2015. március 29., vasárnap

Nemzetközi információk


Nemzetközi Egyetértés.jpg

Nemzetközi információk

216.sz. (585) – 2015-márc.13.


PALESZTINA


A Knesszet, az izraeli parlament megválasztása előtt


Beszélgetés Taher-rel, az 1948-as «határok» között élő palesztin aktivistával


Kik választanak és kiket?

120 képviselőt az 5 millió, a listára feliratkozott választópolgár. Utóbbiak 15 %-a  — vagyis 795 000 fő — palesztinai arab, ahogyan a hatóságok hívják, izraeli arab. Ténylegesen az «1948-asnak» hívott palesztinek, az 1948-ben jogtalanul eltulajdonított területek lakossága.


Mi az 1948-as határok között élő palesztinek pártjainak, politikai szervezeteinek álláspontja?

Természetesen viták vannak, az összes politikai formáció elemzése nem egyforma. Egyik oldalon van egy csoportosulás, amely közös jelölteket indít. Az iszlám mozgalomról, az Azmi Bishara vezette Demokratikus Nemzeti Gyűlésről van szó, a Békéért Demokratikus Frontról (amely valójában a kommunista párt) és az Változásért Arab Mozgalomról.

Annak ellenére, hogy ezek a pártok az izraeli állam demokratikus jellegét tagadják, közös jelöltet állítottak annak érdekében, hogy elérjék a parlamenti bejutáshoz szükséges 3 %-os küszöböt.


A 3 %-os küszöb igen alacsony. Azt az érzést kelti, hogy a választások lehetőséget nyújtanak a palesztin népesség számára, amelyet az izraeli intézmények részéről apartheid, rendőri támadások érnek az általános offenzíva részeként.

Pontosan. A központi kérdés a jogegyenlőség kérdése.


Vannak olyan pártok is, amelyek elutasítják a részvételt a választásokon?

Igen, kettő. Először is az Abna’a el-Balad, amely nagyon régóta létezik, és világos állásfoglalást tett a palesztinek visszatérésének jogáról. Van egy újabb szerveződés is, nem párt, hanem inkább politikai mozgalom, a Kefah, a «küzdelem», a Bishara pártjából kilépettek alkotják, akik pontosan a választásokon való részvétel miatt hagyták el, és a nasszeri arab nacionalizmus vonalán helyezkednek el. Számos kérdésben osztják az Abna’a el-Balad álláspontját.


Mit mondanak a palesztin jelöltek megválasztásáról?

Ellene vannak. Nyilvánosan, gyűléseken elmagyarázzák – és én is osztom véleményüket –, hogy a Knesszet legalizálnák, amely izraeli intézmény, tehát magát az izraeli államot legalizálnák Palesztina földjén.




Az Abna’a el-Balad állásfoglalása


«Bojkottáljuk a választásokat, de nem azért, hogy az arab pártok ellen harcoljunk, hanem, hogy intenzívebbé tegyük harcunkat a megszállás ellen. (…).A valódi felszabadulás és visszatérés, a palesztin függetlenség és az, hogy egész Palesztina területén legyen vége a megszállásnak - mindez az arab tömegek és a palesztin nép álma.

«Ismét tapasztaljuk az arab koalíció megteremtésére irányuló erőfeszítéseket, de semmiféle okot nem látunk arra nézve, hogy állásfoglalásunkon változtassunk a választási bojkottot illetően. Ellenkezőleg, politikai harcunkat fokozni kell annak érdekében, hogy rávilágítsunk a Knesszet szerepére a cionista megszállás struktúrájában (…).

A Knesszet a rasszista jogalkotás központja, amely a palesztin nép számára csak mészárlást, menekülést, rombolást és pusztítást  hozott (…). Ez nem parlament, hanem mindössze egy törvényalkotó tanács népünk romjai, önmeghatározásunk és államalkotási jogunk felett. Akik erre a választásra elmennek, Izraelt «zsidó és demokratikus» államnak kell elismerjék (…).

A cionista állam szépíteni akarja képét azzal, hogy hagyja az arab pártokat részt venni a választásokon, ugyanakkor semmilyen lehetőséget nem enged jelentősebb politikai hatalom létrejöttére (…).

A márc. 17-i választások után ugyabban a lövészárokban leszünk, mint minden arab párt, választó és bojkottáló, hogy a mindnyájunk ellen irányuló cionista fajgyűlölettel szembeszálljunk. De aláhúzzuk, hogy a választási részvétel elfogadhatatlan kompromisszum a népünket érintő alapvető kérdéseket illetően (…).

Egyetlen és egész palesztin népet alkotunk, de a Knesszetbe belépés azt jelentené, hogy a megszállást részvételünkkel «normalizáljuk.»


PORTUGÁLIA


Általános sztrájk a közszolgálatban


A közszolgálat legnagyobb szakszervezeti konföderációi (CGTP és UGT) márc. 13-ra sztrájkot jelentettek be.


A bejelentés körülményei


A PSD-CDS (szocialista-kereszténydemokrata) komány a dolgozók minden rétege ellen irányuló politikája nem lanyhul – a trojka követeléseinek megfelelően.

A kormányprogram (a trojka memoranduma nyomán) a költségvetési stratégia, az állami reform, az állam szociális funkcióinak helyhatóságokhoz kihelyezése és a költségvetési törvény alkalmazásának integráns része. 700 millió euróval csökkenti az általános és középiskolák költségvetését és 12 ezer közszolgálqti dolgozó elbocsátását helyezi kilátásba, jogi háttérként a «szakmai újraminősítés» felhasználásával.


Egy bizonyosságot megosztanak a különböző politikai és szakszervezeti irányultságú dolgozók: csak az ellenállás és a mobilizáció teljes, szervezeteikkel együttes, egységes mozgalma segíthet abban, hogy a trojka diktálta és a PSD-CDS által megvalósított politikát meg lehessen állítani.


Mivel mindkét nagy szakszervezet meghirdette a sztrájkot ugyanarra a napra, márc. 13-ra, jelentős lépés történt a portugál osztályharcban.


Nem tudjuk még, mi lesz a sztrájk eredménye, tudja-e befolyásolni a kormányt, vagy újabb mobilizációkra lesz szükség ahhoz, hogy a «szakmai újraminősítés» ürügyével ne bocsássanak el, és legyen minden dolgozónak munkaszerződése, valamint visszatérjünk a heti 35 óra munkavégzéshez.


A Szocialista Egység Munkáspárt (POUS) aktivistáinak érdeke nem különbözik osztályának összessége érdekeitől. Az egység megvalósítása érdekében harcolunk, amely képes a kormányt meghátrálásra bírni.

Levelezőnktől


Directeur de la publication : Daniel Gluckstein

Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738 Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.