmazása folytán – «bevallotta» tévedéseit. A 2011 dec. 16-i zsanaozeni tömeggyilkossággal a megtorlás azonban újra átlépte a határt.

 

        Kicsoda Roza Tuletajeva, akinek kiszabadulását követelik a kijevi konferencia résztvevői?

 

        Roza Tuletajeva olajipari munkásnő, egyike a sztrájk szervezőinek. 2011 dec. 27-én tartóztatták le. 2012 jún. 4-én pedig az aktaui városi bíróság ítélte 7 évre más sztrájkolókkal együtt «tömegzendülés szervezése» miatt. Beteg, máj-, szív- és gyomorproblémákkal küszködik két gyermekétől és nővérétől elszakítva. A bírósági eljárás alatt kijelentette: «Amikor elkezdtük a tiltakozást, nem gondoltuk, hogy ennyire ki fog szélesedni. De eltökéltek voltunk, nem hagyhattuk, hogy a vállalat tovább folytassa kizsákmányolásunkat». Tehát letartóztatták, elítélték és bebörtönözték, mert sztrájkolt.

 

        A zsanaozeni mészárlás után a Megtorlás Elleni Nemzetközi Bizottság (Cicr) delegációja Kazahsztán franciországi követségén tiltakozott.

 

        Így van. Fogadtak bennünket, megígértek, hogy átadják kérésünket az ország hatóságainak. 2011 dec. végén eljuttatták a mangusztáni régióra vonatkozó dokumentumokat. Nazarbajev elnök ezekben a megtorlást igyekezett igazolni, azonban elismerte, hogy «a munkáskövetelések általában jogosak […] a munkáltató illegálisan küldte el a munkásokat». Ennek ellenére a megtorlás erősödött, mivelhogy az ítéletek hat hónappal később születtek.

 

        A kijevi konferencián Oleg Schein (KTR, az Oroszországi Munka Konföderáció tanácsa tagja) felkért arra, hogy vegyél részt a nemzetközi kampányt szervező bizottságban Valentyin Uruszov elnökletével, aki maga is négy börtönévvel fizetett.

 

        Roppant nagy jelentőségű, hogy a volt SZU 5 szakszervezeti szövetsége együtt döntött erről a kampányról, arról is, hogy a kazahsztáni olajmunkások brutálisan megtorolt sztrájkmozgalma okai jogosak, hogy saját szervezeteikre, azok ellenőrzésére, saját maguk által választott vezetőkre joguk van. Persze felmerül a volt «hivatalos» szakszervezet nagy fajsúlyú kérdése is. Annak is nagy a fontossága, hogy a nemzetközi bizottságot Uruszov vezeti. Ott volt Kijevben, elmesélte, hogy a jakutföldi büntetésvégrehajtási intézményben hogyan szerzett tudomást a zsanaozeni történésekről: «Kiszabadulásom után a  KTR velem együtt hozta létre a szakszervezeti jogok védelmi központját. Tehát együtt vágunk bele Tuletajeva kiszabadítási kampányába. Meg vagyok győződve arról, hogy a kazahsztáni szabad szakszervezetek és a sztrájk más vezetői szabadlábra fognak kerülni. A munkásoknak joguk van szakszervezetet létrehozni, joguk van sztrájkolni, joguk van követeléseik teljesítéséért harcolni. A nemzetközi munkásszolidaritás meghozza gyümölcsét, kazah testvéreink ki fognak szabadulni».

 

        Mit tudunk tenni értük?

 

        A polgári sajtó hallgatott ezekről az eseményekről. Oroszország és Belorusszia vezetői sem szóltak semmit. Kétségtelen, az olajérdekek óriásiak Kazahsztánban, és valószínűleg az ex-SZU országai közül ez az ország nyitotta meg leginkább gazdaságát a világgazdaság felé. Nazarbajev legutóbbi franciaországi látogatása alkalmából láttuk, a jobboldali és baloldali politikusok, vállalati vezetők, sőt, akadémikusok és írók is tolongtak a tiszteletére szervezett luxusfogadásokon. Nagyon fontos tehát, hogy a munkásmozgalom megismerje a tényeket, és ezt a kampányt támogassa.

A kazah munkások jogainak védelme a nemzetközi munkásmozgalmat érinti. A mi ügyünk is saját szakszervezetük létrehozása, a sztrájkjog, anélkül, hogy a multik érdekeinek védelme nevében börtönbe kerüljenek, sőt, megöljék őket. Ha őket védjük, saját magunkat is védjük saját kizsákmányolóink ellen.

 

 

ALGÉRIA

Az ellenállás kongresszusa

 

Nov. 22-23-24-25: a Dolgozók Pártja (PT) VII. kongresszusa

 

A PT hetedik kongresszusát az «ellenállás kongresszusa és a rend faktora» jelszó jegyében tartotta ezer küldött részvételével. Négy napon keresztül tartott a vita a párt mérlegéről és jövőjéről. Ahogyan sok megfigyelő megjegyezte, a kongresszus «nemzedékeken átívelt».

 

Nagyon sok volt a fiatal küldött, s a résztvevők 40 %-a nő. A kongresszusra mobilizálás sikeres, az algériai társadalom összetételét jól tükrözi, eltökélt, vitára kész, figyelmes.  Meghívottként szerepeltek más pártok (FLN, lRND, FFS, HMS, országosan ismert személyek, a CNES koordinátora (1), Abdelmadjid Sidi-Saïd, az UGTA főtitkára (2). Nemzetközi küldöttek is felszólaltak: Abdoulaye Diallo Lélouma, a Nemzetközi Munkaügyi Iroda részéről (afrikai szakszervezetek egységszervezete); Salah Salah, a Palesztin Nemzeti Tanács tagja, a palesztin menekülügyi felelős Libanonból érkezett; Bala Konare, a Sadi párt felelőse (3) Maliból; Lucien Gauthier Franciaországból és a Sawt el-Oumal küldöttje Tunéziából. Számos szolidaritási üzenet jött (közöttük a sevillai polgármester, a libanoni szakszervezetek, a marokkói Munkásinformációk szerkeszetősége részéről).

 

                                                                                          Algériát fenyegetik

Louisa Hanoune főtitkár felszólalásában kiemelte azt a veszélyt, amely Algériát fenyegeti. A globális piac a nemzetek diszlokációjával, szétszórásával próbálkozik, Algériáéval is, amelynek hosszú közös határai vannak Líbiával, Malival és Tunéziával. A fenyegetés az egész régióra érvényes, az USA «Nagy Közel-Kelet» elképzelése az összes itteni nép szétverésére irányul. A PT nemzetközi küzdelmet folytat az UGTA-val és a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésével egységben. Kiemelte, hogy a nemzetet össze kell kovácsolni, immunitással ellátni, politikai téren pedig a legutóbbi választási csalások által meggyengített belső frontokat meg kell erősíteni; a dolgozók és fiatalok mozgalmainak követeléseit ki kell elégíteni, prekaritásuk csökkentésével a törékeny rétegek manipulálását megelőzve. Ezért van nagy jelentősége a PT és az UGTA szövetségének a nemzetközi szintéren, az együtt tartott tanácskozásoknak, az Arcelor Mittal államosításáért vívott közös küzdelemnek, a béremelésekért vívott harcnak, a közszolgálatot ellátó állami vállalatok újranyitásának, stb.

 

250 küldött szólalt fel

A nagy szám miatt csak négyperces hozzászólások lettek lehetségesek. Minden kérdés felmerült: a tőkés rendszer válsága, ennek megnyilvánulási formái, az Algériát veszélyeztető helyzet, szociális követelések, egyik vagy másik szektor helyzete, a jogegyenlőség, a politika és a vallás szétválasztása, az állami szekularizáció, a fiatalság helyzete és a prekaritás, a szakszervezeti mozgalom, a harc a nemzeti egységért – ebben a berber nyelv hivatalos elfogadtatása, mint az algériai népek egységének és egyenlőségének első lépése.

Számos hozzászólás szólt a PT szekcióinak aktivitásáról, a PT és az UGTA helyi szervezeteinek együttműködéséről, s természetesen a pártépítésről is. Esténként a (megyei, helyhatósági, választási, agrár, nő, ifjúsági, pénzügyi, sajtó, vezetési, akcióegység és egységfront) bizottságok láttak munkához.

A kongresszus a 2014-es évre az elnökválasztást tartja központi kérdésnek, azonban most még korai a PT részvételének meghatározása, ennek kidolgozásával a kongresszus a központi bizottságot bízta meg.

 

Az UGTA főtitkárának felszólalása

Abdelmadjid Sidi-Saïd felhívta a figyelmet arra a veszélyre, amely az egész világon a szakszervezeti mozgalmat fenyegeti. Rámutatott a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség manővereire, arra az offenzívára, amely közvetlenül irányul az UGTA, az CISA és az OUSA ellen (4). Visszatért az UGTA impozáns harcára, melyet az algériai termékek importja ellen vív, felhívott a helyi termelés védelmére. 

Sidi-Saïd kedvező választ adott Louisa Hanoune felvetésére ami a «háború, a megszállás- és a kizsákmányolás elleni  tanácskozást, a nemzeti szuverenitás és az ország integritása védelmét» illeti. 

 

9 bizottság, 9 döntés

Az utolsó fejezet a 9 bizottság jelentés meghallgatás volt. A plenáris ülés szavazata után új központi bizottságot választott a kongresszus. A kibővült központi bizottság

ismét Louisa Hanoune-t választotta főtitkárnak.

 

A PT ez első vonalban

A főtitkár mobilizációra hívta az aktivistákat, az UGTA és a dolgozók követeléseinek támogatására. Sok pontban győztek már eddig is a dolgozók, ennek folytatódni kell, meg kell nyilvánulnia a szuverén Alkotmányozó Nemzetgyűlés létrehozásában, amely a népnek adja a szót, s véget kell vetni az egypártrendszer maradványainak, a strukturális kiigazítási programoknak.

A Dolgozók Pártja a szociális és gazdasági mobilizáció élén fog állni, ha a politikai hatalom részéről nem lesz tapasztalható ezekhez pozitív hozzáállás. Mégegyszer kiemelte, hogy ennek megoldása csakis és kizárólag algériai lehet, mindenfajta külsö beavatkozástól mentes. A kongresszus az algériai nemzeti himnusszal zárult.

 

(1) Nemzeti Demokratikus Gyűlés (RND) és a Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) a kormánykoalíció két pártja. FFS: Szocialista Erők Frontja. CNES: Felsőkoktatási Pedagógusok Nemzeti Tanácsa.

(2) UGTA: Algériai Dolgozók Általános Uniója.

(3) Sadi: Afrikai Szolidaritás a Demokráciáért és Függetlenségért.

(4) CISA: az Araba Szakszervezetek Nemzetközi Konföderációja. OUSA: az Afrikai Szakszervezeti Egységszervezet.

 

Kapcsolattartás
Informations internationales,
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg Saint Denis 75010 Paris France
Tél. : (33 1) 48 01 88 28     E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com

 

Directeur de la publication : Daniel Gluckstein

Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg Saint Denis, 75010 Paris (France) Commission paritaire n° 0713 G 82738 i Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint Rémy lès Chevreuse

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.