2010. május 27., csütörtök

Munkástüntetés

La Louvière-ben

2010. május 27-én a belgiumi La Louvière 80 ezres városában hirdette meg az egyik legnagyobb szakszervezet tiltakozó tüntetését. A válság sújtotta övezetben az országosnàl is nagyobb mértékben emelkedik a munkanélküliség (a napokban megnyitott Décathlon 60 meghirdetett állására 3 ezren jelentkeztek), csökkennek a juttatások, veszélyben a közszolgáltatás – ahogy az Unió liberális politikája diktálja. Belgiumnak 5 év alatt 64 milliárd euró megtakarítást kell elérnie!

Az FGTB felhívására mintegy ötezer vörösbe öltözött ember vonult fel ezen a napon. Közöttük láttuk a charleroi-i Carsid dolgozóit (a gyár 18 hónapja leállt), a Caterpilar és a Duferco munkásait (utóbbiak kétnapos sztrájkkal nyomósítják követeléseiket, mivel az új orosz tulajdonosok nem invesztálni akarnak, csak technológiát vettek a gyárral). A szakszervezet hivatalos követelései a térség problémáihoz képest elég szerények:

• elegendő minőségi munkahely teremtése
• a munkanélküliek rendelkezésreállási ellenőrzésének megszüntetése
• erős és szolidáris társadalombiztosítás
• igazságos és méltányos adózás
• az alapjogokat garantáló, tartós közszolgáltatás
• a munkások és alkalmazottak közötti diszkrimináció megszüntetése

A tüntetők azonban ennél kicsit tovább mentek: «A kapitalizmus súlyosan veszélyezteti az egészséget» láttuk a namuri vasasok trikóján, ”Vásárlóerőt! Minőségi nyugdíjat, minőségi munkát!” a luxemburgi tartomány transzparensein; vonultak a monsiak felemelt ököllel énekelve az Internacionálét. A pályaudvar előtti téren a szakszervezeti vezetők jutottak szóhoz. Dübörgő szónoklataikban felsorolták mindazt, ami a szíveket nyomja: az ország szétszakításának kísérlete mögött valójában a társadalombiztosítás és a nyugdíj, a közszolgáltatás rendszerének megszüntetése rejlik, a politikai osztály a dolgozók hátán akarja behozni a bankoknak közpénzekből ajándékozott 25 milliárdot, a munkáltatóknak adójóváírással adományozott évi 15 milliárdot, melyre a válasz: VISSZA VELÜK! és HÁBORÚT HIRDETÜNK MI IS! Vallónia gazdaságilag romokban hever a pénzügyi és termelési válság nyomán, s a kormány pedig egyre inkább enged a munkáltatók nyomásának a bérek letörésére és a szociális terhek csökkentésére. A belgiumi munkás produktivitása harmadik a világon, az adóterhek viszont kizárólag a munkajövedelemre hárulnak. A profitból származó bevételek nem adóznak (ezért hívják tőkés adóparadicsomnak), ezért emlegetik egyre gyakrabban a portugál minimálbéreket (400 euró). A görög, spanyol, majd a brit csőd után nemsokára Belgium jön... és itt is a dolgozókra vár a feladat: kihúzni a csávából a válságba jutott rendszert.

Az FGTB követelései megmaradnak a rendszer reformja, szociálisabbá tételének keretei között. Kiáll persze a munkanélküliek ellen indított hajtóvadászat ellen (tudják: ma neked, holnap nekem), követeli a munkások számára ugyanazt a védelmet, mint ami az alkalmazottakat illeti, stb. de ennél tovább nem lép. Május 31-re Liège-be hirdette meg újabb mozgósítását, mert „együtt erősek vagyunk”. De: mögötte áll a szocialista párt, az CES, az EU... azok összes befolyásával és törekvéseivel: mederbe terelni az elégedetlenséget. Hányszor halljuk: ”nélkülünk még rosszabb volna”, „Európa a mi oldalunkon áll”, vagy az ellenkezőjét: „Európa akarja, alá kell vetni magunkat” – és az elbocsátások folytatódnak, privatizálnak, liberalizálnak, költségvetést kurtítanak az oktatásban, egészségügyben, „versenynormákat”, „generációs paktumot” vezetnek be, bért fagyasztanak be, stb.
S a jún. 13-i választások után jön majd a „szigorítás”, összhangban Maastrichttel, Lisszabonnal...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.