2015. március 10., kedd

A német Hartz-törvények


danke.jpg

 

A német munkáltatók még Gerhard Schröder szocialista kormánya segítségével érték el, hogy a dolgozókra nézve rendkívül súlyos intézkedések szülessenek. Az ATTAC és a Fondation Copernic közösen kiadott tanulmánya eképpen összegzi ezeket:

«A 2003 és 2005 közötti Hartz-törvények nevüket a Volkswagen volt HR-igazgatója és Gerhard Schröder tanácsadója nevéről kapták.

A Hartz I kötelezi a munkanélkülit, hogy bármilyen munkát elfogadjon, mégha az a munkanélküli jövedelmétől alacsonyabb bérű is. A Hartz II vezette be a  max. havi 400 eurós  mini-jobkat (melyek esetében nincs társadalmi teher). A Hartz III egy évben limitálja az idős dolgozók munkanélküliségi jövedelmét és megnehezít a hozzájutáson. A Hartz IV a hosszúidejű munkanélküli ellátását összevonja a szociális segéllyel, maximális összege havi 345 euró.

A Hartz-törvényekhez hozzáadták a nyudgíj- és betegbiztosítás egy sorozat «reformját»: nyugdíj tőkésítés alapján (Riester-nyugdíjak); a járulék megemelése, az öregségi korhatár kiterjesztése (67 év 2017-ben)».

A tanulmány szerzői kiemelik: «A reformok összessége a társadalmi egyenlőtlenség elképesztő emelkedéséhez vezettek. Egy parlamenti jelentésből: a legszegényebbek fele mindössze 1 %-nyi vagyonnal bír a leggazdagabbak 53 %-hoz képest (Lebenslagen in Deutschland. Entwurf des vierten Armuts- und Reichstumsberichts der Bundesregierung).  2003 és 2010 között a médian vásárlóerő 5,6 %-kal csökkent. De ez is rendkívül egyenlőtlenül: - 12 %-kal a  leggyengébben fizetettek 40 %-nál, - 4 %-kal a legjobban fizetett 40 %-nál.  Hivatalos statisztika mutatja ki, hogy a legalacsonyabb bérek aránya a 2006-os 18,7 %-ról  2010-re 21 %-ra ugrott  – mégpedig alapvetően Nyugat-Németországban.»

Ugyanezen tanulmány alapján 2008-ban a bérből élők száma 1,5 millióval gyarapodott 1999-hez képest, ez azonban a prekaritásos 1,9 millió munkahelyet  fedi – vagyis félmillió teljes munkaidejű állást elveszett. A dolgozók egynegyedének csak ilyen prekaritásos munkahely jut, arányuk ugyanaz, mint az USA-ban. Nők esetében 40 %-os. «A munkanélküli járadékosok aránya a1995-es 80 %-ról 2008-ra 35 %-ra csökkent, minden egy éven túli munkanélkülit áttolták a szociális hálóba».

Mindezek a «bérből élők kollektív szerződésekbe foglalt védelme eróziójának kontextusában zajlottak: a kolllektív szerződésekkel bíró dolgozók aránya 10 év alatt 76 %-ról 62 %-ra csökkent, és 2008-ban kollektív szerződések már csak a német vállalatok mindössze 40 %-ban vannak. Még itt is, vállalati szinten a szakszervezetek számtalan hátrálásra kényszerültek».

Az eredmény: ma már 12,5 millió a szegénységi küszöb alatt élő német állampolgár.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.