2010. május 20., csütörtök

Nemzetközi információk

új széria 9. sz. (378) – 2010. máj. 14.


A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének lapja

Nyílt világkonferencia
a háború és kizsákmányolás ellen
Algír, 2010.nov.27-28-29.


Az algériai világkonferencia előkészítő vitája


Tartalom:

- Levél a ”nyílt világkonferencia a háború és a kizsákmányolás ellen” megtartását kezdeményező 54 országbeli 463 aláíróhoz

- Afganisztán: üzenet az algíri konferencián résztvevő afgán aktivistáktól

- USA: interjú Donna Dewitt-tel, a dél-karolinai AFL-CIO elnökével és a bérarányos «Single-Payer» egészségügyi rendszer szakszervezeti kampánya vezetőjével

- Franciaország: Saint-Nazaire hajógyára megmentéséhez azt államosítani kell!

- Görögország: május 5-i telefonbeszélgetés egy görög aktivistával



Levél a ”nyílt világkonferencia a háború és a kizsákmányolás ellen”megtartását kezdeményező 54 országbeli 463 aláíróhoz


Hölgyeim, Uraim,
Kedves Barátaink, Kedves Elvtársak!


Négy hónapja, hogy közzétettük azt a javaslatot, hogy nov. 27-28-29-án Algírban (Algéria) tartsunk világkonferenciát a „háború és a kizsákmányolás ellen”. A tanácskozás gondolatához csatlakozott az algériai Dolgozók pártja a Nemzetközi Egyetértéssel együtt, s az algériai szakszervezeti tömörülés, az UGTA – főtitkárán, Abdelmajid Sidi Saïdon keresztül – kezdettől fogva támogatta. A konferencia mellett döntött 54 ország 463 munkásaktivistája.

Számosan jelezték részvételület, a demokratikus munkásmozgalom képviselői, aktivisták, felelősök.

Afganisztánból most kaptuk meg azoknak az aktivistáknak a levelét, akik szintén Algírban lesznek, mivel amellett, hogy mindennap szembenéznek a terrorral és országuk NATO-megszállásával, feltétlenül kapcsolatot akarnak teremteni az USA és a NATO-tagországok munkásaktiváival. Ezt írják: „Mindenkinek, aki háborúellenes, aki békét akar az egész világon, feladata lenne az USA-t és a NATO-t felszólítani arra, hogy vessen véget a háborúnak, a kandahári offenzívát hagyja abba, nehogy ugyanaz az emberi tragédia történjék meg, ami Marjaban.”

Nemcsak Afganisztánban, hanem Irakban, a Közel-Keleten, Haitiban, Hondurasban, az afrikai kontinens egészén, a Balkánon az amerikai kormány a nagy multinacionális cégek fosztogatásának biztosítására állandósult háborút folytat a dolgozók és a népek ellen.

Görörországból kaptuk a május 5-i általános sztrájk estéjén:

«A mai görögországi mobilizáció a legfontosabb munkás és népi mozgósítás 1973, azaz 35 év óta (1). Az általános sztrájk kiterjed minden szektorra. Athénban közel 400 ezer ember tüntetett, a magánszektor dolgozói is részt vettek, még azok is, ahol a szakszervezetek gyengék vagy nincsenek is, csatlakoztak a tisztviselőkhöz, a fiatalokhoz. Óriási embertömeg, rengeteg tábla, molinó, a nagy és kis szakszervezetek transzparensei mindenütt. Ami az athéni tüntetésből leszűrhető, az az Európai Unió és az IMF diktatúrájával való szakítás igénye.
Természetesen a tüntetők a kormány tervei ellen vonultak fel. Természetesen voltak szakszervezeti jelszavak a béreket, a kollektív szerződéseket, a nyugdíjakat illetően, de a követelések összessége azt volt: le az Európai Unió és az IMF diktatúrájával! A rendőrségi megtorlás a parlament előtti tömmeggel szemben elképesztően brutálisnak mutatkozott.»

Szintén bemutattuk, ahogy vitára jelentkeztek:

• A USA aktivistáit, akik ismertetni akarják, milyen tétje van a munkásosztály számára az «egészségügyi reformnak», melyet országuk bevezetett.

• Afrikai aktivisták országuk 30 éves struktúrális kiigazítási terveinek eredményéről állítanak fel mérleget.

• Haiti szakszervezetei és népi szervezetei bemutatják a nemzeti szuverenitás visszanyeréséért folytatott harcot, Haiti újjáépítéséért a karibi térség és a világ munkás- és demokratikus mozgalmi aktivistáival együtt. 2010. jún. 1-én nemzetközi napot szerveznek a haiti szuverenitásért.

• A volt Szovjetunió független szakszervezeti munkásaktivái az egész világból delegáltak tudomására kívánják hozni a 20 évvel a Szovjetunió összeomlása utáni körülményeket, melyekben az üzemi munkásság megformálja az 1991 óta kifosztott és provatizált gazdaság együttesének visszaállamosítási jelszavát.

• Az algériai UGTA szakszervezet tudatni akarja azokat az okokat, melyek őket a világtanácskozáson való részvételre készteti, a forradalmi vendégszeretet és az algériai forradalom intenacionalizmusa kontinuitásában.

Ezek az első hozzászólások, melyeket rögzítettünk. Természetesen helyük van a továbbiaknak is, új felvetéseknek, javaslatoknak a napirendről, szervezésről a világkonferencián.

Soraink írásával egyidőben tették közzé az utóbbi évek katonai kiadásait, mely szinte hideglelést okoz: csak 2008-ban világszinten 1 464 milliárd dollárt jelent, ami megfelel a világ bruttó termelése 2,4 %-ának, körülbelül 217 dollár jut a világ minden lakosára. Az USA ebből 41,5 %-ot képvisel! Az észak-amerikai munkásszakszervezetek háborúellenes koalíciója, az US Labour Against the War (USLAW) megadja az USA katonai kiadásait az iraki és afganisztáni háborúra és megszállásra: több mint 719 milliárd dollár a 7 éve tartó irakiban, több mint 267,4 milliárd dollár a 9 éve tartó afganisztániban. Több mint 986,5 milliárd dollárba kerültek a háborús hadműveletek, iraki és afgán állampolgárok százezreinek életébe.

Ugyanakkor a Nemzetközi Valutaalapot, ezt az afrikai, ázsia és amerikai népek álalt gyűlölt intézményt az Európai Unió segítségül hívta, lábát a vén kontinensre tette... Április végén «főközgazdásza» deklarálta annak szükségességét, hogy „koncentrálni kell a költségvetési kiigazításokra”, kötelezve azonnal a «nyugdíjkorhatás emelésére», és kiróva – kezdetben Görögország számára – olyan terveket, melyeket maga is «fájdalmasnak » minősít.

Egyik oldalról dollármilliárdok ezrei a hadiiparra szánva, követelve a mindig nagyobb fegyverkezést, kiterjesztve a 2001 szeptemberében bejelentett ”vég nélküli háborút”...

A másik oldalról a kiigazítási tervek, melyek a „gazdasági válság”, az „állami eladósodás” ürügyével az osztályharcban kivívott társadalmi vívmányokat fosztogatják és semmisítik meg.

Tévedtünk vagy igazunk volt az algíri konferencia összehívásakor, hogy a háború elleni harc elválaszthatatlan a kizsákmányolás elleni harctól?

Megerősítjük, hogy semmi, egyáltalán semmi nem igazolja a világ dolgozóinak címzett parancsokat, melyek szerint «meg kell osztani a világválság terhét». Semmi nem igazolja, hogy a munkásszervezetek, melyeket dolgozók generációi építettek azért, hogy saját érdekeiket megvédjék, hagyják belevonni magukat a társadalmi vívmányok megsemmisítésének, a nemzeti szuverenitás elveszítésének terveibe.

Tudatjuk, hogy Algériában máris többszáz szakszervezeti és politikai aktivista írta alá lelkesen a konfenciára felhívást; a Dolgozók Pártja és az UGTA tagjaiból a szervezőbizottság felállt.

Tudatában vagyunk tanácskozásunk fontosságának abban a küzdelemben, melynek soha ekkora jelentősége nem volt a nemzetközi munkásosztály függetlensége és a demokrácia szempontjából közös jelszavunk értelmében, a «háború és a kizsákmányolás ellen».

Kedves barátaink, elvtársaink, fogadjátok testvéri üdvözletünket.


(1) Népi felkelés, mely véget vetett az amerikabarát ezredesek uralmának.


Louisa Hanoune, az algériai Dolgozók pártja főtitkára
Daniel Gluckstein, a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének koordinátora



AFGANISZTÁN

Levelezőnk

Üzenet a háború és kizsákmányolás elleni algíri világkonferencián is résztvevő afgán aktivistáktól


Kandaharra az USA és NATO vérfürdője vár

A Marja-Helmand kerületet most is a terror atmoszférája uralja, az USA/NATO 2010 februári kegyetlen bombázása óta. Az ártatlan civilek, a marjai lakosság vére még a falakon és az utcákon, a sebesült nők és gyermekek még a kórházakban, a márírok sírja még friss, az elmenekült lakók tízezrei még nem tértek haza – az USA és a NATO háborúcsinálói pedig már új támadásra készülnek Kandahar tartományban, barbár küldetésük következő szakaszára.

Kandahar kb. egymillió lakossal Afganisztán déli részén található, ahol a megszállókkal szembeni ellenállás jelentős méretet öltött.

Kandahar helyi kormányát Ahmad Wali Karzai tartja kezében, Karzai elnök egyik fivére, aki különböző korrupciós és drogkereskedési ügyek szereplője, azonban a központi kormány és a CIA teljes támogatását mondhatja magáénak.

Mikor az USA és a NATO felelősei bejelentették, hogy 2010 júniusában Kandaharban hajtanak végre katonai akciót ugyanolyan céllal és barbársággal, mint Marjában, 20 000 USA/NATO és afgán koalíciós katonával, a lakosságon a félelem érzése vett erőt. Mert Kandahar (mely szomszédos Helmanddal) lakói nagyon jól ismerik a kegyetlen katonai hadműveleteket…

Az USA/NATO felelősei szokásos módon azt állítják, hogy a civil lakosságot nem éri bántódás, de nagyon jól tudjuk, az afganisztáni háború természete olyan, hogy sok emberéletbe kerül, súlyos anyagi veszteségekbe, s a kártérítés felelősségét soha senki nem vállalja.

Abdul Ahmad, kandahari újságíró mondja: «9 éve rendszeresen hajtanak végre katonai hadműveleteket Afganisztánban, melyek az emberek számára csak jóvátehetetlen károkkal járnak, csak mészárlást hoznak és szenvedést okoznak, de soha nem csökkentik Afganisztán egyetlen részében sem az ellenállást. Ha a NATO és az USA halmandi műveleteit nézzük, konstatálnunk kell, hogy az emberek elvesztették házukat, éheznek. Azt hiszem, hogy az olyan hadműveletek, mint a kandahari, új stratégia részét képezik, és nem hoznak pozitív eredményt, nem oldják meg a biztonsági problémákat és nem gyengítik a kormánnyal szembeni oppozíciót».

A másik imperialista stratégia a tálibokkal és G. Hekmatyar iszlám pártjával való béketárgyalások, melyek egyes elemei formálisan vagy informálisan a Karzai-bábrezsim részét képezik. Ez azt jelenti, hogy ezekkel a partnerekkel való tárgyalásokkal nem nyerhető meg a háború, mert az afgán ellenállás nem korlátozódik a tálibokra és Hekmatyarra, s ezek visszatérése a hatalomba, súlyosan reakciós múltjuk miatt, elfogadhatatlan Afganisztán népe számára.

Az afganisztáni ellenállás saját magát szervezi és irányítja, harcol az USA és a NATO inváziós csapatai ellen és Karzai maffiózó, korrupt rendszerét meg akarja dönteni. Az imperialista csapatok teljes visszavonása és a kabuli bábrendszer megsemmisítése nélkül mindenféle béketárgyalás felesleges és az ellenállás bojkottálni fogja.

Az USA és a NATO háborúcsinálói azt gondolják, hogy valódi eredményt érhetnek el a békéért, hisznek az afgán ellenállás fizikai megtorlásában, és ezért küldenek több katonát ebbe az országba. De ennek ellenére, a 140 ezer amerikai és NATO-katona jelenléte ellenére, a külföldi vállalatok ugyanekkora számú magánzsoldosai ellenére, semmi jelentős eredmény nem született az USA és a NATO számára Afganisztánban.

Az USA, a NATO és a kabuli bábkormány még több vér kiöntésére készül, még több asszonyt és gyermeket akar megölni és Kandahar lakosait terrorizálni. Az afgán nép, Kandahar népe békét akar és a háború végét.

Mindenkinek, aki háborúellenes, aki békét akar a világon, követelnie kell az USA-tól és a NATO-tól, hogy vessen véget a háborúnak, a kandahari offenzíváról mondjanak le, meg kell akadályozni a marjai tragédia megismétlését.


USA

Interjú Donna Dewitt-tel

Donna Dewitt a dél-karolinai AFL-CIO elnöke és a bérarányos «Single-Payer» egészségügyi rendszer szakszervezeti kampánya vezetője

Te magad hogyan értékeled Obama elnök törvényét az egészségügyi rendszerről? Nagy győzelemről van szó, mint azok mondják, akik Obamát támogatják, s közöttük a szakszervezeti mozgalom sok személyisége?

DONNA DEWITT: a szakszervezeti vezetők többsége számára – különösen az AFL-CIO vezetése számára –, a hagyományos demokraták többsége számára ez egy győzelem, a szónak abban az értelmében, hogy a hatalom ezt sikernek mutatja be.

Azt magyarázzák, hogy az egészségügyi törvény előrelépést jelent a mai állapotokhoz képest. Azt is mondják, hogy ez a törvény a legjobb, amit szövetségi szinten várhatunk és a feladat ezután az lesz, hogy ezt javítsuk. Természetesen ezek az érvek azon a hagyományos stratégián alapulnak, melyeket a múltban is használtak a szociális programok többségével kapcsolatban.

Számomra az egészségügyi törvény magában nem jelent győzelmet. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincsenek olyan elemei, melyeket nem kellene támogatni.

Vannak tehát olyan elemek, melyek fontosabbak, mint az egészségügyi törvény – például a diákoknak nyújtott kölcsön –, melyet a magánszektor kezéből kivett a kormány. Azt mondtuk a dél-karolinai demokrata kongresszusi képviselőnknek, hogy ez egy jó dolog, egy hőstett. De képviselőnk tudja, a demokratáknak hozzá kellett volna nyúlniuk, a «Single Payer»-rendszer (vagyis Medicare mindenki számára) bevezetése érdekében.

Mindenki tudja, hogy ha tárgyalásokba kezdünk, a kiindulópontnak annak kell lennie, amit el akarunk érni. Már az elején le kell szögezni azt, amit követelni akarunk. Nem a közepén kell kezdeni. De az egészségügyi törvénnyel nem így történt.

Szerinted a szakszervezeti mozgalom és szövetségesei számára melyek lesznek a következő állomások a «Single-Payer» bérarányos rendszer elérésére?

Azt hiszem, széles stratégiai módszereket kell alkalmaznunk, hogy nyomást gyakoroljunk a «Single-Payer»-ért, mivel a most életbelépő rendszer nem az, amire szükségünk van. A szakszervezeti vezetők többsége a «Single-Payer»-t támogatja. De tartanak a demokratákkal való konfliktustól, akik tradicionális törvényt kísérelnek előtérbe helyezni azzal a hatalmi játékkal, melyet szükségesnek vélnek egy egészségügyi törvény érdekében, mégha az ugyanolyan limitált is, mint maga Obama.

A «Single-Payer» rendszer híveként alkalmunk lesz megmondani nyíltan, hogy nem azt kaptuk, amit akarunk. Azt is meg kell magyaráznunk, hogy a demokraták, elfogadva a kongresszusi hatalmi játékot, hagyták, hogy megvezessék őket és ez a következő választásokon ez szavazatokba fog kerülni. Ez egészen nyilvánvaló, Massachusettsben a demokraták már veszítettek (Edward Kennedy helyét a republikánus Scott Brown foglalta el) a szenátusban januárban. Most áttérhetünk – és át is kell térnünk – a következő szakaszra.

Rögtön azzal kell kezdenünk, hogy megmutassuk Obama egészségügyi törvényének gyenge pontjait. Különösen az államok szintje felé kell mennünk, ott tudunk nyomást gyakorolni és az egészségügy szempontjából sokkal jobb szabályozást bevezetni, ideértve a «Single-Payer»-t is ott, ahol lehetséges. Ilyen mobilizáció volt már pl. Californiában, Vermontban, Wisconsinban és Pennsylvániában.

Vannak államok, amelyekben nem tudunk egyszerűen elérni semmit, akármiről is legyen szó, de sok államban totális kampányt kell vinnünk.

Őriznünk kell tudatunkat, az egészségügyi követeléseinkért folytatott harcot kombinálni kell a munkahelyekért és a közszféra megóvásáért vívott küzdelemmel. Ezt sürgeti a jelenlegi gazdasági helyzet és a kiáltó szükség, hogy az embereknek munkájuk legyen.

Széleskörű lehetőségeink vannak, hogy kampányt folytassunk szakszervezeti programunk egészéről, ideértve a «Single-Payer» rendszert is. Mozgósítanunk kell, mobilizálni az utcákon a követeléseinkről, megoldási javaslatainkról szakszervezetünkben. A «Single-Payer» szakszervezeti kampánynak hihetetlen lehetőségei vannak arra, hogy a megoldást elfogadtassa, szervezze az akciókat, előre vigye bizonyos államok szabályozását.

Tudjuk, hogy novemberben a dél-karolinai választásokon indítjátok a Labor Party jelöljét. Mondanál kicsivel többet erről a jelölésről és céljaitokról?

Valóban szenvedélyesek vagyunk, ami a Labor Party jelöltjét és kampányát illeti. Nagyon lassú volt a folyamat, de határozott azok számára, akik végül a pártépítés mellett kötelezték el magukat, akik ismerték és dolgoztak Tony Mazzocchival, aki már nincs közöttünk, de szelleme örökre velünk marad.

Tony álma az volt, hogy a Labor Partyt felépítsük. Tonyt nagyra becsülték Dél-Karolinában az első nap óta, mikor megjelent közöttünk és beszélt a Labor Partyról. Egy kis lépést teszünk előre avval, hogy novemberben képviselőjelöltet indítunk a 69. körzetben.

Ez egy nagyon konzervatív republikánus körzet. Mégis, néhány évvel ezelőtt, mikor peticiót indítottunk saját jelöltünk indítási joga eléréséért, sokan aláírták. Sokan becsülték azt, amit mondtunk és a peticióval egyetértettek.

Jelöltünk az egyetlen személy, akit azért ítéltek el, mert „megfenyegette” az USA-elnökét. Egy transzparenst tartott, mikor George W. Bush megérkezett a repülőtérre, azt volt ráírva «Nemet az olajért folytatott háborúra!». 500 dollár büntetést kapott. Még most is fellebezési stádiumban van. Egész életében aktivista volt.

Ebben az évben, ahhoz, hogy jelöltségi jogunk fennmaradjon, ismét jelöltet kell állítanunk. Nagyon örülünk, hogy vállalta, azt képviseli, amit a Labor Party.

Ahogy tudod, ismét világkonferenciát tart a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése nov. 27-29-én Algériában. Megértjük, hogy sajnos nem tudsz eljönni és tudjuk, hogy egyetértesz a tanácskozás céljaival. Megmondanád, miért tartod fontosnak az USA dolgozói számára ezt a tanácskozást és hogyan látod a világszintű riposzt kérdését a tőkés vállalatok és a szolgálatukban álló kormányok ellen?

Az egész világ dolgozóival közösek a céljaink. Ez az alapvető elem. Mindenütt egyesülnünk kell a háború és a kizsákmányolás elleni küzdelemben. Az első világkonferencia is ezt a két tényt emelte ki 1991-ben.

Nézzétek meg a tőkés vállalatok «szabadkereskedelmi» egyezményeit: minden egyes földrészen megsemmisíti a dolgozók munkahelyeit, az elért vívmányokat. Az ALENA-nak az észak-amerikai határ mindkét oldalán destruktív hatása van. Azt gondolom, különösen fontos, hogy a tanácskozás ebben az évben az afrikai kontinensen lesz. Ez lesz az első alkalom, ahogyan én tudom.

A múlt héten szakszervezeti tanácskozáson voltam (Labor Notes Conference) Detroitban Amjad Ali elvtársammal, aki az iraki munkásszakszervezetek észak-amerikai reprezentánsa.

Emlékeznünk kell, hogy Irak még mindig egy megszállt ország. Kormányunk most is háborút visel, mikor nálunk nincs pénz kózházakra, iskolákra. Nemzetközi mozgalomban kell egyesülnünk, hogy Irakban és Afganisztánban véget vessünk a háborúknak, ennek prioritással kell bírnia, ahogy egyesülnünk kell a «szabadkereskedelmi» világprogrammal szemben is.

Ha ezt nem tudjuk elérni, ha nem tudunk túllépni a határokon, továbbra is a gazdagok és a tőkés vállalatok fognak kontrollálni bennünket, dolgozókat. Találkoznunk kell, megosztani tapasztalatainkat és harcunkból levont leckéket, meg kell erősítenünk egymást a folytatáshoz. Valóban sajnálom, hogy nem lehetek Algírban novemberben, csak gondolatban.

Saját harcunkban itt, Dél-Karolinában elsőrangú tapasztalatot szereztünk a nemzetközi munkásszolidaritás fontosságáról a «charlestoni ötök» (1) harcában, kik győzelmük most 10. évfordulóját ünnepelték.

Nagy türelmetlenséggel várom a beszámolókat az algériai világkonferenciáról, sürgetem az időt, hogy részt vehessek az általa meghatározandó nemzetközi kampányokban.


(1. / 2000 januárjában Charlestonban egy kikötői munkásokból álló csoport 5 tagját egy sztrájk után a «felbujtás a közrend megsértésére» vádjával elítélték. Soha nem látott mobilizációval a dél-karolinai szakszervezetek amnesztiát értek el számukra.)
2010. ápr. 29

Franciaország

Levelezőnk

Saint-Nazaire hajógyára megmentéséhez azt államosítani kell!

Saint-Nazaire az utolsó francia hajógyár. 2400 bérből élőt alkalmaz és az alvállalkozókkal együtt több mint 6 000 ember dolgozik itt. Saint-Nazaire arról ismert, hogy a világon a legnagyobb tengerjárókat itt építik. Itt készült el a France, a francia hajógyártás ékessége 50 évvel ezelőtt. Ma pedig be akarják zárni. Hogyan jutottunk idáig?

2006 első félévében a francia kormány és az Európai Bizottság egyezménye értelmében a francia ALSTOM-csoport eladta, áron alul, 50 millió euróért, a norvég AKER YARDS-csoportnak. Alig két évvel később, 2007 októberében a koreai STX-csoport szerezte meg az AKER YARDS felügyeletét. Ma a STX birtokolja a tőke 2/3-át és a francia állam 1/3-át. Miután kifosztotta a hajógyár technológiáját ázsiai hajógyárak beindításához, a koreai csoport egyetlen megrendelést sem tudott „leakasztani” Saint-Nazaire számára, semmiféle invesztálást nem hajtott végre, semmi diverzifikációs politikát nem vállalt (komphajó, stb). Az egyetlen tengerjáró utasszállító rendelése 2010. május 12-én realizálódott (1700 kabinos hajó), mely 5-6 havi munkát ad. A STX ezt is a francia állam közvetlen beavatkozásának köszönheti, a közvélemény nem viselte el az utolsó francia hajógyár pusztulását, így nyomás gyakorolt.

Ugyanakkor a korai csoport megsokszorozta provokációit. Néhány héttel a Vietnamban felépített vadonatúj hajógyár átadása után (3-4 hajót képes évente elkészíteni Vung Tauban) a STX januárban közleményt bocsátott ki a vén kontinens «túlfizetett» dolgozóit figyelmeztetve: «Vietnam az előnyök egyedüli kombinációját nyújtja, a termelés alacsony árát, szakértő munkaerőt és a telejes kibontakozásban lévő ázsiai piachoz való közelséget».
A koreai STX-csoport nagy nemzetközi befektető bankokkal áll kapcsolatban. Közöttük találjuk pl. a milliárdos John Fredriksent, aki vagyonát az iraki háborúval kapcsolatos kereskedelemben alapozta meg.
Ebben a kontextusban és az utolsó nagy francia hajógyár likvidálása ellen nagyszámú szakszervezeti felelős és a politikai élet szereplője 6 hónapja kampányt folytat annak érdekében, hogy Saint-Nazaire államosítására sor kerüljön. Márc. 3-án a megye (Loire-Atlantique) összes szakszervezete felhívására 7 ezer személy gyűlt össze a hajógyár előtt annak kérésére, hogy az állam vegye kezébe a gyár ellenőrzését.

7000 tüntető 2010. március 3-án St. Nazaire-ben

A követelés az Európai Unióba ütközött. Az Unió szerződéseiben szereplő «szabad és befolyásolatlan verseny » nevében egy 2001-es európai direktíva tiltja a tagállamok beavatkozását a hajógyáraknak nyújtott közvetlen segítségben. Ahogy egy hajógyári szakszervezeti bizalmi megerősítette – a 7 ezer tüntető élénken megtapsolta –: «Igen, lehetséges az államosítás, az államnak vállalnia kell a felelősséget, kereken meg kell tagadnia az engedelmességet az Európai Uniónak (…) szakítani kell az EU ipartalanítási politikájával».
Az államosítási kampány új dimenziót vett a megye 162 képviselőjének felhívásával. 150 szakszervezeti és különböző politikai pártokhoz tartó aktivista május 11-én újabb gyűlésen vett részt Bruno Cailleteau szocialista polgármesterhelyettes felhívására. Mellette Françoise Verchère, Bouguenais főtanácsosa (Parti de Gauche, Balpárt) beszélt «az ipartalanítás logikájáról» összehasonlítva a hajógyár helyzetét a 80-as évek eleji lotharingiai acéliparéval. «Az államnak állást kell foglalnia, ha nem, akkor a politikai hatalom nem létezik, csak a spekuláció irányíthatja az államokat», mondta. Roger David, kommunista tanácsos (Montoir): «az ipar birtoklása rendkívüli a nemzeti függetlenség és a tengeri szállítás szabadsága szempontjából». Guy Texier, a CGT szakszervezeti felelőse: ”diverzifikáció kellett volna, komphajók gyártása, kettős héjú olhjszállítóké, stb.”

A Független Munkáspárt helyi tagja támogatásáról biztosítja a Nemzetközi Egyetértést: «Mindnyájan az államosítás pártján állunk, mivel a privatizációt eleve helytelenítettük. Egy elvtársunk az Airbus példáját hozta fel, mely Koreában és Lengyelországban vásárolt hajókon hozatja a repülőgép részeit, holott csak át kellene mennie az út másik oldalára, hogy Saint-Nazaire-ben készült hajót szállíthasson számára. A privatizáció logikája abberráns, irracionális, megannyi pazarlás forrása és a munkahelyek pusztításáé (…). Világos, hogy az ambiciózus iparpolitika számára a hajógyártás fontos, de hol és ki fogja ezt fel? Biztos, hogy nem Sarkozy, biztos, hogy nem az Európai Unió iparpolitikája keretében. (…). Szakítani kell az EU-val, mert tönkreteszi iparunkat is. Vissza kell szereznünk szuverenitásunkat».

A gyűlés egy lépéssel közelebb vitt a hajógyártás államosítással történő megmentéséhez. A politikai kampány folytatódik, kiszélesedik, nem csak a pártokhoz és képviselőkhöz, hanem Saint-Nazaire lakosságához és dolgozóihoz szóló felhívással.


Blokkolni kellene Saint-Nazaire-t, blokkolni kellene az országot követeléseink eléréséért!


Michel Le Roc’h


GÖRÖGORSZÁG

Levelezőnk

Telefonbeszélgetés egy görög aktivistával (1) —2010.máj.5.

1973 óta, az amerikabarát ezredesek uralmának végét jelentő munkásmozgósítások óta nem volt ilyen jelentős mozgalom Görögországban.
Ma mindenki sztrájkol. Nem tudom a többi város pontos adatait, de Athénban 40 ezer ember tüntetett, a magánszektor dolgozói is, ahol a szervezettség gyenge vagy nincs is. Mindenki csatlakozik a tisztviselőkhöz, a fiatalokhoz. Nemcsak a nagy konföderációk jelentek meg, mindenütt táblákat, zászlókat, molinókat látunk, különösen a szélsőbaloldal által befolyásolt szakszervezetekét.
Athénben az Európai Unió és a Valutaalap diktatúrájával való szakítás igénye derült ki. A rendőrség brutálisan beavatkozott, könnygázt vetett be.
A kormány megpróbálja kiaknázni a 3 banki alkalmazott halálát. Most még korai megmondani, mi is történt valójában, azonban úgy tűnik, a bezárt bankban kellett maradniuk és folytatniuk munkájukat.
A helyhatósági rendőrök is sztrájkoltak. Néhány napja másik incidens történt, a hadsereg vadászpilótái megtagadták a felszállást «pszichológiai problémák» ürügyén, aminek egész biztosan köze van az országban uralkodó hangulathoz.
Ebben a stádiumban nem vitathattuk meg még a szervezetben javaslatotokat a berlini és az algíri részvételünkről, de hamarosan sort kerítünk rá. Amit elmondtam, fel lehet használni mindkét konferencia keretében.

(1) A görögországi Nemzetközi Kommunisták szervezete (OKDE) az Ergatiki Pali (Munkásküzdelem) újság megjelentetője.


Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com

Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.