2010. május 7., péntek

A KKE a társadalmi tulajdonú gazdaságért, népi hatalomért, az Európai Unión és a NATO-n kívül

2010. máj. 6.
A KKE (a görög kommunista párt)
a szociáldemokrata kormány és az Európai Unió dolgozók elleni intézkedéseit elutasítja
és közli javaslatait
(Eliseos Vagenas, a központi bizottság tagja és a nemzetközi ügyek felelőse)

Az Európai Unió és az FMI hiperszigorúságú terve elfogadása utáni javaslatok

A Pasok (szociáldemokrata) kormány intézkedései a dolgozó nép eltiprásának háborús formáját vették fel, háborút, mely a népi rétegek széles köreit még nagyobb szegénységbe fogja taszítani jövedelme drámai csökkentésével, s a maradék jogainak, a társadalombiztosítás, a munkajogok redukálásával.
Ezek az intézkedések két tengelyen nyugszanak:
a) a tőke számára a munkaerő árának csökkentését és olcsó dolgozók biztosításàt célozzák;
b) tőke helyett a görög nép még egyszer fizesse ki a hiteleket, a bankokat, az ipari és hajózási tőkét finanszírozza és támogassa.
Mindezek hatalmas ellenállási hullámmal és népi küzdelemmel néznek szembe. Számunkra, kommunisták számára az a fontos, hogy a népszerűtlen intézkedések elleni harcon keresztül a kapitalista kizsákmányolás rendszerét döntsük meg népünkkel, a tiltakozás körülményei között a tőkés rendszerrel szakítsunk.

A mi pártunk hiszi, hogy Leninnek igaza van, amikor 1915-ben az USA-ról és Európáról írt cikkében reakciósnak minősítette az ilyen uniót. Ténylegesen az Európai Gazdasági Közösség, aztán az Európai Unió a Maastrichti szerződéssel (melyet megszavazott minden görög párt, kivéve a KKE-t), bebizonyította, hogy ez az Unió a tőke szövetsége, célja a dolgozók jogainak támadása és a tőkés profit védelmezése!
Ennek egyik eszköze a Központi Európai Bank. Nem fogunk illúziót táplálni a dolgozók körében, hogy az Európai Unió imperialista természete megváltozhat. Még kevésbé, hogy megvalósítható az «előbb az ember, a profit utána».
Valójában tőkés profit nélküli rendszert kell létrehozni!
Ezért pártunk a NATO-ból és az Unióból való kilépést szorgalmazza és Görögországban egységfrontba hív a népi hatalom, a népgazdaság, a szocializmus megteremtéséért.

A KKE a jelenlegi tőkés válságban különleges intézkedéseket javasol. Olyan intézkedéseket, melyek meg akarják könnyíteni a dolgozók és munkanélküliek életét, mint például a nagytőke megadóztatását a jelenlegi 20 %-ról azt 45-re emelve. A dolgozók modern szükségletein alapuló követelések teljes sorát javasolja. A tőkés rendszerben csak osztályharccal érhető el néhány vívmány. Mi ezen vívmányok azonnali eléréséért küzdünk, úgy, hogy ezeket a mozgalom ereje kötelezze, s olyanok legyenek, melyek csökkentik a problémákat, megkönnyítik megoldásukat.
Támogatjuk a görög osztályharcos szakszervezeteket egy szövetségbe gyűjtő PAME-t (Szakszervezeti Harci Front). Nyíltan tesszük meg a népnek alternativ javaslatainkat a termelési eszközök társadalmi tulajdonba vételén alapuló gazdaságról, munkásellenőrzés alatti központi tervrendszerről, kizárólagosan társadalmi, egyesített és mindenki számára ingyenes egészségügyről, oktatásról és társadalombiztosításról.
Egy másik hatalmon alapuló gazdaság fogja megdönteni a monopóliumok hatalmát és épít új népi intézményeket!

(A KKE sajtójából átvett cikk)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.