Románia

«Egész világ munkásaktívái, a ti oldalatokon állok, hogy megváltoztassuk a munkásosztály életét!»

A hosszú éveket börtönben töltött Constantin Cretan, a Munka Országos Föderációja elnöke levele. A Nemzetközi Egyetértés küzdelmének kontinuitásában ő is ott van Mumbaiban a háború, a kizsákmányolás és prekaritásos munka elleni konferencián.

1992-ben a 19 ezer bányászt képviselő bányászszakszervezeti föderáció alelnöke voltam Rovinariban. Ekkor kerültem kapcsolatba a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésével. Részt vettem minden európai és világtanácskozásán. Ez az az egyetlen szervezet, amely a munkásosztály egészét, az egésze érdekeit képviseli – nemzetiségtől függetlenül. Olyan nagyrabecsült aktivistákkal találkoztam mint Pavlusko Imsirovic, Pierre Lambert, Daniel Gluckstein, Dominique, Rubina Jamil, Vasudevan, Tafazzul Hussain, Bernard, Alan Benjamin, Mark Vasziljev …

1994-ben Zsilvásárhelyen az általános bányásztsztrájk élére kerültem. Két hétig tartott és 40 ezer bányász vett részt benne. Az Egyetértés az országnak nemzetközi nyilvánossánosságot biztosítva támogatott bennünket.

Európában a «kommunizmus» bukása után a globális imperialista erők támogatta új hatalom először került veszélybe.  Oroszországban «palotaforradalom» zajlott, a tőkések tömegesen invesztáltak a volt «kommunista blokkban» a hatalom fenntartásába.   

A román bányászok mozgalma az egész kelet-európai térség kormányait veszélyeztette. A bányászok sztrájkkal dupla fizetést értek el és azt, hogy munkahelyük még öt évig megmaradjon.  Az Európai Unió, az IMF és a Világbank válasza a restrukturáció és bányák bezárása volt. A szakszervezeti vezetők erőteljesen ellenálltak … a legcéltudatosabb Miron Cozmát a Zsil völgyéből letartóztatták és 18 havi börtönre ítélték.

1997-ben a bányászok ismét felkeltek a bányák megőrzéséért.   Az Egyetértés erőfeszítéseinek és nyomásának hála, Miron Cozmát 1998-ban szabadon engedték.

1999 januárjában az áruló kormány úgy döntött, bezárja a Zsil-völgyi és olténiai bányákat. Egyes – az IMF és a Világbank által megvett – szakszervezeti vezetők egyetértésével.  Mi bányászok ismét felkeltünk. A kormány hadiállapotokat rendelt el, a hadsereg lőparancsot kapott a Bukarest felé menetelő bányászok megállítására. A csendőrség, a rendőrség is beleavatkozott, bányászok százai sebesültek meg. De mégis győztünk, az erőszakszervezeteknek kellett kapitulálniuk. A kormánynak el kellett fogadnia a párbeszédet velünk és elértük a munkahelyek megtartását, a béremelést, és azt, hogy nem lépnek fel a szakszervezeti vezetőkkel szemben büntetőeljárásokkal.

De becsaptak bennünket, a bennünket kormányozóknak azt a paracsot adták, hogy csukjanak börtönbe minket az IMF-Világbank-EU tervének sikere érdekében. 10 évet kapott Miron Cozma, 5 évet Ionel Ciontu, Vasile Lupu, Dorin Lois és jómagam az «államhatalom megdöntésének kisérletéért» (a Ceaucescu-rendszer bürokratikus diktatúrájából örökölt büntetőtörvénykönyv értelmében).

Nagy csatát vesztettünk, de nem a háborút. Hat évig játszottak az idegeinkkel. A bírósági eljárás folyamán egy ismert ügyvéd védett bennünket. Az ítéletet végülis lecsökkentették a 25 év (sőt, életfogytiglani) börtönhöz képest. Az Egyetértés folytatta nemzetközi kampányát kiszabadításunkért, anyagilag támogatott bennünket és családunkat.  Nem tudom, mi lett volna családjainkkal e segítség nélkül.

A hatalom és a rendszer teljes mértékben le akart számolni velünk, ideértve fizikai megsemmisítésünket is. Ionel Ciontut letartóztatása alatt ölték meg,  az Egyetértés kampánya nélkül ránk is ez a sors várt volna. Az orvosokból álló nemzetközi bizottság vizsgálódott Ciontu halála és a fogvatartás körülményei ügyében és a börtönben minket is megnézett.  

A börtönt nehezen viseltem el és harcoltam, hogy kijöhessek. Miron Cozmát meg akarták ölni egy másik fogoly segítségével ... A Nemzetközi Egyetértés nem hagyott bennünket magunkra. Látogattak, és abban a városban, ahol a börtön volt, nemzetközi tanácskozást is tartott. A megszületett felhívás mintegy oxigénpótlásként hatott, tudtuk, nem vagyunk egyedül.

Fogvatartásom alatt írtam egy könyvet.  De a tőkés rendszer nem bocsájtja meg, ha opponálnak neki. A szenvedés és a megaláztatás nem ért véget kiszabadulásom után sem. 2009-ben 13 éves kislányom bizonyítványát rontották le egy vizsga alkalmával kimondva, hogy Cretan lánya nem érdemel jobbat. Ez vezetett öngyilkosságához. Keresztényhez méltó temettetésre se volt pénz. Magam is meg akartam ölni magamat.

Társaim az Egyetértéstől azonban mellettem voltak. Egész életemet annak akarom szentelni, hogy harcoljak a gyilkos rendszer ellen, amely sorsokat ront és ártatlanok életét követeli.  Egész világ munkásaktívái mellettetek állok, hogy a munkásosztály életét megváltoztassuk! A Dolgozók és Népek Egyetértése az én családom, és az is marad örökre.

Constantin Cretan