Biztosítósdi, avagy az ügynökök "terv szerinti halála"

hatpupoo: Púposlét

Az első hetek még reményteliek, aztán jön a hónap vége, zárás és számolódik a várható keresmény. Na itt az első csapdahelyzet...

A biztosítók gyakorlatilag mindenkit felvesznek. Ha valahol, itt igen fontos az első benyomás, az alkalmasság, ezért ezt azonnal félreteszik,- na jó, a komplett felső fogsor hiánya nem a legjobb ajánlólevél, annak legalább részleges reparálásáig taktikai állományban várakozik a jelölt - hiszen a fő cél az új kolléga kapcsolati tőkéje. Az pedig mindenkinek van, ha más nincs, ott van saját maga.
Mivel a juttatási rendszer olyan, hogy egy új biztosítás megkötése után az ügynökön kívül a csoportvezetője /mentora/, osztályvezetője, de még az igazgatója, sőt annak a felettese is részesül a jutalékból, ezért nyugodtan nevezhetjük piramishálónak ezt a kizárólagosan létező hierarchiát.
Köss üzletet, köss üzletet! Mint az Ügynök halálában, címeket adj, címeket!
Ugyanis a majdani üzlet címeken, elérhetőségeken alapul. Amiket vagy ad a cég, vagy nem, ez utóbbi esetben létező, vagyis "ápolt" kapcsolati tőke nélkül bele sem szabad vágni az egészbe.
A heti havi cél mindig előíratik. Többnyire "saját" vállalások az alapjai, valahogy úgy, hogy - Pista ma mennyi autót akarsz megjavítani? Ötöt? Akkor keress öt javítandó kocsit. Ja, és a kettő határeset, de öt alatt nem tudom elfogadni, hiszen te sem keresel akkor semmit. Meg én sem, a főnökeimmel.
Az első hetek még reményteliek, aztán jön a hónap vége, zárás és számolódik a várható keresmény. Na, itt az első csapdahelyzet, mert hát dolgozott, telefonált, ment, győzködött az a friss és lelkes kényszervállalkozó, jobb esetben alkalmazott, - persze nincs ám garantált havi fix ilyenkor sem - visszahívást, találkozót, kötést ígértek neki, de az élet ugye, meg az időhiány, lényeg, hogy nulla lenne a kereset. Itt lép be a nagy ötlet, kössél magadra, feleségedre, gyerekedre, apádra-anyádra, stb. A jutalék, pár tízezer forint meglesz, utána csak arra kell figyelned, hogy még legalább egy évig, tán kettőig fizessék keményen, mert különben visszaírják, vagyis levonódik tőled, bárhol is érünk utol, behajtjuk.
És a főhős belemegy, majd a következő hónapban keményebben nyomja, lesz itt pénz dögivel. Aztán nem.
Szerény kalkulációim szerint e honban havonta kb. 1500-1700 új embert vesznek fel a biztosítók, és közel ennyi távozik is tőlük, lejárt a pár hónapos türelmi/teljesítési idő. A legtöbb nagynál "komoly" egy-kéthetes tanfolyam előzi meg a munkába lépést, és hát pár hónap, a munkából távozást. Merthogy ez nem alkalmas mindekinek, miközben majd mindenkit befogadnak, épüljön a háló, ha csak havi két új üzletet köt a friss madár, az már az ottmaradóknak akár évekig is jó! Azért az bíztató, hogy ez az autóbusz-vezetőknél és az atomerőmű-építőknél nem így van.
A hazai pénzügyi kultúra fejletlenségéről heti rendszerességgel számolnak be a híradások. Nem igazán meglepő e tény, mivel egyrészt egyre nehezebb a lakosság pénzügyi helyzete, másrészt a mindenhonnan előbukkanó biztosítási szakemberek csak a kötésre hajtanak, stílusukban az "Add ide a lóvédat!" már-már megejtő kedvességű lényegre törést képviselve. Mesziről szaglik a dolog, ehhez hasonul a válaszreakció.
A második csapdahelyzet a Meddig maradjak, ha ennyire nem megy? kérdése. A rövid távú előnyökért, értsd havi fizetés, akár több hónapig is "öntrükköznek" a lejtőre lépők, nehéz helyes és jól időzített döntést hozni. Ugorjunk ki minél hamarabb, persze csak, ha felismertük a szitut.
Köszönöm, ha a Kedves Olvasó idáig jutott, de nem tudok sem konklúziót, sem zárópoént a végére kanyarintani.
Egyszerűen nincs.
Ahogy pénzügyi kultúra, ahogy biztosítás-kötési kultúra sincs.
Ezek valahogy együtt mozognak.