2011. december 5., hétfő

A politika fertője

Debreczeni József könyvet írt A politika fertője címmel a gazdaság és a politika összefonódásáról, pártkasszákról, Puch-Simicska-tengelyről. Hogy ez mennyire fér összea közíró politikai szerepével és azzal, hogy Gyurcsány Ferenccel mutatta be könyvét, akiről részben írta, most nem boncolgatnánk. Helyette következzen egy rész a könyvből.

Láthattuk: az átmentett állampárti vagyon rejtett hasznosítása révén az utódpárt hozta létre az illegális pártfinanszírozás módszertanát és intézményrendszerét. Láttuk, hogy nyertek mind nagyobb teret a törvénytelenül szerzett és mozgatott pénzek a magyar politika működése során. Hogyan vált főszabállyá – hallgatólagosan elfogadott általános normává és gyakorlattá – a közjavak szervezett eltulajdonítása, majd pártjavakká és magánjavakká történő átalakítása. Azok részéről, akik a néptől a közjavak becsületes kezelésére – a gyarapításukra és a hasznosításukra – kaptak felhatalmazást. Magyarán: láttuk, hogy vált tolvajjá, rablóvá a magyar demokrácia politikai elitje. Tisztelet a keveseknek, akik – legalább félig – kivételnek mondhatók. Akik csak a pártjuknak loptak-raboltak, saját maguknak nem.

Láttuk azt is, hogy a posztkommunistáknak idővel olyan ifjú tanítványaik akadtak, akik messze túltettek mestereiken. A kettős hatalom árkaiba süllyedt szocialistákkal szemben, akik kezéből mind jobban szétfolytak a lopott közpénzek, a fideszesek jól szervezetten, mondhatni iparszerűen fosztogatták és hasznosították az állami erőforrásokat. Munkálkodásuk egy tolvaj csürhe és egy szervezett rablóbanda harcaként, illetve együttműködéseként írható le. Az előző fejezetekben részletesen bemutattuk mindezt, itt csak illusztrációként idézzük Pető Iván szavait: „közszájon forgó szöveg, hogy a vállalkozók azért szeretik jobban a Fideszt, mert az MSZP-nél megmondják, hogy ennyibe meg ennyibe kerül, hogy megnyerd a pályázatot. De öten mondják, és nem biztos, hogy megnyered. A Fidesznél pontosan megmondja egy valaki, és biztosan megnyered.”

Az előbb nem véletlenül írtam az erőforrásokért folyó harc mellé az együttműködést. Mert – amint az a Máté Lászlóval 1995-ben készített Bossányi-interjúból kiderült – már az első ciklusban kialakult a pártok illegális pénzeit szerző és mozgató emberek között egyfajta „szakmai” együttműködés – frontbarátság, zsiványbecsület.


„Számos politikussal folytatott háttérbeszélgetésben merült föl az a legenda, hogy a két nagy párt mögött álló gazdasági érdekcsoportok a nagyobb megrendelések indulása előtt, 2000–2001-ben paktumot kötöttek, amely szerint az építkezések költségét szándékosan felültervezik, a megmaradó pénzt pedig a két nagy érdekcsoport között oszlik meg 70–30 százalékos arányban. A nagyobb rész mindig a hatalmon lévő pártot, a kisebbik az ellenzékben lévőt illeti… A nevezetes paktum létére közvetlen bizonyíték nincs, a politikusok környezetében azonban szinte tényként kezelik, és közvetett jeleit az autópálya üzletek körül fel lehet fedezni… A megrendeléseket állandóan a cégek összejátszása, a kartellgyanú lengte körül… Az útépítő szakmában úgy tartják, hogy a lapokat előre leosztják, a munkálatokban résztvevő szakemberek legföljebb „a sapkájukat cserélik le”, egyszer vegyépszeres, máskor betonutas jelzéssel dolgoznak. Igazi verseny hiányában… az árak is magasabbak a reális költségeknél, a gyanú szerint pedig a pénz nem csupán a cégeket gazdagítja, hanem kézen-közön visszajut a politikai pártok mögötti gazdasági érdekcsoportokhoz és a pártfinanszírozás része lesz” – írta Mong Attila és György Bence Milliárdok mágusai című, Pulitzer-díjas könyvében, 2003-ban.

A szerzők óvatosan fogalmaztak. A fekete pénzek 70–30 százalékos felosztásról kötött paktum „legendájáról”, beszélnek, amire nincs „közvetlen” bizonyíték. Való igaz: mindeddig nem került elő olyan írott megállapodás, amely alatt ott szerepelne a Fidesz és az MSZP körpecsétje, továbbá Simicska Lajos és Puch László sajátkezű aláírása. Ám hogy a politikusok környezetében tényként kezelik a paktum létezését, az arra utal, hogy korántsem legendáról, hanem működő gyakorlatról van szó. Olyannyira, hogy a szóban forgó könyv publikálását követő évben szigorú döntést hozott a Gazdasági Versenyhivatal, megállapítva, hogy „a 2002-ben kiírt közbeszerzési pályázatokon résztvevő vállalkozások előzetesen megállapodtak egymás között abban, hogy melyik cég melyik autópálya szakasz kivitelezését szerzi meg. Esetenként abban is megegyeztek, hogy a nyertesek alvállalkozóként vonják be a többieket. A kartell-megállapodásban valamennyi, a kiíró feltételei alapján szóba jöhető, jelentős vállalat részt vett.”

A demokráciában a közélet elmocsarasodását leginkább a parlamenti váltógazdaság működése tudja meggátolni. Mivel a hatalom gyorsan korrumpál, nem árt időről-időre elválasztani tőle a politikai elit érintett csoportjait. A harmadik Magyar Köztársaság húsz évében – a hazai parlamentarizmus történetében először – működött a politikai váltógazdaság. Méghozzá igen intenzíven: az 1990 és 2010 között lezajlott hat választásból öt eredményezett kormányváltást. Ám – tárgyunk szempontjából – lényegében hasztalan: a két nagy párt, üzleti moguljai révén, képes volt semlegesíteni a demokrácia legfőbb korrupcióellenes intézményét.

2010-ben földcsuszamlásszerű változás történt a hazai párterőviszonyokban – a Fidesz javára s az MSZP kárára. Adódik a kérdés: hogy érinti ez a két párt gazdasági hátországában csaknem két évtizede létező illegális együttműködést? Szüksége van-e még erre egyáltalán a korlátlan hatalmat (s ezzel együtt korlátlan lehetőségeket) birtokló Fidesznek? Létezik-e még a „Puch–Simicska tengely”? Amit ma már bizonyára „Simicska–Puch tengelynek” ildomos nevezni. Nos, úgy tűnik, létezik:

„Szocialista felügyelettel kaszál milliárdokat a lottón egy Fidesz-közeli cég” – olvasható az atlatszo.hu-n. „Évi 150-170 milliárdos árbevételéből mindössze 5-6 milliárd forint adózott nyereséget produkált az állami tulajdonú hazárdjáték-monopólium… az elmúlt években… A Szerencsejáték Zrt. az ország egyik legnagyobb tévéműsor-megrendelője. A sorsolási műsorokra idén közel 3 milliárd forintot költ el az állami cég közbeszerzési eljárás nélkül. A beszállító… a Hung-Ister Zrt., melynek tulajdonosa 50 százalékban a Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozó B-Reklám Kft. A 2010-es kormányváltás óta a Hung-Ister felügyelőbizottságában ül Dávid Gyula ügyvéd, a Táncsics Alapítvány felügyelőbizottsági tagja és Nyerges Zsolt ügyvéd, a Fidesz háttérembere.” Helyben vagyunk. Nyerges Simicska embere – Dávid Gyula Puché. A Táncsics felügyelő bizottságában, az előbbi tag, az utóbbi elnök. Dávid régóta Puch ügyvédjeként is dolgozik.

A közpénzekkel olajozott régi tengely tehát ma is forog (nyilván csökkentett fordulatszámmal és fordított irányba). De mi szüksége lehet rá még mindig Simicskának és a Fidesznek? Ki tudja? Egy mindenesetre biztosra vehető: Orbánék számára megnyugtató érzés lehet, hogy a potenciális rivális pártban továbbra is az ellenőrizhetetlen és átláthatatlan – ám hozzájuk nagyon is kötődő – pénztárnoki hatalom erőterében folydogál a politikacsinálás…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.