2012. szeptember 16., vasárnap

Közmunkások szakszervezete


"Százezreket ítéltek lassú éhhalálra

Járja toborzókörútját a Közmunkások Szakszervezetének társelnöke és főtitkára. Közelítenek a 3000 taghoz.



Papírral pótolják ki a cipő talpát; találgatják, hogy a vizet vagy a villanyt kapcsoltassák-e ki; ha kell, elválnak a jövedelempótló támogatásért; évi két hónapot kénytelenek ingyen dolgozni – így él 200 ezer közmunkás Magyarországon. Az ő képviseletüket kívánja felvállalni a frissen alakult Közmunkás Szakszervezet, amelynek társelnöke és főtitkára országos toborzókörútra indult.
Gyertek, szerveznek, gyertek – sivítja végig az utcát két közmunkás biciklije nyergéből. Mintegy 100 ember tódul be a hevesi falu polgármesteri hivatalának udvarára, holott pár perce még alig öten lézengtek a Közmunkás Szakszervezet toborzóbrigádjára – Nyakó István szocialista képviselőre, és Kordás László volt MSZOSZ alelnökre – várva. Startol a verbunkbeszéd, a kezek már ökölben, a járomcsontokra ráfeszül a bőr, és egész egyszerűen meg akarnak indulni az emberek, mindegy hova, csak menni, odacsapni. "Az iskolában a bejárás kötelező, a cipő meg nem, így bérletet vettem, a talpon a lyukat meg kartondarabbal pótoltam ki" – indokolja egy közmunkás fiatalasszony, miért a torokszorító düh.
Agitálni nem sokat kell, ahogy sűrűsödik a nyomor, úgy pezsdül a belépési kedv.
Egy baranyai kisvárosban a munkavezető önhatalmúlag engedte be a toborzóbrigádot a közmunkások telephelyére, be is lépett az egész műszak. Pedig a fideszes polgármester nyomban jelentést követelt a munkavezetőtől, de az emberek egyöntetűen felsorakoztak "brigádvezetőjük" mögött, a Közmunkás Szakszervezet is beleállt az ügybe, elsimult a balhé. Igaz, Tállai András belügyi államtitkár lesajnálóan kijelentette, hogy a 200 ezer közmunkásnak csak egy százaléka lépett az érdekvédelmi szervezetbe – ám ahhoz képest, hogy egyetlen páros organizálja az ügyet, és még csak hat megyében jártak, nem olyan rossz a 2400-as létszám. (Ebben Békés még nincs benne – pedig itt is szépen kerekedik a szervezet: csütörtök reggel egy 7 ezres kisvárosban mintegy százan léptek be.)
De sok helyen még csak fedő alatt forr az elkeseredés. Egy békési kisvárosban azt panaszolja egy asszony, hogy péntekenként az előző heti bért fizetik, azaz valahogy át kell hidalni öt napot, márpedig nem könnyű 10 ezer forintot (egy közmunkás napi bére mintegy 2000 forint) leakasztani. Ám inkább nyelnek, előttük az intő jel: a közelmúltban két hetet késett 16 társuk járandósága, az egyik nem bírta tovább, a megyei munkaügyi hivatalban kereste igazát. A polgármester nem nyelte be a felülről jött feddést, faggatta az embereket, mondanák meg, hogy közülük ki nyomta fel. A közmunkások összetartottak, nem adták ki a rebellist, negyedóra múlva viszont egyiküknek sem volt közmunka-viszonya. A felmondás pedig a halálos ítélettel ér fel, ugyanis ha a polgármester nem emberbaráti módon, azaz közös megegyezéssel távolít el valakit, hanem egyoldalú felmondással, akkor az illető három éven át nem vehet részt közmunka-programban. Márpedig aki egy évben egy havi munkaviszonyt nem tud felmutatni, az nem jogosult a 22 800 forint jövedelempótló támogatásra sem. Azaz egy kirúgás 36 havi jövedelemnélküliséget hozhat.
Amúgy is kevés a pénz: a közmunkások szerint nem csoda, ha erősödik a találékonyságra való hajlam, és a jog útvesztőiben is kezdik kiismerni magukat. Így jutottak arra, hogy az egyik legjobb jövedelemnövelő trükk a bontóper. Ugyanis a jelenlegi rendszer szerint egy családban egy felnőtt jogosult a 22 800 forintos jövedelempótló támogatásra, ám ha elválik a házaspár, akkor mindjárt két famíliát tart számon a jog, így a pénz is a duplája. (Igaz, az összeg még ebben az esetben sem éri el a 60 ezer forintot, a minimálbért.) Csakhogy nincs talált pénz: ugyanis a jog nem csak ad, el is vesz. Nevezetesen ha az egykori házastársak valamelyike meghal, akkor egykori párját nem illeti meg özvegyi nyugdíj. "Az a fontos, hogy a hetet hogy éljük túl" – legyint rá egy asszony a békési kisvárosban.
Úgyhogy hiába nagy úr a szükség, az anyagi függőség miatt a közmunkások gyakorta nem mernek szóba állni a Közmunkás Szakszervezet toborzóival. A békési kisvárosban is suba alatt találkoznak: a helyi kontaktember irodájában szorong munka után négy közmunkás, hogy meghallgassa, mit is ajánl az érdekvédelmi szervezet, és ha úgy ítéli meg, akkor maga is terjessze a szót munkástársai között.
"50 ezer forint a törlesztés, és akkor még ott a rezsi és gyerek sem evett" – kesereg egyikük. Három éve még nem győzte a melót, most meg semmi. Úgyhogy pontosan értik, hogy a szakszervezeti követelések a túlélést jelentik számukra. Kora délután búcsúznak, este már csörög a telefon: Nyakónak meg Kordásnak vissza kellene mennie harmincvalahány szakszervezeti belépési nyilatkozatért.
És akadnak falvak, kisvárosok, ahol a fideszes polgármester megpróbálja elzárni Kordást, Nyakót a közmunkásoktól. "Ilyenkor a hivatal előtt szervezkedünk, de arra is volt példa, hogy az útszélen, a motorháztetőn írtak alá a kaszások" – magyarázza Nyakó. Viszont ha a helyszín változik is, a nyomor állandó. Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen mackós asszony nyomja Nyakó orra alá a csekkeket, hogy döntené el ő, a tanult képviselő, hogy a villanyt vagy a vizet ne fizesse be, azaz melyiket kapcsolja ki a szolgáltató. Gáz már jó ideje nincs.
Mindenhol árad az indulat, bár még adnak a nyelvi formára, leginkább a megilletődéstől: nagyember áll velük szemben, országgyűlési képviselő.
Tőmondatok pattognak oda-vissza, szájuk íze szerint beszél a szocialista honatya, már "doktor úrnak" címezik, és elhiszik neki, hogy emberszámba veszi őket. Nyakó István nem cizellál, nem beszél kormányról, hatalmi technikákról, csak azt mondja: Pest. És mindenki tudja, hogy Pest az állami autó és az uraskodás, meg az a hely – segíti a gondolattársítást Nyakó –, ahol egy keresztszalmát sem raknak senkiért – ha szegény. Mert a szegényen csak szegény segít, hát be a szakszervezetbe, a közmunkásokéba, hiszen ha egy ember ordít a falu közepén, akkor elviszi a mentő, ha tíz kiabál, akkor rendőr száll ki, de ha tízezrek hangja dübörög, akkor már a hatalom is retten – apellál szolidaritásra és szegénységre az MSZP-s politikus. Aki azt magyarázza, ha december elsejéig nem teljesülnek a követelések, akkor az Országgyűlés első februári ülésnapján ki kell áradni a Kossuth térre, és protestálni kell. "Ha megérjük" – vág szavába egy sebhelyes-arcú asszony, "mert télen nincs semmi, a közmunka csak egy két hónapig van az évben, azonkívül csak a havi 22 800 forint van, meg a nincs".
"Már ha ideér az a heti bér" – gabalyodik a beszélgetésbe egy szálfa-magas, deszka-vékony férfi, "mer megeszi az áramvállalat". Értsd: a közüzemi tartozásokat a kincstár automatikusan levonja. Aztán ha marad 800 forint, senki nem áll meg a közmunkások előtt, akkor még a nagymamája is kur*a mindenkinek. "Pedig nem könnyen keressük ezt a kis pénzt", kontrázik egy másik asszony. Neki kétheti kapálása ment rá a "tancsomagra", 16 ezer forintját ette meg az iskolakezdés. Mert iskolába járatni kell a gyereket, bizonykodik mindenki, csak hát kell neki a bérlet, elmegy reggel a félhetes busszal, hozza haza a félötös, akkor meg enni kell neki adni, és bizony ez már akkora költség, hogy csekkre nem jut. Az egyik kétezer fős békési településen 30 házban vagy a lámpa nem ég, vagy a víz nem folyik, tízben pedig egyáltalán nincs közszolgáltatás.
"Tudja az emberek azért nem hiszik el, mert hihetetlen. Hihetetlen, hogy egy kormány halálra ítéljen egy országrészt – az ott lakókkal egyetemben. Pedig az Orbán-kormány ezt teszi Észak-Magyarországgal. Nem a szó politikai értelmében, valójában" – fakad ki Vécsi István. És akinek nincs termelőeszköze – szolgál sötét prognózissal Közmunkás Szakszervezet elnöke –, bármikor közmunkássá süllyedhet: ezt a réteget fogják gyarapítani az önkormányzatok összevonása miatt állásukból kihulló köztisztviselők, a közoktatási intézmények részleges vagy teljes állami átvétele miatt a rendszerből kieső tanárok, óvónők, a kórházak államosítása miatt munka nélkül maradó egészségügyi dolgozók. Továbbá, figyelmeztet Vécsi, a közmunkások tömegét fogják duzzasztani a tízezrével munkaképessé minősített rokkantnyugdíjasok is.
Ráadásul mivel nyolcórás közmunka csak egy két-hónapig akad általában, egy nyugdíjjogosultsági évhez nyolc közmunkás-évet kell általában felmutatni. Azt ugyanis a munkaügyi központok döntik el, hogy egy önkormányzat hány közmunkást foglalkoztathat: a "felülről kapott" számú státuszt dobják szét a megyék települései között. Így a polgármesterek zöme igyekszik úgy rotálni a munkanélkülieket, hogy mindenkinek "kilegyen" az egy hónapja. Csakhogy ez nem mindig sikerül, sok helyütt egyre szűkül a közmunkás-keret. Az egyik borsodi településen például a tavalyi harmadára fogyott a lehetőség: idén eddig 34 közmunkás-státuszt biztosított a megyei munkaügyi hivatal, és decemberig még 16 helyre lehet számítani. Márpedig egyszerű a képlet, ha nincs egy hónapnyi közmunka, akkor nincs egy éven át úgynevezett jövedelempótló támogatás sem. Azért lehet "lavírozni": ha valaki szeretne támogatási jogosultságot, akkor ingyen dolgozhat két hónapot - ezt a polgármesteri hivatal jelenti, a munkaügyi központ pedig egyfajta munkaviszonynak tekinti.
A közmunkások egyébként úgy érzik: míg ők egyre szegényebbek, belőlük zsíros üzletet csinálnak. Egyikük azt panaszolja, hogy a jogszabályok lehetőséget adnak: indokolt esetben a közmunkások kikölcsönözhetőek, és sokuk meséli, hogy kiadták bizony "maszeknak", aki fejenként legalább 100 ezer forintot spórol rajtuk, hisz őket az állam fizeti, így még minimálbérre sem kell költeni. A másikuk azon háborog, hogy egy borsodi város patak-programjában (itt a számok eltérőek) úgy 70-en kaptak státuszt, ám alig tízen vannak kinn a pataknál, a többi virágot ültet, épületet fest. Sokan úgy gondolják, hogy több programot fizetnek egy költségéből, a többi pénzt pedig másra fordítják. Állításukat azzal támasztják meg, hogy az önkormányzat a tranzitdíjat (azaz a munkásokat szállító kisbusz benzinfogyasztását) is kiírja, de a munkaterületre vezető öt kilométeres utat nekik kell lejárniuk. Azt sem értik, hogy a bérlapjukon mit jelent az egyéb költség (több ezer forintos levonás havonta), miközben a település csak a munkaeszközt biztosítja a munkához, se védőfelszerelést, se pihenőhelyiséget nem ad.
A Közmunkás Szakszervezetet július végén szervezte meg 30 ember, zömük közmunkás, elnökük Ricse polgármestere, Vécsi István. Az egyik társelnök az éhségmenetből ismert, jelenleg a "Munkát, kenyeret, tisztességes béreket" egyesületet vezető Komjáthi Imre, hatgyermekes melós. A másik társelnök Nyakó István képviselő, a főtitkár pedig az egykori Foglalkozási és Munkaügyi Minisztérium államtitkára, Kordás László, az MSZOSZ volt alelnöke. A tagdíj minimum havi öt forint.
Követelések
  • A 47 ezer forintos bért emeljék 60 200 forintra, 2010-ben ennyi volt a nyolc órában dolgozó közmunkások járandósága
  • Az állam biztosítsa, hogy minden családban – amennyiben más munka nem akad – legalább egy ember dolgozhasson egész évben közmunkásként
  • Az elvett szabadnapok visszaállítása (A júliusban hatályba lépő Mtv. szerint a közmunkásokat csak a 20 napnyi alapszabadság illeti meg, a ledolgozott idő, illetve a gyerek esetükben nem jelent plusznapokat.)
  • Csökkentse a kormány 12 hónapról 4 hónapra azt az időszakot, amíg egy pályakezdő munkanélküli nem vehet részt közmunka-programban
  • Ha egy közmunkás állást talál, akkor ne kelljen felmondania egyoldalúan – ahogy erre a jelenlegi szabályok kötelezik – a közmunkás-szerződését, ugyanis ebben az esetben 3 évig semmilyen ellátásra nem jogosult
  • A heti bérfizetés eltörlése"
*************
Az cikk első része, a „helyzetjelentés” – úgy gondoljuk –, leírja azt a gyalázatos állapotot, amelyben ez a 200 ezer ember és családja próbálja megérni a holnapot. Azzal is egyetértünk, hogy meg kell szervezniük önmagukat ahhoz, hogy jogaik is lehessenek és azokat érvényesíteni tudják. De ahhoz, hogy tudatosan próbáljanak változtatni, az is kell, hogy tisztában legyenek azzal, miért kerültek ebbe a helyzetbe.
A magyar dolgozók rablóprivatizációs fosztogatás áldozatai. Ki ezért a felelős ?
Először is és mindenekelőtt felelősek a volt bürokrata rezsim vezetői, akik 1989-1991 után a privatizálók táborába állva a köztulajdonú vállalatokat, a földet, szociális szolgáltatásokat likvidálták a «piacgazdasághoz» csatlakozás nevében, akik a világimperializmusnak, az IMF-nek, a Világbanknak, a NATO-nak, a Kereskedelmi Világszervezetnek, stb. alávetették Magyarországot. Ennek az alávetésnek lett az eredménye a munkahelyek millióinak megsemmisítése, számos vállalat becsukása; a munkaerő multinacionális vállalatok általi fosztogatása, melyek termelésüket áthelyezték (pillanatnyilag) Magyarországra ; az 1945 után kiharcolt társadalmi vívmányok (egészségügy, társadalombiztosítás, nyugdíj, oktatás, stb.) lerombolása. De minden olyan politikai csoport is felelős (akármilyen  radikális» is nyelvezetében), mely elutasítja ezen korrupt és az imperializmus által megvett vezetők felelősségét.
A volt «szocialista» rendszer vezetői által előkészített, azután 1989-től kezdődően (s különösen 1991-től, a Szovjetunió bukásától számítva, melyért a szovjet bürokrácia teljes egészében felelős) megvalósított privatizációs fosztogatás a munkásosztályra komoly csapást mért.
Tekintetbe véve, hogy Magyarország 2004-es csatlakozása az Unióhoz (az MSZP-vezetőinek akaratával, a Fidesz cinkosságával, de az egész «baloldallal» is, amely abban az időben nem fordult a csatlakozás ellen) a privatizáció felgyorsításának tényezője lett, mi amellett kötelezzük el magunkat, hogy az Európai Unióval szakítani kell, az Unióból és az összes imperialista intézményből, mint a NATO, Kereskedelmi Világszövetség, IMF, stb. ki kell lépni.
Meg kell állapítanunk, hogy ellentétben mindenféle, különösképpen az MSZP vezetőitől és azon «baloldali» csoportoktól áradó fecsegéssel, amelyek a 2004-es csatlakozást elfogadták, az Európai Unió mellett állnak ki, az EU nemhogy rendbe tenne bármit is, hanem hozzájárul a helyzet  súlyosbodásához, a múltból örökölt problémákhoz hozzátesz újabbakat. 
Mi a munkásérdekek, tehát az összes nemzetiségű proletár egyesülése kizárólagos szempontját nézve a magyar nemzet védelmét hirdetjük. De a magyar nép védelme csak úgy lehetséges, ha újból felvesszük a harcot a népek szövetsége létrehozásáért, melynek egyetlen megoldása az összes nemzetiség (és kisebbség) demokratikus jogait garantáló államszövetség lehet a perspektíva, melyben a magyar nemzet maga szervezheti újjá munkásmozgalmát egy új tengely mentén, és teheti lehetővé a Magyar Gárda-szerű soviniszta féreg eltaposását.
A kialakult helyzetért azok a kormányok felelősek, melyek privatizáltak, bezárták az üzemeket és bányákat, a lakosság egész szektorát marginalizálták. Az IMF és az Európai Unió, bevezetve a legdurvább munkásellenes intézkedéseket, a társadalmi felbomlás klímáját hozzák létre.  
A munkásosztály Magyarországon 1956-ban felállította munkástanácsait, hogy megerősítse «a gyárak a munkásoké, a föld a parasztoké», a bürokrácia egypárti vezetői ellen, akik 33 évvel később a «piacgazdaság» előtt a sárban hemperegnek. Ezt a sztálinizmus tette, nem a munkásosztály, a sztálinizmus és utódai felelősek a «piacgazdaság» alatti  általános összeomlásért.
A magyar munkásosztály megmutatta az utóbbi években is, hogy keresi az utat a küzdelemhez. A dolgozók ellenállási törekvése azonban folytonosan beleütközik azok politikájába, akik éppen az ő nevükben beszélnek:
-           a volt egypártrendszer fő örököse, az MSZP vezetésébe, mely kormánypártként 3 ciklusban szervezte a privatizációt, az országot alávetve az IMF-nek, az EU-nak.  
-          a szakszervezetek országos vezetőibe,
-          az MSZP-től «balra» álló kispártok, csoportok szintén kivették részüket az Európai Unió politikájához asszisztálásból (az «Európai Bal» keretében és – aktívan vagy passzívan – az Unióba belépés támogatásával, az Unió melletti kitartásban).

Mi úgy tartjuk, hogy soha nem volt nagyobb mértékben szüksége a munkásságnak tömegszervezetekre és különösen a szakszervezetekre. Megállapítjuk, hogy a magyar dolgozók osztályharcukban a szakszervezetek felé fordultak – akármilyen vezetőinek politikája –, számos szakszervezet jött létre. Mi küzdünk  a szakszervezetek függetlenségéért – lent és fent – az IMF és az Európai Unió szolgálatában álló kormányok privatizációs és destruktív terveivel szemben. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.