Ukrajna

A Rabocsije Izvesztyija 50. számából (2015 március)

 

Ukrajna

1914-2014: A Szocialista Internacionálé reputációja

 

 

1914-ben a világ szociáldemokratái kettéváltak: internacionalistákra, akik a nemzetközi proletárszolidaritást támogatták a szocializmusáért vívott harcban és sovinisztákra, akik saját kormányuk mellé álltak, biztosítva annak a dolgozók feletti uralmát. Az internacionalisták aztán létrehozták a kommunista mozgalmat.  A magukra maradt, fokozatosan jobbratolódott szociáldemokraták a XX. század közepén megalapították a Szocialista Internacionálét és a marxizmussal hivatalosan is szembefordultak.  Jelenleg a Szocialista Internacionálé szociálliberális állásponton kirajzolódott burzsoá pártok szövetsége, reprezentánsaik egyike-másika pedig neoliberális.

A kortárs ukrán szociáldemokraták szemmel láthatólag úgy döntöttek, hogy a 100 éves múlttal bíró szociálsoviniszta politikának nem vetnek véget.

A Szocialista Internacionálé tanácsát 2014 decemberében Genfben tartották. Az ukrajnai problémákat illetően az ukrán szocdem párt nemzetközi titkára, Olena Szkomorosenko szólalt fel.

Szkomorosenko úgy találja, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát  és, hogy Ukrajnában ezután semmi más nem jöhet, mint honvédő háború:

«A háború determinálja az ország egészének életét. A mai Ukrajna azon elv alapján él: «mindent a frontnak, minden a győzelemhez». Akik nincsenek a fronton, munkavégzésük befejeztével meleg holmit varrnak a katonáknak, a hadsereg számára gyűjtenek, műhelyekbe mennek, ahol ingyen javítják a katonai felszereléseket, pakolják a katonai teherautókat, a jelenleg elfoglalt területekről érkező félmillió menekült ellátásával foglalkoznak (…) Most mindenki a front és a győzelem számára dolgozik».

Mi pedig kétségtelenül egy másik Ukrajnában lakunk! Szkomorosenko nem ott él, ahol a behívott férfiak tízezrei elutasítják a bevonulást, de a katonai biztosok mesés módon gazdagodnak. Nem ott él, ahol az erővel besorozott katonákat a nemzeti gárda egységei tartják vissza, mialatt a biztos hátországban a legnagyobb hazafiak mértéktelenségbe merülnek. Nem ott él, ahol önkéntesek egész nap kiszolgálnak a szupermarketekben és este üres kézzel térnek haza, mialatt az úgynevezett «középosztály» a Kárpátokban új sípályákat fedez fel magának.   

Nagyon úgy tűnik, Szkomorosenko olyan szociálsovinista környezetből jön, amely azon erőlködik, hogy totalitárius ambícióit az ellenzék előtt hazafias lózungokkal igazolja. Ez az a furcsa módszer, amellyel egész Ukrajnában kisérleteznek.  

De minden becsületes személynek nem köteles elmondani valami mást is?

Nem kellene elmondani, hogy a hatalom megragadása után náci bandák utazták keresztül-kasul az országot, hogy ezt válaszul tömeges tiltakozás kisérte, hogy több «antimajdan» született és, hogy ezt a tiltakozó mozgalmat kíméletlenül megtorolták? Nem kéne elmondani, hogy a rendszer – megjelenése első napjától – csak az erőfölény pozíciójában hajlandó az ellenzékkel tárgyalni, hogy minden, Ukrajna és különböző régiói jövőjéről tartandó népszavazási javaslatra csak izomból válaszol, hogy a föderalizációs követeléseket azonosítja a szeparatizmussal, hogy többszáz ellenzékit tartóztatott le, hogy megszervezte az odesszai pogromot, a mariupoli mészárlást?

Ott, ahol a tiltakozómozgalom a legnagyobb és legeltökéltebb, a számára egyetlen utat, a lázadást választotta. A népszerűtlen rendszer pedig április óta ezt a lázadást vérbe fojtani igyekszik.

Ezzel kell kezdeni és nem azzal a ténnyel, hogy Oroszország felhasználja a népi tömegmozgalmat.  

De menjünk még messzebbre. Emlékezzünk csak, mit is írt decemberben: «Általánosságban az egész ország harcol a donyecki repülőtérért. Persze katonastratégiai szempontból ez nem ugyanaz, mint a napoleoni csata Austerlitznél. Más a fontossága. Ez konfrontációnk szimbóluma Oroszországgal szemben, amely hónapok óta nem képes a repülőteret elfoglalni legjobb elitcsapatai bevetésével sem a mi népfelkelőink ellen: irodai alkalmazottak, bányászok, sofőrök, mérnökök, sőt, egy nyugdíjas is van közöttük. Az Orosz Föderáció nem annyira a repülőtérért küzd, hanem azért, hogy a rabszolgáknak ne legyenek szent szimbólumai és hősei. Nehéz elképzelni 21. századi racionális nézőpontból, tökéletesen szürrealista, de ma ez a mi valóságunk».

Tényleg tudni kell: arról van szó, hogy saját oroszgyűlölő átkozott agyrémeiket, a rendszer debil katonai agitációját realitásként tálalják és főleg, hogy ne kelljen semmitől sem tartani nemzetközi szinten. Na, itt van a szürrealizmus.

Direkt azok számára, akik még hisznek a tévében, íme egy információ:  a repülőteret a «Donyecki Köztársaság» erői vették be januárban … előtte pedig csak lövöldözések voltak, melyeket a „kevésbé aggályos” sajtó túlzott el. Tehát a valódi csata Szkomorosenko szimbolizmusa számára rövidnek és búbánatosnak bizonyult.

És felfedezéseit folytatja ukrán ultranacionalista stílusban: Ukrajna úgymond orosz gyarmat volt, Oroszország nem engedte felszabadulni.  Állandó jelleggel ehhez hasonló lázálomszerű «szabadságjogokat» hint 25 éve a nagysajtó.  Hiábavaló is elmagyarázni, hogy Ukrajna a Szovjetunió egyik köztársaság volt nem orosz gyarmat, és 1991-től független, és az abszolút függetlenség korunk egymással összefüggő globális világában nem létezik. Az ukrán ultranacionalisták egész egyszerűen patologikus utálatot éreznek minden iránt, ami orosz, minden kapcsolatot Oroszországgal gyarmati függőségként fognak fel. Perverzek, mint bármely más ország nacionalistái. Ugyanúgy az úgymond baloldali ukrán szociáldemokraták is. Milyen fajta baloldal ez, ha jobboldali kliséit használja?

De Szkomorosenko még itt sem áll le.

Meg van győződve arról, hogy Oroszország gyarmati ambíciói: «csak a felszín. A külkereskedelemért vívott háborún kívül van még egy másik háború is, az igazság ügyéért. Az egy évvel ezelőtti méltóságos forradalom nem annyira az európai integrációért zajlott, mint az igazságért, az oligarchia társadalmi-gazdasági modellje lebontásáért és ahelyett egy igazságos társadalomért».

Na ja, ezt már hallottuk volt társaink szájából egy éve. Sok ember él ebben a tévhitben, nem csak Ukrajnában, de Oroszországban is. Hova jutottatok egy évi küzdelem után? Olyan eredményre, amely teljes mértékben ellentétes: «Ma az oligarchia ellentámadásának idejét éljük. A rendszer nem volt annyira őrjöngő még Janukovics alatt sem, aki nem volt népszerű, talán épp ezért megértette, hogy van olyan határ, amit nem szabad átlépni. A liberális jobboldalnak, amely a népmozgalom hullámát használva most hatalomra jutott, nincsenek fékei, sem jövőképe. Nem fog bele őszintén az ország modernizációjába. Amit tesz, az csak a két utolsó évtizedben felépített oligarchia-modell használata saját személyes meggazdagodására. Ennek érdekében befagyasztotta a béreket, felszabadította a profitot. Eképpen a kizsákmányolás szintje jelentősen megnőtt».

Hova tettétek a szemeteket, amikor bevásároltatok?

Hát, nem könnyű elfelejteni a repülőteret védő hősöket. Szkomorosenkonak optimizmust kölcsönöz a kijevi nacionalistákkal való aktív együttműködése: «Társadalmunk ma nem csak szuverenitásáért és az ország integritásáért harcol, hanem modernizációjáért és jövőjéért. Világos, hogy a vezető elitnek más a célja. Ezért van a társadalom mélyében egy aktiv folyamat, amely ugyan láthatatlan a felszínen, de az a Majdan utáni társadalmi mozgalmak feltörekvő új elitjének formálódása. Nehéz elhinni, ha nem látjuk saját szemünkkel, ha nem tartozunk ehhez a folyamathoz magunk is. Ez a meglepő jelenség csak a Francia Forradalomhoz mérhető, amikor az addig közönséges emberi tömeg mindent meghatározó hajtóerővé válik».

Bizony, nem kevesebb! Megtalálta a Nagy Francia Forradalom  analógiáját az oligarchiák, nácik és kretének szövetségében! Az ilyen tehetség bennünket nemhogy inspirálna, de elborzaszt. A múlt év márciusában kimondtuk, hogy a rendszer bázisa az oligarchák és a fasiszták. Az előbbiek játszanak  premier plan-szerepet. Ha a helyzet változik, a szerepek változhatnak. Már nagyon régóta számos megfigyelő tart attól, hogy brutális jobboldali kanyar jöhet, a bázis fasiszta mozgalmai kezükbe vehetik a hatalmat. Szkomorosenko megfigyelései csak ezt a gyanút erősítik. De számára pozitiv jel a nacionalisták és fasiszták szimpátiája. Ilyen «baloldalt» láttunk már.

Jellemző, hogy Szkomorosenko jelentését kiegészíti a «Dicsőség Ukrajnának!» szlogennel. Mint baloldaliak, nem tehetjük meg, hogy ne hívjuk fel ennek az asszonynak a figyelmét arra, hogy ilyen szlogenek használata összeegyeztethetetlen mindennel, ami baloldali. Az ilyen köszöntéseket, mint «dicsőség Ukrajnának, dicsőség a hősöknek», az ukrán nacionalista szervezetek vezetői bocsátották ki, akik ideológiai síkon az olasz fasizmushoz közelálló doktrínára támaszkodtak. Szociáldemokratának lenni és azt kiáltani «Dicsőség Ukrajnának!» annyi, mint felvenni a vörös zászlót és ordítani: «Halál a zsidókra ! Mentsük meg Oroszországot!».  A szociálsovinizmus tipikus példája. Szavakban a szociáldemokráciára hivatkozva hősünk a jobboldali nacionalizmus kereteiben találja magát, az oligarcháknak és fasisztáknak az ellenzékkel szemben elszabadult polgárháborúja hazafias hősének mutatva magát.  Csak öncélúan kritizálja a rendszert, de nem azt, hogy az háborúzik. Sőt, a háború megnyeréséről álmodozik.

Van itt hely a szocializmus és a demokrácia számára? Lehet, hogy az oligarchia-kritikában? Egyáltalán nem, minden fasiszta szervezet kritikával illeti az oligarchákat. Lehet, hogy a népi tömegmozgalmak támogatásában? Nem vagyunk vakok, soha nem tagadtuk, hogy a Majdan tömeges népi mozgalom volt. De nem minden népi tömegmozgalom progresszív. A Majdan csak a reakciónak  nyitott utat.

Nem meglepő, hogy ilyen politikusok vannak a szociáldemokrata pártban. 100 éve a szociáldemokraták ugyanilyen eljárással végezték el a piszkos munkát saját kormányaik háborús politikája igazolásában.   Igazolták a kormányok háborús erőfeszítéseit és, hogy a nép higgyen nekik, a rendszer szociális programjait kritizálták. Még azok is, akik tudták, hogy ez a kritika nem elég, hazafiasan felemelték fejüket.    

Nem tanulmányoztuk sem magának a szervezetnek, sem a Szocialista Internacionálé többi pártjainak állásfoglalását. De az a tény, hogy ennek a szerveződésnek legalábbis az ukrán szekciója a legrosszabb hagyományokat követi, tagadhatatlan tény.  

 «A sodrás ellen» csoport