2012. szeptember 1., szombat

Hírek és kommentek



Gigaberuházások Felcsúton – de az országnak harmada éhen gebed
Országos aszályhelyzetet hirdetett a miniszter – a viszályhelyzet mellett.
Az MTI hajnalban még "Tbiliszi"-ként (!!!) emlegette az örmény fővárost – válaszul Jereván «lebukarestezte» Budapestet.
Hódmezővásárhelyen lefutott a választás, a legtöbben az ellenzéki jelöltek nevét sem tudják– csak azt, ha nem a Fidesz nyer, egy fityinget se kap többé a város!
A kormányfő tudja, hogy az IMF és az Európai Bizottság alapfeltételül szabta a tárgyalások folytatásához a jegybankadó visszavonását, mégis ragaszkodik a sarchoz nem tudni, miért, mert csak egyik állami zsebből a másikba kerülne. Dafkéből?
Az Európai Bizottság pénteken megerősítette, hogy jogi eljárást indított Magyarország ellen a hulladékgazdálkodás új rendszerének bevezetése miatt –  a környezetvédelmi bizottsági részleg, az adóügyi, a belső piaci és szolgáltatási, valamint a vállalkozási-ipari főigazgatóság is ezzel foglalkozik. Munkát adunk!

Dermesztő ütemben csökkennek a beruházások Magyarországon: volumenük a második negyedévben 5,9 százalékkal zsugorodott az egy évvel ezelőttihez képest – nagy nyári dermedés…

Kósa Lajosnak a több mint húsz perces tanévnyitó beszédében nem sikerült eltalálnia, hogy a középiskolai rangsorban melyik debreceni gimnázium milyen helyezést ért el  – viszont többször is tippelt.

Tranzakciós adót fizethetnek az orvosi egyetemek, újabb megszorítások várhatnak a gyakorlóiskolákra és intézmények zárhatnak be az ágazatból való folyamatos pénzkivonás miattaz egyéb megszorítások mellett, mint:
- Állami ösztöndíjas diplomások röghöz kötése
- Törvénysértő mértékben visszavágták az államilag finanszírozott keretszámokat
- 30 ezerrel kevesebb felvételiző
- 4 ezerrel kevesebb pótfelvételiző
- Késett a felvételi tájékoztató
- Csúszott a felvételi jelentkezés határideje
- Betöltetlen maradt a részösztöndíjas helyek 65 százaléka
- Alig jelentkeztek természettudományos képzésekre
- Megszűnt az ingyenes vidéki jogászképzés
- Jövőre megszűnik az ingyenes közgazdászképzés
- Magasabb tandíjak
- Minimális ponthatárok a tandíjas képzéseken
- Csökkent a felsőoktatás állami támogatása
- Lényegében megszűnt az intézmények gazdálkodási szabadsága
- Csőd fenyeget egyes egyetemeket, főiskolákat
- Kényszernyugdíja
zni akarják a 62 év feletti oktatókat
- Veszélybe kerültek a gyakorlóiskolák
- Államosíthatják a kollégiumokat és a menzákat
- Komoly teher lesz a Diákhitel 2 kamattámogatása




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.