Fiatal barátaink figyelmébe

Szabadságharc – szavakban

Az IMF (Nemzetközi Valutaalap) hitelnyújtási feltételei között emlegetik, hogy az a nyugdíjak, a családi pótlék, az utazási kedvezmények csökkentése mellett a bürokrácia leépítéséről, személyi jövedelemadó-emelésről, általános, értékalapú ingatlanadó bevezetéséről fogalmazott meg követeléseket. Emellett az önkormányzatok kiadásainak csökkentését, a bankadó eltörlését, a bankszféra erősítésére szolgáló pénzjuttatást, valamint további privatizációt is. «Ezen az áron, így nem», mondja a miniszterelnök. Tetteivel a kormány mást bizonyít.

A nyugdíjak öregségi korhatárát mindenütt felemeltette az IMF-Európai Unió; így lehet, hogy más tagállamban már a 67, sőt 70 évet is eléri. Az indok mindenütt ugyanaz: az „elöregedés”. De ez a hivatkozás hamis. A a fiatalok munkanélkülisége rendre még a munkaképes korosztályon belül is a legmagasabb; a munkáltatói haszon (profit) a fizetéseknél jóval nagyobb arányban nő, mégis, a munkavállalói oldal befizetési arányát folyamatosan csökkentették. A nyugdíjpénztárak «kiürülésének» oka itt található. A Fidesz-kormány nagy hangon verte a mellét, hogy nem nyúl a nyugdíjakhoz. Az elemzések szerint azonban az újonnan nyugdíjba menők utolsó nettó fizetésük mindössze 25-40%-át kapják majd kezdő nyugdíjként. 2013-tól a nyugdíj bruttósított: valószínűleg ez után is adót kell fizetni és egészségügyi járulékot is. Arrról nem is beszélve, hogy a nyugdíjakat csak a pénzromlás összegével emelik évente, így azok „maguktól” is elveszítik értéküket.

A családi pótlék, az utazási kedvezmények is a szociális ellátás (háló) részét képezik; az IMF-Európai Unió mindenütt csökkenti a „gondoskodó állam” szerepét. Ismerjük a rokkantnyugdíjasok „felülvizsgálatát”, járadékuk átnevezését, mellyel megszűnt, hogy eleve törvényes saját jogon kapják jövedelmüket és a mindenkori kormány kénye-kedvére lesznek bízva. A munkanélküli járadékokat szintén megnyirbálták időben korlátozzák mindenütt és összegében csökkentik (a munkahelyek viszont egyre fogynak). Ugyanígy van minden más kedvezménnyel, a gyógyszertől, az iskoláktól a beteggyógyításig.

Vonzónak tűnhet a bürokrácia csökkentése. Csakhogy ezt úgy kell értsük: a közszolgáltatás „személyzetét” fogják csökkenteni, iskolákat, kórházakat bezárni, a hivatalokban lassabb és gyatrább lesz az ügyintézés, messzebbre kell menni az oktatásért, gyógyításért, hivatalos papírokért. Mindez szintén tapasztalható az összes uniós országban.

Ugyanúgy, mint az adók emelése is. S itt nem csak a személyi jövedelemadót kell érteni, ide tartozik az áfa, a házadó, a kocsiadó, a (kötelező) biztosítások díja, stb. is. Néhány % itt is, ott is, és jövedelmünk alaposan megcsappan.

A bankszféra „erősítésére” ismét hangzatos érvek hangzanak. Hogy az kölcsönöket tudjon nyújtani, fel kell „tőkésíteni”! Nem jelent más, mint közpénzekből (adóforintjainkból) megtámogatni a magán pénzügyi szférát az egész Európát tekintve sok tízmilliárd euróval.

Nem maradt sok minden privatizálnivaló már Magyarországon sem. De még ott van az oktatás-, az egészségügy, a tömegközlekedés egy része! Azon országok példájából, ahol már magánkézben vannak, bizton lehet állítani, áruk növekszik, minőségük pedig romlik.

Mert mire is kellene az állam? Arra, hogy gondoskodjon az emberi élet feltételeiről. Hogy „ha baj van, egyetlen telefonhívással segítséget kérhessünk a mentőtől, tűzoltóságtól, rendőrségtől, amely díjtalanul oltalmaz meg bennünket bűnözéstől, balesettől, rosszulléttől, szerencsétlenségtől.

Az állam közutakat, vasutakat tart fönn, városi és helységközi tömegközlekedést üzemeltet, hogy eljuthassunk egyik helyről a másikra, postát tart üzemben, hogy leveleket írhassunk a távollévőknek, magáncégek közbejöttével ugyan, de tesz róla, hogy telefonálhassunk, internetünk lehessen.

Az állam gondoskodik róla, hogy mérsékelt díjszabás ellenében fűthessünk és világíthassunk, hogy legyen a lakásunkban tiszta víz, hogy elhordják a szemetet.

Az állam gondoskodik azokról, akik nem gondoskodhatnak saját magukról: nyugdíjat folyósít, segélyt oszt, segít a munkanélkülieknek az elhelyezkedésben. Oktatja a gyerekeket (díjtalanul), gyógyítja a betegeket, segít rehabilitálni a megtévedteket; tiltja, korlátozza az egészségre és közerkölcsre ártalmas gyakorlatokat (dohányzás, kábítószer, alkoholizmus, prostitúció, szerencsejáték). Fegyveres testületeivel védi az ország területét, konzuli szolgálatával segíti a külföldön tartózkodó honpolgárokat.

Az állam versenyhivatala és kereskedelmi, pénzügyi fölügyelete, árhivatala védi a gazdaságban a gyöngébbeket, nehogy visszaélés áldozataivá váljanak.

Az állam éjjelente kivilágítja az utcákat, kijavítja a járdákat, nehogy akár a kapatos polgártársaink megbotoljanak és megüssék magukat.

Az állam védi a környezetet, parkokat ültet, hogy jobb legyen a levegő. Kulturális intézményeket és kögyűjteményeket tart fönn, nehogy megbutuljunk, nehogy elvesszen kollektív emlékezetünk.

Az állam szerződéses viszonyra lép érdekképviseletekkel, a civil társadalom szervezeteivel, nonprofit szervezetekkel, alapítványokkal, egyházakkal, mert elismeri, hogy gondoskodó funkcióját nem teljesítheti pusztán a közigazgatási-hivatali eljárás alá-fölérendeltségi viszonyainak és jogi szabályozottságának a keretében. A gondoskodásra szorulóknak is van szavuk – más szóval: vannak jogaik.

Az állam (önmagának az ellenőrzése céljából) maga segít fönntartani a politikai ellenzéket és a kritikai nyilvánosságot (médiaszabadság, panasztételi jog, pörindítási jog közügyekben), és aláveti magát a jognak (ezért nincs a törvényhozás és az igazságszolgáltatás a végrehajtó hatalom – a kormány – alá rendelve).” (Tamás Gáspár Miklós)

Ilyen államra szükségünk van, szükségünk lenne. De az a kormány éppen úgy cselekszik, mint elődei és csak szavakan lép fel a nemzetközi tőke követelései ellen, csak szavakban folytat „szabadságharcot”. Valójában minden intézkedésével kiszolgálja az IMF–Európai Unió kettőst saját népével szemben.