2014. szeptember 26., péntek

Nurit Peled 2014. szept. 11-i beszéde az Európai Parlamentben


 

 

Nurid.jpg

 

Nurit Peled-Elhanan izraeli emberjogi aktivista. Arról is híres, hogy apja az izraeli hadsereg ismert tábornoka, 14 éves lánya pedig egy öngyilkos merénylet folyamán halt meg.

Nurit Peled-Elhanan, a 2001-es Szaharov-díj birtokosa most az EP Emberjogi Albizottság előtt beszélt a gázai gyermekek ügyében tartott speciális ülésszakon.


(…) Szomorú vagyok, hogy nem látok itt senkit Gázából, aki tanuskodni tudna az átélt pogromokról. Jómagam nem vagyok gázai, be sem tehetem a lábam oda, de láttam a gázai sebesült gyerekeket, akik soha nem fogják elfelejteni a két hónapot és az előtte már 14 éve tartó, az én adómból támogatott, saját kormányom és a hadsereg által elkövetett atrociásokat.  Azt gondolom, nem véletlen az ülésszak kiválasztása erre a napra, szept. 11-re. Az amerikaiaknak, színpadi és reklámtehetségük révén, sikerült ebből a napból világunk minden rossza szimbólumát faragni. De ma emlékezzünk arra, hogy Gáza a mostani két hónap alatt 52 szeptember tizenegyedikét szenvedett el és azelőtt másokat. Tudja valaki, hogy Gáza holokausztja mikor kezdődött vagy mikor érte el tetőpontját? Kétlem. A palesztinoknak nincsenek olyan eszközeik, mint az amerikaiaknak és izraelieknek, hogy ismertessék és magasztalják szenvedéseiket, így feledtetve bűneiket. Ezért éreztem úgy, hogy el kell jönnöm ide és az ő nevükben elmondani, amit tudok. Ha megengedik, szavaimat azokat a nagyanyáknak és nagyapáknak ajánlom, akikkel a Makassed kórházban, a jeruzsálemi  Szent József kórházban találkoztam, ahol megcsonkított, sebesült, lebénult unokáikat kezelték. Meglepett erejük, méltóságuk, álhatatosságuk és az udvariasságuk, amivel engem, az ellenséget fogadták.

Nyelvész vagyok, a szavak erejét ismerem. Tudom, mit jelent a holokauszt. Ez az. Ami Gázában történt az utóbbi 12 év alatt, s amely ezen a nyáron a ramadan idején érte el csúcspontját, nem kevesebb, mint a holokauszt. Nem katonai hadművelet. Nem háború, hanem egy élő társadalom szándékos elpusztítása. A háború két állam, két hadsereg között folyik, ezek ütköznek, Ma egy erős állam deklarált doktrínája ez, egy egész nemzetet ellenségének nyilvánít, elküldi hadseregét, hogy mindenhatóságával cselekedjen ennek a nemzetnek a civil tagjai ellen, maffiózó logikát használva, amely azt mondja, megölhetitek az asszonyokat, gyerekeket és öregeket azért, hogy vezetőiket figyelmeztetéssük, hogy emlékeztessük, ki a főnök, vagy azzal a szintén borzalmas üzenettel, hogy a saját katonáinak élete az ellenség csecsemőinek életénél többet ér – és mindezt a lelki, vallási és politikai vezérek bátorításával… Önök nem tudják, hölgyeim és uraim, mennyi gépkocsin látni Izraelben a matricát: «katonáink élete többet ér, mint a civil ellenségé». Amikor a hadsereg minden lehetséges eszközt bevet egy ország és lakossága állandó pusztítása érdekében, az nem háború, hanem az értelmező szótárban meghatározott holokauszt: «totális pusztulás, az élet elvesztése különösen fegyver által». Azt hiszem, ugyanez a benyomása a Parlament 13 tagjának, akik Gázába látogattak a közlmúltban és azzal jöttek vissza, hogy Izraellel minden kapcsolatot meg kell szakítani.

Sajnálatos, hogy nem tudjuk eltüntetni a holokauszt szót a szótárakból a náci Németországról szóló emlékekkel és a vele kollaborálókkal együtt. De az igazság az, hogy ma túl sok formája van a holokausztnak világszerte, az erős államok óriási fegyverzettel a leggyengébbeket szolgáltatják ki egy tortúrával teli és vég nélküli veszteségekkel járó életnek.

A most befejeződött gázai támadásban az izraeli hadsereg ugyanúgy, mint a korábbiakban a világ legsűrűbben lakott területét vette célba a leggyilkosabb, gyakran illegális fegyverekkel, amelyekkel egész családokat irtott ki, maximális lokalizált kárt okozva és nem kevés mellékest, ahogy az izraeli propaganda jelzi, olyan fegyvereket használva, amely a gyermekeket darabokra vágja, vagy teljesen elégeti.

A támadás eredménye a több mint 2 ezer halott, ebből 600 idős személy és gyermek, 200 asszony, 20 ezer nyomorék, vak, bénult, agysérült, 100 %-ban megégett; újságírókat, mentősöket, orvosokat gyilkoltak le, 50 ezer házat, 200 iskolát, több mint 200 mecsetet, több mint 600 ezer embert fosztottak meg lakhatásától, létezésének eszközeitől, és a Gázai övezet teljes lakosságának, 1,8 millió személynek gyakorlatilag nincs infrastruktúrája, ivóvize, csatornája, hogy a gyógyítás eszközeit, az élelmet vagy a szabadságot ne is említsem. Egyszerűen csak azért, mert másik emberfajtához, vallási vagy kulturális csoporthoz tartozik. Ez nem háború. Ez «sociocide» – egy egész társadalom pusztítása, «etnocide» – egy etnikai csoport puszítása, s a palesztinok számára ez holokauszt. Addig, amíg valaki nem talál jobb kifejezést az ilyen atrocitások kifejezésére, azt javaslom, hogy ezt használjuk a rasszizmus, a kegyetlenség és a világ érdektelensége teljes jelentésével.

Tudjuk, hogy Gáza élete évek óta rosszabb a gettóéletnél, a Gázai övezet ellátatlan. Már 5 éve nincs csatorna-, elektromos, ivóvízrendszere, mert Izrael lerombolta az összes erőművet és nem hajlandó hagyni azok felépítést –nyilatkozatai ellenére.

Engedjék meg, hogy egy kiváló izraeli site-ra felhívjam figyelmüket, neve Access, s minden héten közzéteszi a gázai be- és kiszállítást, az import- és exportáruk korlátozását az izraeli propaganda dezinformációjával szemben. Azt hiszem, látták mindannyian a múlt téli gázai fotókat, a lakosoknak navigálni kellett a folyókká vált utcákon, a gyerekeket a vállukon vitték az iskolába, a piszkos, fertőzött, sáros, derékig vagy térdigérő szennyvízben tocsogva mentek munkába vagy a piacra. Az ilyen körülmények vezetnek egy sor betegséghez, járványhoz, nyomorúsághoz.

A 2008-09-ben és az ezévi könyörtelen támadásban, amelyről a palesztin és más nemzetiségű orvosok megerősítették, több volt az áldozat, és minden eddigi izraeli támadásnál erőszakosabb volt, a szakértők új fegyverek használatát is felfedték. A Gázából érkező katonák azt mondják, ez egy mindenféle halálos fegyverrel töltött laboratórium. Láttam gyerekeket és felnőtteket, testük tele lyukakkal és sebekkel szilánkok nélkül. Egy teljes családot lábak nélkül, megégett csecsemőket, egy kislányt, akinek eltűntek a szemei. Gyermekeket és felnőtteket, akiken csak élettelen húscafatok maradtak, egy asszonyt, akinek a lába robbant fel, egy fiatalembert, akinek belső szervei. Mielőtt idejöttem, beszéltem Haitham Al Hassan doktorral – Makassed kórház sebészeti vezetőjével – és egy önkéntes sebész specialistával, aki egy hétre jött a gázai betegeket kezelni. Doktor Haitham feltételezi, ahogyan a Mads Gilbert és Erik Fosse orvosok is, akik a 2008-09-es rajtaütés alatt is már itt gyógyítottak, hogy ez alkalommal szokatlan sebesüléseket okoztak valamiféle fegyverek. Arra gondolnak, hogy DIME (Dense Inert Metal Explosive) lehetett, a túlnépesedett zónákban betiltott fegyver. Mindenesetre, mondták, a bombák és tartalmuk eltűnne a homokban, mire a nemzetközi közösség megkapná az engedély az agresszió szerzőitől megfigyelők és kutatók küldésére, vizsgálatra. Sajnos a sebek nem gyógyulnak könnyen. Sok túlélő, mondják az orvosok, azért is lassan gyógyul, mert számos, az antibiotikumokra ellenálló bakteriális fertőzés érte, immunrendszerük romokban van. A Makkased kórház, amelyet meglátogattam, 500 ezer dollár körüli összeget ad ki havonta csak orvosságra. Nem kétséges, hogy valakik számára rentábilis.

A múlt évben itt jártam a Szaharov-díj első odaítélésének 25. évfordulóján. Nagyon intenzív hetünk volt, meghallgattuk az összes bizottságot, albizottságot, nemzetközi jogi szakértőket, a Nemzetközi Bíróság bíráit. Minden alkalommal, amikor megemlítettem Izraelt és Palesztinát, ez volt a válasz: «Ez különleges eset». Igen, ténylegesen az, hölgyeim és uraim, de a kérdés az, miért.  Miért van az, hogy a háborús bűnösöket bíróság elé viszik, az áldozatok tanuskodnak ellenük, itt pedig az áldozatot ócsárolják, a bűnösök pedig büntetlenek maradnak? Miért van az, hogy a minden törvényen és a nemzetközi jogon erőszakot tevő, Izraelen és Palesztinán uralkodó gengszerek megbüntetése helyett, akik egész lakónegyedeket pusztítanak el, ellenségeik asszonyait és gyermekeit legyilkolják, kollektív büntetést mérnek ki emberek millióira pusztán bosszúvágyból, az Európai Unió országai megtesznek mindent, hogy az áldozatok ne jelentsék fel hóhéraikat? Miért van, hogy ahelyett, hogy elgondolkodnának, milyenfajta rasszista nevelés alakítja át a szép zsidó lányokat és fiúkat egyenruhás, fenntartások nélküli gyilkossá, az Európai Parlament az áldozatok iskolarendszerét vizsgálja, kontrollálja és cenzúrázza anélkül, hogy az agresszoréra akárcsak egy pillantást is vetne?

Engedjék meg nekem, hogy kimondjam, nekem szakterületem, az izraeli gyermekek nevelése a legmélyebb rasszizmus és erőszak jegyében folyik. A legjobb tanítványok az utcákon kegyetlenkednek, provokálnak és verekednek, addig is elmentek, hogy élve elégettek egy palesztin fiút, a rabbik, a miniszterek, a Knesszet tagjaitól bátorítva. Ez a rasszizmus az a terület, amely alapján a katonák és pilóták elhiszik, hogy a palesztin gyerekek nem olyan emberi lények, mint mi vagyunk, hanem csak egy probléma, amit meg kell szüntetni. De ez nem érdekli a nemzetközi közösséget. Miért van, hogy az elnyomottak élethez szükséges eszközei és védelem biztosítása, a szabadságukért, alapvető jogaikért való küzdelem helyett a nyugati világ folytatja a megszálló felfegyverzését, az elnyomót egyre inkább partnerként kezeli és minden mészárlás után megerősíti az EU-hoz viszonyított státuszát, reprezentánsait beveszi a bizottságokba, mint itt, ebben is – ha ez nem cinizmus, akkor micsoda?

Az emberek mindig azt mondják, hogy a világ, ami a Nyugatot jelenti, nem tanult a holokauszt vagy szept. 11. leckéjéből. A lecke az lenne, hogy soha többet, sehol, senkinek. De úgy tűnik, hogy a világ egy másik fontos leckét megtanult. Megtanulta, hogy el lehet követni egy genocidiumot és abból szabadon kikerülni, ha olyanok gyilkolásáról van szó, akik a világon senkit nem érdekelnek. Ha az áldozatok palesztinok, az elkövetők nem bűnösek és a világ érdektelen. A Nyugat, különösen Európa gyatra kifogása, hogy az európaiak nem akarnak antiszemitának látszani, s nem avatkoznak be megbüntetetni Izraelt gátlástalan expanziójáértt, nem követelik annak apartheid rendszere megszüntetését, a nemzetközi jog respektálását. A kifogás gyatra, mert tudjuk, hogy Európa minden országa profitál Izrael palesztinai megszállásából. Mindegyik. De én nem a politikusoknak, üzletembereknek akarok szólni, ők nem értik az én nyelvemet. A tudatos embereket akarom meggyőzni arról, hogy a palesztinok ellen elkövetett izraeli büncselekmények elítélésével nem a zsidóknak tesznek rosszat ismét. Két dolgot szeretnék mondani. Először is semmi zsidó nincs Izrael rasszista és kegyetlen viselkedésében a palesztinok ellen, és azt kritikával illetni nem antiszemitizmus, ellenkezőleg. A legnevesebb zsidó gondolkodók állandó jellegel elítélték és elítélték a könyörtelen izraeli dominanciát Palesztinában. Egyikük Albert Einstein volt. Másikuk Hanna Arendt. Stéphane Hessel egy harmadik. Ebben a táborban találunk ma sok neves, nagytudású rabbit is.

A második dolog. Hölgyeim és uraim, önök nem használhatják ezt a kifogást, ha gyermekeket mészárolnak le, ha holokauszt pusztít, nem foglalkozhatunk azzal, minek tartanak az emberek.
Ugyanúgy, nem engedhetem meg magamnak én sem, hogy féljek azoktól, akik engem árulónak kiáltanak ki, mert az elnyomottakat védem. Sokkal több ember halt meg azért, mert árulónak minősítették, mint akit antiszemitának. Ténylegesen azért, mert antiszemitának tartották, vagy az is volt, senki sem halt meg – de míg itt beszélek, aközben is gyermekek, szülők, nagyszülők halnak, mert palesztinok, nem más okból, ugyanúgy, ahogyan a zsidókkal végeztek szimplán azért, mert zsidók. Európa akkor hátat fordított a zsidóknak, most hátat fordít a palesztinoknak.
Hölgyeim és uraim, önök nekem adták a nagy presztizzsel játó Szaharov-díjat. Társkitüntetettem a megboldogult Izzat Gazawi professzor volt, a palesztin író, akinek a fiát izraeli katonák ölték meg az iskolájában, aki éveket töltött börtönben anélkül, hogy tudta volna miért, és akinek a hangját az izraeli kíméletlen megszállás oltotta ki. Azt gondolom, hogy az én feladatom, hogy felemeljem szavam azokért, akikbe brutális katonák fojtják a szót, és semmilyen bíróság előtt, sem Izraelben, sem itt nem számítanak.
(…) Ne felejtsük el, hogy a gázai blokád nem szünt meg, Izrael a halászhajók felgyújtásával már megszegte a fegyverszünetet, Ciszjordániában megölt egy 5 éves kislányt és egy 3 éves fiút, Palesztina kolonalizációja a korábbinál is erősebb ütemben folyik, minden nap katonák rabolnak el 5-6-7 éves gyerekeket, bezárják, kíméletlenül kihallgatják őket szüleik vagy akár ügyvéd nélkül – pillanatnyilag 200 gyermek van izraeli börtönökben –, a korunk leghosszabb megszállását végző rasszista bűnöző rendszer bünösökként kezeli őket.
Következésképpen mindnyájan fel kell tegyük a kérdést: milyen világban fogunk élni a gázai holokauszt után? Milyen személyek nőnek a romokon, s kik válaszolnak majd a fal túlsó oldalán. Vajon ezt akarjuk ezen a gyönyörű, ősi tájon? A civilizáció bölcsője számára?

(…)

Köszönöm.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.