2015. április 7., kedd

Innen-onnan



Vasutassztrájk Portugáliában

Az országban a vonatok 90%-a nem indult el. A vasúti ellenőrök szakszervezeti elnöke szerint a dolgozók 95 %-a szüntette be a munkát a prémiumkifizetések elmaradása miatt tiltakozva: «a bérből élők elkeseredése mutatkozik a sztrájkban a kormány szigorítási politikájával szemben. Fizetésünket 2010-ben befagyasztották, az adók viszont egyre emelkednek…» jelentette ki.

Vietnam
Ho Si Minh-város cipőipari munkásai  egy hete sztrájkolnak. A nagy multinacionális vállalatok dolgozói a kormány törvénytervezete ellen tiltakoznak, amely csökkentené hozzáférésüket az öregségi nyugdíjhoz.
Belgium: szakszervezetek a kormány «reformjai» ellen
Március 29-én a szakszervezetek szervezésében mintegy 17 - 20 ezres tömeg tüntetett Brüsszelben.
A decemberi – tömegesen követett – sztrájkok és tüntetések óta Charles Michel jobboldali kormánya az Európai Unió követelte “strukturális reformokat” lépteti életbe. Az előző, szocialista kormány már módosította a nyugdíjfeltételeket (a korengedményt 61,6 évre emelte), a nyugdíj korhatárát most emez emeli 65 évről 67-re, felfüggeszti a bérek inflációkövetését, takarékosságra kötelezi a régiókat, ezek vagy adót emelnek, vagy közszolgáltatást csökkentenek.  Szociális vívmányaik védelmében a dec. 15-i országos sztrájk egyesítette a vallon és flamand dolgozókat, harcuk tovább folyik, ápr. 22-én ismét általános sztrájk.
Magyarország

Az elszegényedés továbbra sem csökkent és az elmúlt 9 évben még soha nem élt ennyi ember Magyarországon, akinek gondot jelentett volna egy nem várt kiadás fedezése – adta hírül az Eurostat. Tavaly a teljes lakosság 76,1 százalékát érintette, akiknek komoly gondot okozhat egy nem várt kiadás (a lengyeleknél 48,6, a cseheknél 40,9, a szlovákoknál pedig 38,9 százalék az arány). Még a legtöbb szegénységi statisztikában utolsó helyeken landoló Bulgária is sokkal jobb eredménnyel bír, az emberek mindössze 49,6 százaléka lenne nem lenne képes fedezni egy váratlan kiadást. Az említett országok egyikében sem nőtt egyébként azok aránya, akiknek gondot okozhat egy előre nem látott kiadás. Csak Magyarországon lett rosszabb a helyzet.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.