2014. június 7., szombat

A nagyvilág



♦ Franciaország forrong: a területi reform keretében folyó megyei hatáskörök megszüntetése ellen 400 képviselő tiltakozott; szövetségük felhívására 150 polgármester a reform elhalasztását ill. annak eltörlését reklamálja. A kórházak védelmében, a kevesebb személyzet, a munkaidő kiterjesztése ellen protestáltak Brestben, Isère-ben pedig sztrájkba is léptek a munkahelyi pihenőnapok megkérdőjelezése miatt azt követelve, hogy a reanimációs osztály megmaradjon összes munkahelyével, kórházi ágyával és szolgáltatásával. Az iskolai  ritmus reformja ellen is folytatódnak a megmozdulások, sztrájkok (Pavillons-Sous-Bois, Montreuil, Villejuif, Nice, Créteil).

♦ Dél-Afrika: a NUMSA vasas-szakszervezet 15 %-os béremelésért az autógyártás 20 ezer munkását hívta sztrájkba júl. 1-vel. A minimálbér ebben a szektorban 3050 rand (210 euró).


♦ Oroszország: Kelet-Ukrajnából a fegyveres konfliktus elől az utóbbi két napban mintegy 7 ezren menekültek Oroszországba (Rosztovi terület), elsősorban nők, gyerekek és idős emberek.


Barack Obama amerikai elnök egymilliárd dolláros tervet jelentett be az Európában állomásozó amerikai csapatok létszámának növelésére  (a kongresszus jóváhagyása még szükséges) - nyilvánvalóan Oroszország fenyegetésére. A  NATO-főtitkár szerint azonban mégis «semmi nem indokolja az orosz katonaság tömeges jelenlétét az ukrán határnál». Viszont Robert Fico szlovák kormányfő szerint «elképzelhetetlen, hogy idegen katonák állomásozzanak Szlovákia területén».

Kínában az elmúlt hónapokban különösen az ujgurok lakta területeken fokozták az ellenőrzéseket, a rendőrségi rajtaütéseket, és felgyorsították a bírósági munkát. Egy nap alatt hat bíróságon, 23 ügyben  81 embert ítéltek el, kilencen kaptak halálbüntetést. Az indok: «terrortámadások» szervezése, azokban részvétel. Az ujgur autonóm terület lakosságának – a kínai alkotmány megsértésével – a mai napig társadalmi és kulturális elnyomatás a része.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.