2014. szeptember 27., szombat

A belga szakszervezetek üzenete az alakuló kormánynak




A közös frontba tömörült belga szakszervezetek a múlt héten Brüsszelben világos üzenetet küldtek: "nemet a jobboldali kormányra, nemet az index mellőzésére és igent a belga dolgozók vásárlóerejének fenntartására".


 


© Belga

Mintegy hétezer szakszervezeti aktivista jelenlétében az FGTB szakszervezeti tömörülés elnöke, Rudy De Leeuw: "A jobboldali kormánnyal szembeni ellenállás itt kezdődik. A kirajzolódó koalíció programja "antiszociális és kamikázejellegű", intézkedései "katasztrófába torkollanak, a gazdagokból még gazdagabbat, a szegényekből még szegényebbet csinálnak, a középosztályt pedig lesüllyesztik. Elfogadhatatlan!". Szólt arról, hogy az index átugrása minden dolgozónak teljes munkaviszonya alatt 20 ezer eurós veszteséget okoz, ezért az FGTB határozottan kiáll ellene.
(Index: jelzőszám, mely alapján Belgiumban a közfoglalkoztatásban, a társadalmi juttatásokban és az ágazati kollektív szerződések révén a magánszféra bizonyos területein automatikus emelést alkalmaznak. Ezt a rendszert kritizálja az EU, az Európai Bizottság, a politikai jobboldal és a munkáltatók követelve eltörlését, illetve legalábbis «ugrást» benne, azaz alkalmazásának ki-kihagyását.)
"Látjuk, mit jelent a jobboldali kormány Flandriában - legutóbb az egyetemi tandíjat emelésekor" tette hozzá a szakszervezeti vezető, mielőtt összefoglalójában megjegyezte, hogy az alakuló kormány lesz a második világháború utáni legreakciósabb kormány.
Marie-Hélen Ska, a CSC szakszervezeti tömörülés főtitkára: "Merjenek invesztálni a fiatalságba, merjenek a minőségi munkahelyekbe (…), a reálgazdaságba! Soha nem látott társadalmi visszafejlődés előtt állunk". Aláhúzta a (nagy)vagyonok megadóztatásának szükségességét. Olivier Martin, a CGSLB országos titkára csatlakozott hozzá: «aki karja erősebb, nagyobb terhet kell vigyen", és "szolidáris társadalmat akarunk, azt, hogy a legsérülékenyebb rétegek védve legyenek, de reményt is azoknak, akik munkát keresnek".
A szept. 22-i tiltakozó nagygyűlés - Anne Demelenne, az FGTB főtitkára szerint - "komoly figyelmeztetés a kormányalakításról tárgyalók számára", akik «szociális poklot» akarnak, s az «ország társadalmi békéjét kompromittálják». Emlékeztetett, hogy «mindenütt, ahol szigorításokat vezettek be, csak a válság súlyosbodott».
"A kormányalakításról tárgyalók 800 eurós adócsökkentésről beszélnek, de ezt sokkal nagyobb mértékben visszaveszik az index mellőzésével, az áfa és a jövedéki adó emelésével. Progresszív adózás kellene: aki többet keres, többet is adózzon". Emellett a jövendő kormányprogram "az egészségügyet támadja, 10 %-ot akar spórolni rajta, ez pedig súlyos aggodalmat jelent a belga állampolgárok számára. Harcolni fogunk ! Együtt erősebbek vagyunk!".
A nagygyűlést Marc Leemans, a CSC elnöke zárta: "A nagyon közeli jövőben ismét találkozunk!" jelezve, hogy az ősz mozgalmasnak ígérkezik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.