2012. augusztus 23., csütörtök

A magyar államadósság



Az államadósság  2006-2011 között 64 százalékkal, 8.190 milliárd forinttal nőtt, jelentette ki Domokos László, az Állami Számvevőszék (ASZ) elnöke az aug.23-i sajtótájékoztatón, ahol ismertette a testület jelentését a 2006-2011 közötti államadósság alakulásáról.


Az államadósság összege 2006-ban 12.766 milliárd forint volt, 2011 végére 20.955 milliárdra emelkedett. Hozzátette, hogy az adósság növekedési üteme 2006-ban (15,2 százalék) és 2008-ban (16,2 százalék) volt kiugró. Az ok az első esetben a tetemes központi költségvetés hiány, a második esetben az IMF-től lehívott hitel egy részének devizabetétként való elhelyezése volt.

A forint gyengüléséből fakadó árfolyamveszteség 1.657 milliárd forinttal növelte az államadósságot a vizsgált öt év alatt, miközben a devizaadósság aránya 28 százalékról 48,5 százalékra emelkedett.
A 2012-2014 közötti adósságtörlesztés az idén 4.000, jövőre és 2014-ben egyaránt 3.000-3.000 milliárd forint.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.