Miért alacsonyak a bérek avagy az EU közös bércsökkentési politikája ...

 

 

A 2011 márciusában elfogadott Euró-plusz Paktum még gyorsabban bontja le a kollektív tárgyalási módszerek rendszerét. Az Európai Unió az államháztartási hiány és az államadósság szintjének korlátozásán túl – e korlátozásokat valamennyi tagország alkotmányába köteles beépíteni – a nemzeti bértárgyalásokba is be akar avatkozni, hogy elfogadtassa a bérfegyelemről vallott koncepcióját. Sőt, „az európai gazdasági kormányzásról szóló 2011. októberi csomagterv”’ (az ún. Six-pack), amely lényegében az államok egyszerű politikai kötelezettségvállalása, a paktumot jogi szankciókkal egészíti ki.

A sietősen és a nyilvánosság kizárásával elfogadott hat európai jogszabály egyfajta mechanizmust alkot. A Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóság (DG Ecfin), továbbá a gazdasági miniszterek és az EKB által irányított gépezet kinyilvánítja, hogy amennyiben Brüsszel túl súlyosnak ítélné meg „a makroökonómiai egyensúly megbomlását” vagy „a versenyképességbeli lemaradást”, akkor egy „irányítópult” megszólaltatja a vészcsengőt. Amelyik ország nem veti alá magát az ajánlásokban foglaltaknak, azt pénzügyi szankciókkal sújtják.

A béreknél a kiválasztott és a rendszer egészét mérni hivatott fő indikátor egyáltalán nem tekinthető ártatlannak: „a bérköltségek aránya a megtermelt javak összességéhez viszonyítva” indikátor helyett a munkaerő egységnyi költségét (az ún. Cumo-mutatót) választották. Az első mutató a bérek (a munka) és a profit (a tőke) közötti megoszlást fejezi ki, a második viszont azt tükrözi, hogy hogyan alakultak átlagosan a bérek az unióban. Az eljárás lényege: az európai munkavállalók közötti verseny fokozása – a lefelé nivellálás irányába. Így néz ki a tagországok közötti együttműködés harmonizálása.