2014. szeptember 30., kedd

A világban kettő közül közel egy személynek nincs nyugdíja




A világban a nyugdíjkorhatárt elért személyek közel fele semmiféle nyugdíjat nem kap, s annak az 52 %-nak jórésze, akik kap, nem elegendőt – jelzi az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) legújabb jelentése.



© Reuters
Mindezek következtében az időseknek nincs jövedelmi biztonságuk, nincs lehetőségük nyugdíjba menni, folytatniuk kell a munkavégzést prekaritásos körülmények között, alacsony bérrel – mondja ki a ma publikált tanulmány, melyet 178 ország viszonyairól készítettek. Több, mint 20 országban  a nyugdíjrendszer teljes vagy csaknem, több, mint 45 országban a nyugdíjaskorúak 90%-át lefedi az. "Mindez valóban pozitív", jelentette ki Isabel Ortiz, az ILO szociális védelmi osztályának igazgatója, "de a nyugdíj kiterjesztése mellett ugyanolyan fontos az is, hogy az megfelelő nyugdíjakat garantáljon. Az időseknek nyugdíjasként joguk van méltó módon élni, nem pedig szegénységben tengődni. A gond az egész világot érinti", húzta alá.


Európában a szociális rendszerek a költségvetési megszorítások politikai keretében szűkülnek, s ez "hozzájárult a szegénység növekedéséhez és a marginalizálódáshoz", s ez az Európai Unióban 123 millió személyt, a népesség 24 %-át érinti, erősíti meg a jelentés: "Az európai szociális modellt  (...) a rövidtávú kiigazítási reformok aláaknázták". Ezzel szemben Kínában 2000-ben csak a népesség 25 %-át fedte le a nyugdíjrendszer, s  2012-re ez több, mint 70 %-ra nőtt.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.