2013. december 7., szombat

Párizs


Az «iskolai reform» elvetése


 




 

Az alsófokú oktatás dolgozóinak tízezrei sztrájkoltak és tüntettek tegnap a párizsi utcákon, ebben az évben hetedszer. Sébastien Sihr, a SNUIpp – az alapfokú oktatás legjelentősebb szakszervezete – országos titkára, aki eddig a «reform» híve volt, most sztrájkra hívott annak «felfüggesztéséért». Ez az összes szakszervezet álláspontja.

Már a korábbi sztrájk alkalmával a SNUIpp számos megyei szekciója követelte a többi szakszervezethez való csatlakozást, s a FO, CGT, SUD szakszervezeteknél található kollégáikkal együtt járták az iskolákat meggyőzni a pedagógusokat a munkabeszüntetés szükségességéről.  

A dec. 5-i Le Monde ugyanennek a szakszervezetnek a főtitkárhelyettese, Christian Navarro elemzését közli: "Nehéz időket élünk, a SNUipp-FSU történelmében soha nem volt nehezebb. Alaposan meg kell mérnem szavaim súlyát. Nem voltunk képesek jól elemezni és a helyzetet megelőzni. Nem voltunk «képben», nem szerveztünk és először létezésünk történetében az események megelőztek bennünket."

"A reform rosszul lett kigondolva, széles körben elutasítják, sok-sok iskolát reménytelenségbe taszít. Nem folyhat így tovább", írja a SNUipp-FSU dec. 5-i kommunikéjében. A szakszervezet kéri, hogy "a reformot máris függesszék fel, hozzanak új dekrétumot az iskolai ritmus rendjéről".

A szakszervezetek közös delegációjának fogadását kérték a nemzeti oktatási miniszternél. A jövő héten kerül rá sor.

Az FO szövetség jelzi: "Ez az egyetlen út, hogy a konfliktus megszűnjék: azonnali tárgyalások ennek a politikának a leállításáról, mert ez az iskolákat állandó feszültség alatt tartja és lehetetelenné teszi, hogy feladatukat ellássák."

Az iskolákban a pedagógusok határozott feleletet akarnak adni a miniszteri válaszra.
  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.