2010. május 30., vasárnap

Nemzetközi információk

új széria 10. (379) - 2010.május 28.

Sajtószolgálat



Tartalom:

- Görögország: görög szakszervezeti felelősök is részt vesznek a berlini konferencián

- Dél-Afrika/Azánia: 2010 az ANC kijelölte célját

- Spanyolország: interjú Luis González egészségügyi dolgozóval, a CCOO munkásbizottság tagjával és Rafael Aguilera helyhatósági alkalmazottal, az UGT szakszervezeti felelősével



GÖRÖGORSZÁG

Görög szakszervezeti felelősök is részt vesznek a berlini, sürgősséggel összehívott konferencián

Ezen a május 20-án Athénban a Syntagma téren, a parlamenttel szemben emberek ezrei teljes tüdőből harsogták a jelszavakat. Egy tüntető magyarázza: «Kevesebben vagyunk, mint május 5-én, de a sztrájk ugyanolyan tömeges, sőt, még többen követik. A főváros összes autóbusza, amely még járt 5-én, most leállt. De a kormány a (valószínűleg provokáció általi) 3 banki alkalmazott tűzhalálát kihasználja, manipulál vele, hogy nyomást gyakoroljon a szakszervezeti mozgósításra.» A görög Kommunista Párt befolyásolta szakszervezet, a PAME saját gyűlését ismét külön hívta össze megkülönböztetésül a többi szakszervezettől.
Mégis, mint a dagály, úgy öntötte el az emberáradat a sugárutakat, a parlament előtt összetorlódva, a rendőrségi rendfenntartó erőkkel körülzárva. A pedagógusok szövetsége menetének (OLME) jelszavait átvették a szakszervezetek megkülönböztető baseball-sapkáját viselő sztrájkolók ezrei.
A menet hosszasan állt a Nagy-Britannia hotel, a főváros egyik legelőkelőbb szállodája előtt, ahol a nemzetközi intézmények (IMF, Európai Unió) «szakértői delegációi» szálltak meg. A Papandreu-tervvel való szakítást, az IMF és az EU eltávolítását követelő jelszavak egyre erősebbek lettek.
Ilias Vrettakos, az ADEDY, a tisztviselők szakszervezeti szövetsége alelnöke szerint «az ADEDY sztrájkra hívott (a GSEE-vel, a magánszektor szövetségével együtt) Papandreu éppen megszavazott terve ellen, de a készülőben lévő nyugdíjtervezet ellen is. Ez utóbbi a munkában töltött éveket akarja 35 évről 40-re emelni és az átlagos nyugdíjba vonulás idejét 61,5 évről 63,5-re emelni. Tudjuk, hogy a cél a 67 év és a nyugdíjak 30-40 %-os csökkentése. Eddig a kormány csak a tisztviselőkhöz nyúlt. De ezek az intézkedések terjedni fognak, a magánszektort is elérik szeptemberre. Az IMF és a kormány közötti egyezség szerint a minimálbért meg kell szüntetni, az elbocsátásokat megkönnyíteni, a végkielégítéseket csökkenteni, a versenyképesség jegyében a 13. és 14. havi bért meg kell szüntetni, a fizetéseket lenyomni.»
Ebben a stádiumban ugyanakkor e két szakszervezeti tömörülés vezetői nem jelölték ki az újabb sztrájk idejét. Sokan csodálkoznak, maguk a szakszervezeti aktivisták is, hogy az ADEDY és a GSEE egyetlen kezdeményezése a máj. 29-i demonstráció, sztrájkfelhívás nélkül. Holott pontosan ezen a napon fogja a parlament megvitatni a nyugdíjreform tervezetét, melyet az Európai Bizottság a görög kormányon reklamál.
A Bizottság május 20-i levelében kéri, hogy az ellenreform egésze az eredeti kezdeményezéssel ellentétben «2015-től és ne 2018-tól» kerüljön bevezetésre. A Bizottság szintén reklamálja a teljes öregségi nyugdíjjogosultság jelenlegi 35 évről 40-re emelését csakúgy, mint a nők 50 év előtt lehetséges nyugdíja megszüntetését.
Az európai hatóságok egyébként kérik annak az életjáradéknak az azonnali eltörlését is, mely azoknak a fiatal lányoknak jár, akik édesanyjukat elvesztették; valamint a nyugdíjpénztárak összevonását is. Az Európai Bizottság, a Központi Európai Bank és az IMF missziója a helyszínen fogja ellenőrizni ennek a tervnek a végrehajtását.
A (Szocialista Intenacionálé tagja) PASOK-kormány, mely szüntelenül «felelősségteljességre» szólítja fel a szakszervezeti vezetést – mondjanak le a sztrájkról, fogadják el az EU és az IMF intézkedési programját – a belső válság első elemeivel találta szembe magát. A PASOK három képviselője, Yiannis Dimaras, Sofia Sakorafa és Vassilis Economou megtagadták május 5-én a parlamentben a program megszavazását. A szavazatok összeszámlálása alatt a parlamenti elnök, Philippe Petsalnicos, felolvasta a PASOK elnöke, Georges Papandreu levelét, miszerint parlamenti csoportjuk ezt a három képviselőt kizárta soraiból. Sofia Sakarofa visszautasította a lemondását, azt nyilatkozta, hogy «ezek az intézkedések szociális igazságtalanok, egyedül és ismét csak a dolgozókat sújtják».
Szemben a Papandreu-kormány és gazdái, az EU és az IMF igényelte «szent egységgel» a görög dolgozók megint kimutatták elutasításukat olyan szervezettel szemben, mely nevükben a szigorítási terveket elfogadják.

Christel Keiser, Dominique Ferré
Részlet a Munkásinformációk legutóbbi számából (Franciaország)

DÉL-AFRIKA – AZÁNIA

2010: az ANC (African National Congress) kijelölte saját célját

A SOPA (Socialist Party of Azania) dokumentuma

Ebben az évben a «demokrácia» szörnyet szült. Acélkerítést fognak felhúzni minden stadion körül, ahol a FIFA meccsei zajlanak, egy kilométeres körzetben; ami azt jelenti, a «rossz hazafiakat», akik szerettek volna profitálni a nemzetközi sajtó jelenlétéből, hogy nyomorúságos életkörülményeikről beszéljenek, ugyanúgy fogják kezelni, mint a feketék népét 1976 júniusában az apartheid alatt, 34 éve.
A két utóbbi évben a stadionok és a repülőterek modernizálására jóval túllépték az erre kezdetben szánt 28 milliárd rand összeget. Másik, a becslések szerint 20 milliárd rand, az úthálózat javítására és szélesítésére ment el.

A mai napig 35 milliárd randot költöttek a Gautrain vasútvonalra, mely az egyetlen összekötő lesz a repülőtér és Pretória főváros között. Csak a gazdagokat szolgálja. Eredeti költségvetése, 13 milliárd rand is bőven elegendő lett volna a ország összes szállítási gondja megoldására. Természetesen a helyi szervezőbizottság is százmilliókat adott ki – ezekről nem beszélnek –, hogy a világot a szegények kárára szórakoztassa.
Az ANC nem engedheti meg magának, hogy ezek a «fecsegő tömegek» szót kapjanak.

Senki nem kételkedik abban, hogy egy ilyen fontosságú esemény szervezése álmatlan éjszakákba kerül, a legkisebb részletig mindent koordinálni kell, előrelátni, mert ami bekövetkezhet mégis, az egyszerre vádolhatja őket az elkülönítés fenntartásával és a fekete munkások, a jövő nemzedéke véréből és verejtékéből kiadott randok milliárdjainak elherdálásával.

Miért kell hát elégedetlenkedni a «világünnep» előestéjén? Először itt volt az 1994-es, az 1999-es, a 2004-es, majd a 2009-es kampány, melyek «mindenki számára a legjobb életkörülményeket» ígérték. A valóság a munkanélküliség emelkedéset hozza, a bérek csökkenését, a bidonvárosok számának növekedését, az iskolai körülmények rosszabbodását és az egészségügyi rendszer csődjét.

Számolva azzal, hogy az ANC mint kormány 15 éve «demokratikusan megválasztott», hogy gyakorlatilag egyetlen ígéretét sem tartotta be, hogy százmilliárdokat költött a Világkupa megrendezésére, hogy a presztizsberuházásokból semmi nem fogja szolgálni a dolgozók életminőségének javítását, a «másodrangú állampolgárok» lázadásának, szociális elégedetlenségének lehetősége tökéletesen meghiúsíthatja ezen gondosan kidolgozott előkészületek megvalósulását.

Milyen programot állíthat fel az ANC egy nép jogos felháborodása és tiltakozása lecsillapítására, ha annak „földet, kenyeret, békét” történelmi követelését elutasítják? Végülis nem nehéz: rendőrök, katonák ezrei és az 1982-ből datált belső biztonsági törvény 74-es bekezdése (2003-ban megújították) ügyelnek rá. Az «Alkotmányos demokrácia védelme terrorista aktusok és hasonló aktivitás ellen» címet viselő törvény egész egyszerűen tiltja a nyilvános helyen való gyülekezést és virtuális tiltást tartalmaz záradékában az 1976. jún. 16-ról való megemlékezésről is (Dél-Afrika-Azánia felszabadítási harca történelmében alapvető esemény évfordulója).

Az ANC megoldhatatlan dilemma elé került. Óriási pénzeket pazarolt el az infrastruktúra feljesztésére, ami csak egy maréknyi turistának használ egy rövid időre, avégett, hogy kirakatot állítson a világ elé társadalmunkról, a szép tárgyakat értékelni tudó kapacitásunkról. Egy szép napon lelepleződik, megmutatja igazi természetét, hogy másra sem gondol, mint a fogyasztás felé fordult nyugati kultúra előcsomagolt termékeinek utánzására, melyet a tudatosan elsorvasztott afrikai és egyéb országokba akar exportálni.

Most erővel el kell hihetnie a népességgel, hogy amit csinál, az mindenki hasznára válik. Szörnyű a kockázat, azon az elképzelésen alapul, hogy «történelmi népszerűsége» vagy «Mandela varázsa» az ANC-nek újból lehetővé teszi, hogy bármit megtegyen. Ez a népszerűség elporladt, mégis 15 éven keresztül folyamatosan hatalomban tartotta. Azok is próbálkoznak mégegyszer, akik hitelességük utolsó nyomait is eltékozolták, remélve, hogy ez az alkalom füstfüggönyként szolgálhat számukra. El kell szédíteni az állampolgárokat, miközben ígéreteiket azzal az ürüggyel, hogy nincs pénz, elárulják, s ugyanakkor mégis megrendezik a Világkupát óriási összegekért a burzsoá talpnyalók számára, akik számára Dél-Afrika tovább folytatja 2010. után is a kölcsön visszafizetését.

Mikor összehasonlítjuk a Világkupa kiadásait a szociális büdzsére szánt összeggel, az ész megáll. Ennek az országnak extra-kizsákmányolt dolgozó tömegei vajon felfogják-e, milyen fokon lettek a vezető párt szélhámosságának áldozatai és tudják-e, hogyan kell kifejezni elégedetlenségüket?

Világos, hogy egy ekkora ügy nem maradhat észrevetlenül és bizonyos, hogy milliók lesznek, akik nem elégednek meg válluk vonogatásával mondván: «ilyen az élet».

Hogyan lehet mindezt elfogadni, mikor a helyhatósági vízkezelés egész regimentje állt le karbantartás és a szükséges modernizácó híján, amely tényként az egész országban kolerajárványt okoz?

Hogyan lehet elfogadni mindezt, mikor az országban számos közkórházban reménytelenül hiányzik a gyógyszer, felszerelés?

Hogyan lehet elfogadni, hogy gyermekek milliói minden nap fáradtan, üres hassal mennek iskolába, a közoktatás nem működik, hogy még írni-olvasni is fák alatt tanulnak, mert nincsenek osztálytermek?

Hogyan lehet elfogadni, hogy 22 millió honfitársunk bidonvárosban él elképzelhetetlen körülmények között?

Hogyan lehet elfogadni, hogy 22 millió honfitársunknak nincs hozzáférése egészséges ivóvízhez?

Hogyan lehet elfogadni, hogy 14 millió honfitársunk munkanélküli, mikor azt a hazugságot hajtogatják, hogy gazdaságunk stabil, túl fog jutni a válságon, melyről most már világosan kidferül, hogy általános világválság?

Kell-e még említeni azt a tényt, hogy közöttünk 42,9 % napi 2 dollárnál kevesebből él, vagyis a hivatalos szegénységi küszöb alatt?

Amikor szavazatokról és választásról van szó, az ANC csak a mi «fiatal demokráciánkról» beszél, mintha a demokráciának semmi köze nem volna az éhezés, a lakhatás hiánya, a megfelelő oktatás, a földtulajdon, a munkanélküliség, stb. kérdésének megoldásához. Látjuk, hogy az ANC ragadozó, a dolgozókat megfosztja az ország természeti forrásaitól a gazdagok vékony rétege javára, s egész sor eseményt mozgósított a 2010-es Világbajnokságra. Mindez rosszat ígér.

Az ANC-nek nincs szüksége arra, hogy szemei elé tárjuk a «fejlett világból» érkező kockázati elemző stratégiákat, sem pedig a katasztrófakezelés bonyolult forgatókönyveire, hogy megértse vagy belássa az éhség elkerülhetetlen következményeit.

Sajnos, még tagjai számára sem merül fel, hogy csatát vívjanak az «ANC lelkének megőrzéséért», mivel ez a lélek már régen az IMF és a Világbank vezetőié, az ANC-nek nincs még lehetősége sincs «ígéretei» megtartására, hogy a népi elégedetlenség és lázadás valószínűsíthető következményeiről tárgyalhasson.

Várjuk már a szokásos védekezést, mely mögött az ANC kormánya és talpnyalói meg szoktak bújni akkor, mikor spontán felkelésekkel kell konfrontálniuk: «külső erők tönkre akarják tenni törékeny demokráciánkat». Néha a «külső» kifejezést a «terrorista» helyettesíti, holott a valódi okok messze állnak a „konspirációtól” és inkább a „felelősség” talaján állnak, melyet egy demokratikusan választott kormánynak kellene vállalnia, hogy ígéreteit teljesítse, pl. a méltó lakhatás biztosításában azért is, hogy elkerülhesse a „világszínvonalon” 2010-re felépített, számára annyira drága infrastruktúra tönkretételének kockázatát.

Azért, hogy megelőzze a turisták meglopását, semmi szükség nincs plusz 41 ezer rendőri és 20 ezer főnyi katonai erő felvonultatására, elég lenne, hogy elegendő munkahely legyen az egyszerű állampolgárok számára.

Nem szolgál a kormány dicsőségére, ha olyan helyzet alakul ki, melyben saját állampolgárai haragját kell csitítani, akik egyszerűen csak azt reklamálják, ami nekik jár abban a demokráciában, mely az apartheid apparátcsikjaitól eredő törvények módosított változatát használja.

Röviden, az ANC egy olyan animátor-csapat, mely egyetlen célja a világtőke akaratának végrehajtása és stupid módon meg van győződve arról, hogy tekintélye és funkciója tovább terjed az IMF és a Világbank diktátumainál és globális gazdasági stratégiájuk speciális követelményeinél. Ahogy az előző rezsimmel történt, lehetséges, hogy ez a hónap lesz a döntő, mikor az elkeseredettség, az elégedetlenség átszakítja a gátakat, hiába próbálják azt megelőzni, meggyőzéssel eltéríteni.

A fenti «forgatókönyvekre» kell nekünk, Azania Szocialista Páártjának koncentrálni, így kell közelgő válságot meghaladni. Segíteni kell a dolgozókat, a feketék többségét, hogy sorsukat kezükbe vegyék.

Az elmúlt 16 év év világosan megerősíti azt, amit tudunk az emberiség válságáról, mely a vezetés válsága, és azt, hogy forradalmi vezetésre van szükség.

2010. ápr. 25.


SPANYOLORSZÁG

Interjú

(személyes címen) az UGT (Dolgozók Általános Uniója) és a CCOO (Munkásbizottságok Konföderációs Tanácsa) szakszervezeti felelősével

Részlet a Szocialista Internacionalista Munkáspárt (POSI) lapjából

Luis González, egészségügyi dolgozó, munkásbizottsági szakszervezeti felelős

Zapatero azt mondta a dolgozóknak, hogy a válság árát meg kell osztani. El kell fogadni?

A gazdasági prosperitás időszakában a haszont nem «osztják meg». Abban az időben a bérek mérséklésekor azt mondták, hogy munkahelyteremtéshez kell.

Ma a bérek és jövedelmek csökkkentéséről beszélnek a válság árának megosztásáról. Nem a dolgozóknak kell megfizetni a tőkések válságának árát.

A válság kimutatja, hogy a termelőeszközök magántulajdonán alapuló gazdasági rendszer fenntartása csak nyomort hozhat a dolgozók számára. Nincsen más kivezető út, mint az, amely a bankok államosításával kezdődik, az elbocsátások megtiltásával, a termelés, a gazdaság védelmével a spekuláció ellen.

Az egészségügyben dolgozó szakszervezeti felelős vagy. Mit csinál szakszervezetetek?

Jún. 8-ra a tisztviselők munkabeszüntetésére szóltottak bennünket, ezen dolgozunk. De tudatában vagyunk annak, hogy ez nem lesz elég. Sokan alártuk azt a levelet, melyben kérjük a konföderációtól, hogy hagyja el a szociális dialógust és készüljön az UGT-vel egy általános sztrájkra.

Mit kell tenni?

Brüsszel és az IMF terveivel szemben alternatívát kell kínálni. A dolgozók szervezeteinek súlyos a felelőssége. Osztályellenségeink a válságot akarják felhasználni a bérek és fizetések általános csökkentésének elérésére és arra, hogy végezzenek az osztályharcban kivívott vívmányokkal.
Személyesen azzal foglalkozom, hogy a berlini sürgősséggel összehívott konferencián egy spanyol állami delegáció vegyen részt. Nem szabad, hogy ez a találkozó panaszaink kölcsönös felsorolása legyen; arra kell szolgáljon, hogy európai szinten felépítsük a munkásszövetséget, mely harcolni fog a válság ellen a dolgozók érdekeinek képviseletéből kiinduló alternatívában.



Rafael Aguilera, helyhatósági alkalmazott, az UGT szakszervezeti felelőse


Az UGT és a Munkásbizottságok ma nyilatkozták, hogy az általános sztrájk lehetőségét tanulmányozzák. Mit gondolsz erről?

Ez egy lépés előre és nem is túl korai. A sztrájkfelhívás elmaradásának indoklására eddig azt mondták, hogy az alapvető jogok ellen nem történt támadás. De majdnem 5 millió nálunk a munkanélküliek száma. Nem kellett volna már korábban felhívást tenni a munkabeszüntetésre? A dolgozók érdekei megkövetelik, hogy ellenálljunk a nemzetközi intézményeknek, akik velünk akarják megfizettetni a válság árát.

Most, hogy Zapatero bejelentette programját a megkötött egyezményeket lábbal taposva, még inkább nyilvánvaló az általános sztrájk szükségszerűsége. Az én szakszervezetem intézményeiben Katalóniában az elvtársak zöme felteszi a kérdést, miért nem léptünk már korábban, miért nem volt az egész munkásosztályosztályhoz szóló tiszta és világos sztrájkfelhívás. Gyűlések voltak, gyűlések.
Szintén tapasztaljuk a szocialista aktivisták indignálódását a kormányintézkedéseket támogató pártjuk magatartásával szemben.

Zapatero azt nyilatkozta, hogy a válságot mindenkinek meg kell fizetnie. El kell fogadni ezt?

Ez elfogadhatatlan. A dolgozók nem idézték elő, nem is járultak hozzá a válság kialakulásához. A spekulánsok és bankárok a felelősök ezért, fizessenek hát csak!

Mit csinál a Te szakszervezeted?

Az én szövetségem a felelősséget magára vette a kezdettől fogva A teljes közszférában munkabeszüntetésre hívott a tisztviselők elleni nyugdíjtörvény rendelkezései ellen. Aztán ez a sztrájk későbbre tolódott, jún. 2. helyett 8-ra, melynek legfőbb indoka, hogy meg kell várni a «bizottsági tárgyalások» lezárultát. Ez a bizottságosdi egy hatalmas becsapás, megmutatja, hogy semmit nem lehet várni a szociális dialógusoktól olyan kormány esetében, mely ilyen programok bevezetéséről már döntött. Rögtön egységes mozgósítás kell, általános sztrájk ahhoz, hogy meghátrálásra lehessen késztetni.



Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris - France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com


Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.