2012. szeptember 11., kedd

Mire megy el a pénzünk?




A miniszterelnök honlapjának üzemeltetésére évi 3,7 millió forintot, míg Orbán Viktor Facebook-oldalának ("vizuális adminisztrátori") feladataira mintegy 2,2 milliót fizet ki a Miniszterelnökség (a Vármegye Média Kiadó és Szolgáltató Kft.-nek és a Mega Film Kiadó Kft-nek).
A kormányzati honlapon közzétett, augusztus végén aktualizált szerződéslistából kiderül az is, hogy a kormányfő tanácsadói bruttó 7 és 12 millió forint között keresnek évente:
- Hegedűs Zsuzsanna szociológus 12 millió (a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány kuratóriumi elnöke a társadalmi felzárkóztatás segítésére, a társadalmi konfliktusok kezelésére és megoldására szolgáló stratégiák kidolgozására),
- Balogh Gábor öttusa-világbajnok 9 millió (sportügyekben ad tanácsokat Orbán Viktornak),
- Tellér Gyula több mint 7 millió forintot kap (a rendszerváltás után az SZDSZ, az előző ciklusban a Fidesz képviselő a kormánypolitika társadalomelméleti háttérének tanulmányozására, politikai elemzések készítésére és tanácsadásra szerződött).
- Félegyházy-Megyesy Jenő korábbi denveri tiszteletbeli konzul 12 millió forintért segíti a nyugati magyarsággal, valamint a civil és jótékonysági szervezetekkel való kapcsolattartásban a kormányfőt.
- Pindroch Szilárd évi 6,9 millió forintos megbízási díjért kíséri figyelemmel a helyi fejlesztéseket, és tanácsokkal működik közre a területi koordináció erősítésében.


Többekkel is szerződést kötött a Miniszterelnökség beszédírásra. A idén június és jövő március között 4,5 millió forintért vesz részt beszédírásában, szöveg-előkészítésben és fordításban (Szépirodalmi Könyvkiadó Kft.), a Qualiton Alkotó, Művészetszolgáltató Kft. pedig a kormányfő beszédeinek előkészítéséért és rendezéséért kap 8,2 millió forintot. A miniszterelnök "személyes, illetőleg különös szakértelmet igénylő beszédeinek" előkészítésében és ellenőrzésében vesz részt Kránicz Gábor (ezért idén július és jövő június között összesen 2,2 millió forinttal díjaznak).

A Calpe Műfordító és Szolgáltató Bt. évi 8,2 millió forintért működik közre a kormányfő levelezésében, kezeli az Orbán Viktor feleségéhez, Lévai Anikóhoz intézett megkereséseket, valamint tanácsokat ad protokollkérdésekben.

A szerződési adatok szerint Burger Barna cége (Fókusz-Pókusz Kft.) továbbra is évi 9 millió forintért készít fotódokumentációt a miniszterelnök részvételével zajló eseményekről.

A Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-nek pénzszállításra idén 1,4 millió forintot fizet a Miniszterelnökség.

Megbízási szerződésben áll a Miniszterelnökség Futó Barnabás ügyvéddel is, aki 800 ezer forintot kap peres képviselet ellátására.

Temesi Norbertnek 3,4 millió forintot ad fél évre a Miniszterelnökség azért, hogy közreműködjön a kormányétkezések és más miniszterelnökségi programok, rendezvények szervezésében és lebonyolításában.

A legnagyobb értékű vállalkozási szerződést - ahogyan azt már korábban nyilvánosságra hozták - az I.M.G. Inter Media Group Reklám, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-vel kötötte a Miniszterelnökség (március és jövő június között különféle médiastratégia-alkotási, médiatervezési és -vásárlási, reklámügynökségi, telemarketing- és online kommunikációs feladatok). Ugyanerre az időtartamra szerződött a szervezet a Young and Partners Kft.-vel 315 millió forint értékben rendezvényszervezésre és az ahhoz kapcsolódó PR-, valamint tájékoztatási feladatokra.

Protokollszolgáltatásokra február végétől december 31-ig 44 milliót fizetnek ki a Medúza Event Kft.-nek és a Waldorf Catering Kft.-nek.

(Adatok az MTI nyomán)

Tájékoztatásul:
- Magyarországon a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 219 200 Ft, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 229 200 Ft, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 197 700 Ft (2012 januàr-februàrjàban)
- A szakképzettséget nem igénylő közmunkáért bruttó 71 800, a szakképzettséget megkívánó feladatokért pedig 92 ezer forint jár havonta,
-         - A 2012. évi minimálbér mértéke bruttó 93.000 Ft, míg a garantált bérminimum 108.000 Ft.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.