2016. november 16., szerda

Politikai perek Kínában




Meng Han munkásaktívát a « közrend megbolygatásáért » 21 hónap börtönre ítélték egy koncepciós perben  


November elsején hozták meg az ítéletet ellene. A vád az volt, hogy szervezkedett a közrend felforgatásáért.
 Mi a bűne? «Segítőközpont szervezése migráns dolgozók számára» és segítség nyújtása a munkásoknak jogaikat és szervezkedésüket illetően. (Kínában migránsoknak hívják a faluról városba dolgozni vándorló dolgozókat – a ford.)  

Menget hivatalosan 2016 január 8-tól tartották fogva, tényszerűen azonban már 2015 decemberében letartóztatták. A dátumok különbsége lehetővé teszi a kínai hatóságok számára annak eltitkolását, hogy a törvényességet átlépve jóval több mint két hónapig tartották előzetesben. Ezidő alatt ügyvédhez jutása korlátozott, sőt, arra is kötelezték, hogy a családja által választott ügyvédről lemondjon

A rendőrség kutatta Meng Han idős szüleinek házát is. A bebörtönzött munkásaktivisták védelme érdekében kampányt folytató Hong Kong-i szervezetek  jelentik: «okt. 30-án két biztonsági ember hatolt be Mang szüleihez annak ellenőrzésére, hogy regisztrálva van-e lakhatásuk. 20 óra felé Wang kapitány, Guangzhou előzetes vizsgálati brigádjától, és 6-7 úgynevezett vizsgálatot végző személy érkezett Meng apjához, hogy fiáról kérdezzék. Az öreg házaspár egyedül volt otthon, az idős asszony nagyon megijedt. Az apa nem tagadta meg a beszélgetést, de nem ennyi emberrel, hanem csak eggyel akart szót váltani, így végül  Wang kapitány egyedül ment be a házba, a többiek kint maradtak. A látogatás célja világos: a szülőkön keresztül zsarolva azt akarták, hogy Meng Han bűnösnek vallja magát és az ügy gyorsan végetérjen. Azt is ajánlották, hogy autót küldenek, hogy a szülők a bírósági tárgyaláson megjelenhessenek. A szülők elutasították  és kétórás kikérdezés után a «látogatók» azzal távoztak, hogy másnap még visszajönnek».

Három nappal később megvolt a tárgyalás. Mengnek bűnösnek kellett volna vallania magát.
Han Dongfang, a China Labour Bulletin igazgatója, aki 5 évet dolgozott a Meng szervezte Paniyu munkásközponttal együtt, hozzáteszi: «Még ha Meng bűnösnek is vallja magát, nem gondolom, hogy saját akaratából».

Micsoda sztálinista módszerek…  Szabadságot  Meng Hannak!
Követeljük a ellene és társail ellen hozott ítéletek megsemmisítését!

Commission Enquête Chine, 25 rue Ledion 75014 Paris Mail : comenchine @wanadoo.fr

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.