2014. június 10., kedd

Kicsoda Cyril Ramaphosa, Dél-Afrika új köztársasági elnökhelyettese



Cyril Ramaphosát május 25-én nevezték ki, miután az ország vezető pártja, az Afrikai  Nemzeti Kongresszus (ANC) többséget szerzett a választásokon, s lehetővé vált Jacob Zuma elnök második mandátuma. Az elnök akadályoztatása esetében Ramaphosa az utód.

 

Ramaphosa képzettsége szerint jogász. Az apartheid alatt többször is bebörtönözték. 1982-ben rész vett a bányászszakszervezet (NUM) megalapításában, annak vezetője volt a legnagyobb, az 1987-es nagy sztrájk idején, amely megrengette a fenérek hatalmát.

Nelson Mandelához közel állt, egész politikai karrierje az ANC-ben zajlott, magas posztokra jutva 1990-től egészen félreállításáig.

Fokozatosan vonult ki a politika világából és vállalkozásokba kezdett. Az övé volt az első, tőzsdére is bejegyzett fekete cég Dél-Afrikában (1994). A dél-afrikai «The Sunday Times» vagyonát az ország második legnagyobb vagyonára becsüli. A "black business" és a hatalom közötti összefonódás megtestesítőjének kinevezését a magánszektor és a befektetők örömmel fogadták.

 

A Julius Malema vezette Gazdasági Szabadság Harcosai (EFF) pártja pontosan Ramaphosát okolja a Marikana tragédiájának okozójaként, ahol a Lonmin angol platinabánya 38 sztrájkoló bányászát lelőtte a rendőrség. Ramaphosa a Lonmin igazgatótanácsa tagja. Malema azzal vádolja, hogy e-mailt küldött a vezetőknek, amelyben fellépésként az «erő használatát» javasolta az általa bűnözőknek titulált sztrájkolók ellen.

Ramaphosa azt nyilatkozta, hogy békét akar kötni a szakszervezetekkel - de keresi a lehetőséget, hogy az ANC-vel szakításra készülő vasasok (NUMSA) soraiba férkőzzön.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.