2014. június 8., vasárnap

Nemzetközi információk


Nemzetközi információk
Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése
179.sz. (5458) - 2014.jún.6.
 
 
Németország
 
Távolmaradás, elutasítás
A Sopode 322-sz-ból, 2014 májusa
 
 
A Handelsblatt írta a választások másnapján címében: A népesség elfordult az európai projekttől.
 
Az Európai Bizottság legitimitásának igazolására demokratikus látszatú választással próbálkoztak, s mindezt Merkel és Gabriel nagykoalíciója, annak jelöltjei, Juncker és Schulz nyomására. De minden erőfeszítés nyomorúságosan megbukott. Európában a dolgozóknak, az ifjúságnak 57 %-ban nem kell ez a «parlament».
 
A FAZ május 26-i számban azt írják, az EP legitimitása gyenge. A bankok és az euró megmentése nem hozta meg a lelkesedést.
 
Grillo, a német ipari unió elnöke így kommentálta az eredményeket: ez a politika elleni bizalmatlansági szavazás. A reformok folytatását követelve kifejezte a «munkáltatók nyugtalanságát» az EU intézményes politikai kapacitását illetően, azt, a kormányok képesek lesznek-e a strukturális reformokra, szigorításokra, de célozva arra a szerepre is, amit a Merkel vezette nagykoalíciónak kell eljátszani.
 
A Tagesspiegel május 27-én így kommentált: az euró, az unió zsákutcába került, minden lépése ellenállást provokál. Minden kormányzó pártnak felelőssége, hogy reformokat, szigorításokat alkalmazzon a verseny és az eladósodás fékezése érdekében. Görög-, Spanyol,- Franciaország, Portugália… feltárják a politikai rendszer válságát.
 
A német választók majdnem 52 %-a utasította el, hogy az európai «parlamentre» szavazzon.
 
A DGB szakszervezetei megpróbáltak mindent, kampányoltak a dolgozók megnyerése érdekében: menjetek szavazni a brüsszeli «politikai változásokért», «el kell torlaszolni az utat a jobboldal előtt». Bizonyosan hozzájárultak ahhoz, hogy a részvétel hiánya ne legyen még nagyobb skandalum. Ehhez az is hozzájárult, hogy 10 tartományban éppen ekkora jelölték ki a helyi választásokat is, közöttük a legnépesebb Észak-Rajna-Westfáliában.
 
Az Unió veszteségeihez hozzájárult Merkel és az EU ukrajnai politikája. A német lakosság ellenzi az EU, Merkel, Obama szerepét, az Ukrajnának diktálandó megszorításokat, strukturális refomokat, tehát az ukrán nemzet feldarabolási folyamatát.
 
Az  SPD-re leadott szavazatok a korábbihoz képes csökkentek, mégha  azt a DGB kampánya tompította is.
 
Gabriel öröme, «az SPD ismét ott van» nem téveszt meg senkit. Minden nagy párt, amely részt vett az EU és az euró megmentésében, veszített a 2013-as bundestagi választásokhoz képest. Sokat. A Die Linke is. Az SPD majdnem 3,3 millió voksot, a CDU/CSU majdnem 8 milliót.
 
Mindez világosan kifejezi az euró megmentésének mélységes elutasítását, az SPD vezetésének elítélését, amely a nagykoalícióban aláveti magát a bankoknak; az Agenda, az eladósodásfékezési politika elvetését, a társadalombiztosítás lebontásának, a bérek csökkentésének, a deregularizációnak, a prekariátusnak a visszautasítását.
 
Ugyanez az elutasítás jellemzi a helyhatósági választásokat is, a II. világháború óta soha nem volt ilyen magas a távolmaradás (50 %). A Ruhr-vidék városai különösen szenvednek a gazdaság haldoklásától, attól a fiskális politikától, amelyre az EU kényszerít.
 
A népesség nagy része véget akar vetni a deregularizációs, prekaritásos, agendás korszaknak. Nem kér az SPD vezetéséből, amely «politikai változásokkal», az Agenda hamis korrekciójával igazolja jelenlétét a nagykoalícióban, hogy Merkel folytathassa politikáját.
 
A közszféra dolgozói szövetségi és helyi szinten, az építőipari munkások – szakszervezetükkel együttes harcban – valódi béremelést csikartak ki maguknak, ezzel megszakítva az adósságfékezés és a verseny diktátumát. Ezért harcolnak a nyomdászok és az újságírók nemzeti kollektív szerződésük védelmében és visszaszerzéséért. Ezért van, hogy mint az Amazonnál, az időleges szerződéses dolgozók a szakszervezetek felé fordulnak, a kollektív szerződésért küzdenek, ezért folyik a szervezett mobilizáció előkészítése a településekkel szembeni szigorítási politika folytatása ellen.
 
A német dolgozók európai kollégáik mellett saját helyükön az EU, szerződései, kötelező direktívái és intézményei, a trojka programjai ellen harcolnak. Ez a helyes út.
 
Carla Boulboullé
 
 
Kína
“Reszkessetek, korruptak! A nép ébred
Informations ouvrières 304. sz., 2014. jún. 4.
 
Ma minden médium megemlíti az 1989. jún. 4-i Tiananmen téri eseményeket. Az aktuális kínai helyzetről Alain Denizoval beszélgetünk, a Kína Vizsgálóbizottság elnökével.
 
Milyen tanulságot kell levonni az 1989-es eseményekből?
 
 
Semmi kétség, hogy ez az óriási forradalmi hullám a mindenható Kínai Kommunista Pártot alaposan megrázta, és olyan fordulóponttá vált, amelynek következményei befolyásolják a mai helyzetet. A KP vezetése szembetalálta magát az 1978-ban elkötelezett «nyitás és reform» politikájának zsákutcájával.
 
A «piacnyitás» következményeként megindultak az első elbocsátások, a megélhetés megdrágult, a korrupció felütötte fejét, emiatt indult a hatalmas népmozgalom azzal a betiltott tüntetéssel, amelyben kétszázezer pekingi kiáltotta a vezetésnek: «Reszkessetek, korruptak! A nép ébred!».
 
A tömegeknek szükségük volt saját védelmi szerveikre; ekként a diákok küldötteket választva létrehozták saját szervezeteiket, aztán ugyanígy tett a munkásság is. De a munkásosztály kitörése túlzott kockázatot jelentett… a vezetők legázolták a mozgalmat.
 
A válság a hatalmat monopolizáló pártot is érintette, repedéseket okozott, ennek a világnak a «nagyjai» is megijedtek, és a gazdaság magánszektor előtti megnyitása évekkel későbbre tolódott. A munkásosztály és a KP vezetői között összeütközés azóta sem csitult, csakúgy, mint utóbbiak ama szándéka sem, hogy a független munkásreprezentánsok felett diszponálhassanak.
 
Gyakran halljuk, hogy Kína óriási gazdasági hatalom, de a sztrájkokról sokkal ritkábban beszélnek…
 
Magában Kínában is próbálják cenzúrázni a hatóságok, mégis csak az első negyedévben több mint 400 munkássztrájk és -tüntetés zajlott abban az országban, amelyben tiltottak az ehhez való jogok! A Kína-levelekben gyakran publikálunk róluk. Az bizonyos, hogy a 350-400 millió dolgozó kezdi kezébe venni sorsát, és ez megrémít mindenkit. A 2010-es győztes sztrájk kapcsán a Hondánál, ahol saját küldötteiket is megválasztották, a Le Figaro a helyzetet roppant veszélyesnek ítélte: «A jelenség annál is nyugtalanítóbb, mert a munkások kezdenek saját maguk által választott képviselőket követelni még a hivatalosen engedélyezett szakszervezetben is, nem beszélve saját független szakszervezeteikről».
 
Létezik tehát a «kínai munkásmozgalom újjászületése» abban az értelmében, hogy az saját ügyét saját kezébe akarja venni, meg akarja szervezni magát a párt gondnokságától függetlenül. Nagyon gazdag harc folyik a munkásosztályban, nemcsak aktivisták, hanem még a hivatalos szakszervezet, az ACFTU vezető káderei  részéről is.
 
Miért van Kína «nyomás alatt»?
 
Az ország belsejében megsokszorozódtak a támadások, pl. egy piacon (az olajban és gázban gazdag Xinjiang tartományban) 38 áldozatot követelt. Persze az ezekért felelős csoportokat ujgur «szeparatistáknak» kiáltották ki, de ennek oka mélyebb. Kívül pedig «tengeri csaták» folynak, amerikai, japán, koreai hadihajók cirkálnak … Ezen felül a gazdasági növekedés lelassulása is sokakat nyugtalanít, annál is inkább, mert a KP a «piacra» bízza a munkahelyek teremtését!
Szintén igaz, hogy a KP vezetésében is válság van, ami kifejeződik a korrupcióellenes küzdelemben, s ebben elsősorban az állami vállalatok vezetőit pécézték ki. Érnek egy újabb konfrontáció feltételei.
 
 
 
USA
 
Szolidaritás a török bányászokkal
 
Labor Fightback Network
 
Cecil E. Roberts, a UMWA (az amerikai bányászszakszervezet) elnöke május 15-i nyilatkozata (részlet):
 
«A világ összes bányásza bőrén érzi azt a iszonyatot, ami Soma szénbányájában történt.
A UMWA szakszervezet minden tagja és azok családja teljes szívvel együtt érez a török bányászokkal és családjukkal.
Őszintén reméljük, hogy minden segítséget meg fognak kapni.
A tragédia mérete borzalmas. Halljuk a sajtót, amely «ipari balesetnek» minősíti, azonban ez nem baleset volt. A bánya mintegy időzített bombaként működött, a biztonsági előírások áthágása megbosszulta magát.
Mi, az USA-ban és Kanadában majd  egy évszázada szintén ilyensmihez asszisztáltunk.  A nagyon szigorú munkahelyi biztonsági előírások elérése és betartatása tudja csak megakadályozni, hogy a mélybe leszálló bányászok hirtelen ne a másvilágon találják magukat. Mi ezt elértünk, de nem valami csoda révén, és ez bárhol a világon megvalósítható».
 
A Labor Fightback Network hozzáteszi:
A bányában nem működött a riasztóberendezés, nem volt «biztonsági szoba», ahova menekülni lehetett volan, a gázmaszkok 15 évesek voltak, 45 percet működtek mindössze. Egész sorozat incidens előzte meg a május 13-i katasztrófát, melyeket nem vettek komolyan. A török kormány 2005-ös törvénye szerint a tényleges munkafelügyelet abbamaradt. A szakszervezet privatizációellenes tiltakozásában figyelmeztetett arra, hogy a bánya még veszélyesebbé vált. A parlamenti ellenzék követelte a bányabiztonság kivizsgálását, hasztalan. A tragédiát követően a kormány válasza a megtorlás. A korrupcióval rendszeresen vádolt Erdogán kormánya a gazdasági válságra hivatkozva drasztikus intézkedéseket hozott a dolgozók ellen. A törökországi katasztrófa ügyének nincs még vége: az 5 legnagyobb szakszervezeti szövetség együtt mondta ki: «embertelen munkára kényszerítve, embertelen körülmények között haltak meg azért, hogy mások haszna maximális legyen. Harcolni fogunk azért, hogy igazságot szolgáltassanak számukra».
 
Tömegesen kell válaszolnunk, nemzetközi szolidaritással, ismertetnűnk kell az okokat, a török kormány, a bányatársaság felelősségét. A felelősök számára a maximális büntetés elérését kell követelnünk, a dolgozók biztonságának biztosítását, amelynek meg kell előznie a munkáltató profitnövelő manővereit.
Az USA imperialista kormánya, a török kormány partnere nem fog tiltakozni. De az amerikai munkásosztály kifejezi szolidaritását a török bányászokkal.
 
 
 
 
Olaszország
 
Felhívás a CGIL vezetéséhez, hogy vonja vissza aláírását a reprezentativitási egyezmény alól
 
Alulírottak, CGIL aktívák, tagok, bizalmik a főtitkárhoz és az új titkársághoz fordulunk, hogy vonják vissza a jan. 10-i reprezentativitási paktum alóli aláírásukat.
 
Ez az egyezmény szakszervezetünkkel, aktivizmusunkkal, általában a szabad és független szakszervezeti léttel összeegyeztethetetlen tartalmú. Nemcsak a szakszervezeti reprezentativitást nem kezeli, hanem meg is változtatja szakszervezetünk természetét és szerepét. Egy valódi szakszervezet a bázistagság véleménye alapján foglal állást, mobilizálja a dolgozókat – kormányoktól és munkáltatóktól, valamit szerződésektől függetlenül, s ez a demokrácia alapja: a szervezkedési és véleménynyilvánítási szabadság.
Az egyezmény pedig éppen fordítva teszi, nemcsak megerősítiti az országos szerződések deregularizációját, hanem a CGIL-t kötelezi arra, ne mozgósítson, ha más szakszervezetek aláírnak, ahogyan a Fiatnál is történt, ügyeljen arra, hogy a területi vagy vállalati struktúrák a szerződésnek megfeleljenek, ideértve a szankciókat is. Más szavakkal, a CGIL lemond, még el is hallgattatja a helyi struktúrát, szakszervezetet, mindenkit, aki másképpen gondolkodik!
 
Semmilyen módon, semmilyen vezető nem kapott mandátumot arra, hogy aláírjon ilyen szöveget.
Az elkövetkezendő időszak olyan, amelyben a szakszervezeti mozgalomnak vitális érdeke a függetlenség, hogy a bejelentett és részben bevezett támadásoknak ellen tudjon állni. Akciószabadságunkról nem szabad lemondanunk. Az aláírás – már kezdetben – minden elleállási akciót obligón kívül helyez.
 
Ezért kérjük az aláírás visszavonását – a szakszervezet túlélése érdekében.
 
Első aláírások:
 
Alessandra Cigna (RSU – FLC-CGIL delegátus, Torino) ; Kristian Goglio (RSA – FLC-CGIL delegátus, Torino) ; Andrea Monasterolo (RSU - FILCTEM-CGIL delegátus, Savigliano - CN) ;  Roberto Rizzi (kórházi orvos, FPCGIL-tag, Torino) ; Domenico Amoroso (FIOM delegátus, Torino) ; Dario Granaglia (küldött, FILCTEM-CGIL vezetése tagja, Torino) ; Alberto Pian (FLC-CGIL-tag, Torino) ; Enrico Airaudo (RSU FILCTEM-CGIL, Savigliano - CN) ;
Angela Basile (FLC-CGIL-tag, Turin).
 
 
 
 
 
Kapcsolattartás:
 Informations internationales, Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis-75010 - France  • Tél  (33 1) 48918828 • E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com
 
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738 Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.