November 18-20: világkonferencia a háborúk, a kizsákmányolás és a prekárius munka ellen (4. rész)

«Nemzetközivé lesz a világ»

Benyik Mátyás–Droppa György, a magyar küldöttek beszéde

(A beszédet mondatonként, bekezdésenként egymást váltva olvasták fel, mondták el a világtalálkozón.) 

Kedves Barátaink, Kedves Elvtársak, Nővéreink és Testvéreink!

·         Először vagyunk országotokban. Most ismerkedünk a tényekkel.

Még soha nem jártunk hasonlóan nagy, forgalmas és túlnépesedett részében a világnak.

Mindkettőnk számára nagyon érdekes, amit tapasztalunk. A távoli Magyarországról, egy kis, kelet-európai országból jöttünk, és az itteni ősi kultúra is csodálattal tölt el bennünket: a megszámlálhatatlan történelmi nevezetesség, a csodálatos ételek és az itt élő barátságos, segítőkész emberek. Itt minden nagyon színes, még a lányok és asszonyok ruhái is.

Nálunk a lakosság közel 10 százaléka indiai eredetű. Ők a cigányok, más szóval romák, a legnagyobb kisebbség Magyarországon. Többségük igen szegényes körülmények között él.

Mi, az általunk képviselt szervezetek vagyunk azok, akik meg vannak győződve arról, hogy a probléma megoldása a többségi társadalom felelőssége. Mi vagyunk azok, akik tudnak és akarnak is együttműködni a roma kisebbséggel, hogy a jelenlegi helyzet megváltozzon és boldogabb országban élhessünk együtt.

Most azért állunk előttetek, hogy a rendelkezésünkre álló időkeret felhasználásával bemutatkozzunk.

Először arra gondoltunk, hogy feldobunk egy pénzérmét, azzal fogjuk eldönteni, melyikünk legyen a szónok. Végül demokratikusabb megoldást választottunk: mindkettőnk beszél, de így sem fogjuk túllépni a megadott időkeretet.

Említettük, hogy Magyarországról jöttünk, egy volt kelet-európai szocialista országból. Milyen is volt az életünk akkor, és milyen most, hogyan ment végbe a rendszerváltás?

Most olyannak tűnik a rendszerváltás előtti időszak, mint egy csoda. Képzeljék el, akkor nálunk nem voltak munkanélküliek. Mezőgazdaságunk világhírű volt. Iparunk nem vehette fel a versenyt a nyugati világgal, de sikereket értünk el a harmadik világban.   

Az élelmiszerek olcsók voltak, és senki sem éhezett nálunk.

A könyvekhez szintén mindenki hozzá tudott férni, a színház, a mozi, a kultúra mindenkinek elérhető volt. Képzeljenek el egy kétmilliós várost több mint száz színházzal.

Rengeteg kutatóintézet, szellemi műhely létezett országunkban, alapjukat híres magyarok, Nobel-díjasok adták.

De mi többet akartunk, még jobb életet, olyat, amilyet a szomszédos Ausztriában tapasztaltunk. Az osztrákok nálunk gazdagabbak voltak, és mi is úgy akartunk élni, mint ők.

Magyarország kedvező pozíciót töltött be a világban, de ezzel mi nem voltunk elégedettek, ezért változást akartunk.

És hirtelen ledőlt a berlini fal, összeomlott a Szovjetunió.

Rendkívül gyors változásokkal szembesültünk. Az összes nagy gyárat privatizálták, döntő többségük nyugati tulajdonba került. Gyakran csak azért szerezték meg az üzemeket, hogy megöljék a konkurenciát. Így járt például a világ akkor legnagyobb autóbuszgyára, az Ikarus volt. A gyárat bezárták, a dolgozókat elbocsátották. Időkeretünk nem teszi lehetővé, hogy belemenjünk e   folyamat szomorú részleteibe, pedig igen tanulságos lenne a tekintetben, mely példákat nem szabad követni.

A legnagyobb baj akkor az volt, hogy az ország elvesztette munkahelyeinek körülbelül egyharmadát és sok dolgozónak újra kellett értelmezni életét. Alkalmazkodniuk kellett a szegénységhez és a rohamosan növekvő árakhoz. Akkor azt mondták az embereknek, hogy szakmájuk, a munkához való hozzáállásuk nem elég versenyképes.

Ugyanez történt a mezőgazdaságban. A termelőszövetkezeteket felszámolták, a nyereségeseket és a veszteségeseket egyaránt.

Az új rendszerrel új problémák keletkeztek.

Az üzletek azonnal megteltek eddig sosem látott árukkal, de a lakosság többsége nem tudott hozzájutni ezekhez a termékekhez.

Úgy mondták, mostantól bárkiből lehet milliomos. Ez nagyon vonzónak hangzott. És néhányan meg is tudták csinálni a szerencséjüket.

Mások az egyenlőtlenségeken alapuló társadalommal szembesültek. Gyorsan elszegényedtek.

Korábban nem láttunk embereket a szemétben kutatni  és az utcán lakni.

Mindannyiunkat boldoggá tett a határok korlátlan átjárhatósága, de szomorú tapasztalattá vált a pénztelen utazás.

Az újgazdagoknak ott volt az orosz kaviár és a francia pezsgő, másoknak a kenyértelenség.

Az előző rendszerben puha diktatúrában éltünk, most pedig autokratikus féldiktatúrában.

Az előző rendszerben a sajtó nem volt elég szabad.

A rendszerváltáskor két-három évre szabaddá vált, de mára ismét erősen korlátozzák. A híreket egyoldalúan az állam uralja, s koncepciózusan félrevezeti az embereket. Az újságírók önkontrollt alkalmaznak.

A szakszervezetek hasonló okokból gyengék. A félelemben tartott emberek nem mernek sztrájkolni.

Az állam megfélemlíti a civil szervezeteket.

Az állam közpénzből folytat propagandát a háborús övezetekből menekülők ellen. Mindez

szégyenérzettel tölt el minket.

Az Orbán-kormány xenofób politikáját a szélsőjobboldal is erősen támogatja.

Az ellenzék megosztott és gyenge.

Az Európai Unió legnagyobb vívmánya polgárainak szabad mozgása volt, de ma a magyar kormány pengés, szögesdrótos kerítéseket épít határain, hogy minket „megvédjen”.

Új rendőri erőket hoznak létre, hogy „megvédjék a keresztény Európát”. Ez a kormány egy

alaptörvénynek nevezett új alkotmányt is létrehozott, amelyben alapvető jogokat vettek el az

emberektől.

Hasonló módon alakították át a Munka törvénykönyvét  erősen megnyirbálva a munkavállalói jogokat.

·         A lakosság majdnem fele él a szegénységi küszöb alatt.

Ha tehát bárki itt úgy gondolja, hogy mi, magyarok az út biztonságos oldalán állunk   akkor annak azt üzenjük, hogy sajnos ez távolról sincs így.

Nem kerülhetjük el, nekünk új világot kell építenünk!

A jó példákat mindig és mindenkivel meg kell osztanunk és át is kell vennünk másoktól. Egyesülnünk kell minden, hozzánk hasonlóan gondolkodó erővel.

Az a feladatunk, hogy Mumbai példáját, üzeneteit elvigyük a nagyvilágba.

Le kell bontanunk az elszigeteltség korlátait!

Életminőségünket a szolidaritásnak kell meghatározni.

Azért kell így tennünk, mert mi nem a kapitalizmust, nem a globális korporációkat szolgáljuk, hanem az embereket.

Mindannyian egy antikapitalista programon dolgozunk; szociális nyomást kell gyakorolnunk.

Ezt a munkát csak közösen tudjuk elvégezni, az emberek érdekében, Mumbaitól Vlagyivosztokig,   New Yorktól Újdelhiig, Mumbaitól Budapestig.