2012. augusztus 23., csütörtök

Mi újság van Belgiumban?



A lakhatás luxus lett. O. és N. kislányukkal egy nappali-hálószobás 7. emeleti lakást bérelnek havi 700 euróért (plusz a rezsi). Olcsóbbat keresnek, mert O. évek óta munkanélküli, ellátását most csökkentették 40 %-kal a szigorítások következtében; N. pedig 12 éve szerződéssel pedagógus egy magán-kisiskolában, szerződése minden évben szept-ben indul és jún-ban végetér, s az évi 10 hónapra is az átlagnál kevesebb bért fizet. De választási lehetőségük nincs. Az azelőtt sem olcsó lakbérek 5 év alatt 16 %-kal emelkedtek (nem utolsósorban azért, mert az EU-fővárosban az eurokrata réteg és az őket körülvevő lobby vagy 90 ezer lakást bérel – számukra nincs olyan, hogy drága).
A hivatalos listákon 152 243 család vár szociális lakásra, mert a szabadpiaci bérletet nem képes megfizetni. 3 gyerekkel, teljes munkaidőben dolgozva (még ha alacsony is a bér), a próbálkozás is szinte felesleges. A gyerekeknek is külön hálószobát kell biztosítani a fenálló törvények értelmében, tehát mi történik: maradnak továbbra is a korábban bérelt kis lakásban, ahová a gyerekek születtek. Várják, hogy azok kirepüljenek – de minden 10 fiatalból 4 kénytelen a szülők nyakán maradni, képtelen önálló lakást teremteni. A méltó lakhatás jogát az Alkotmány (23. paragrafusa) tartalmazza. Írjunk elő a népnek tetszetős dolgokat, aztán többet ne is foglalkozzunk vele.
A helyhatóságokat törvény kötelezi a szociális lakásépítésre, a legtöbbje azonban megpróbál kibújni alóla. Vagy a bérleti díjak emeléséhez fordul fondorlatos módon: kulturális központ, mozi, bevásárlóközpont építésère ad engedélyt a közelben, amellyel lehetőség van a lakásbérlet ára emelésére, így elűzheti az alacsony jövedelműeket... Az építőipar, a lakások fenntartása pedig a haverok, a csókosok üzlete, a korrupció megannyi forrása.
Nincs pénz. Semmire. A következő eset be is mutatja, miért.

Hogyan sikerült a GSK-nak nem fizetni 892 millió eurót a belga államnak

2009 -2010-ban a A/H1N1 inluenza lehetővé tette a brit GlaxoSmithKline (GSK) számára, hogy 300 millió adag Pandemrix-oltást adjon el szerte a világban. 2,3 milliárd eurós üzleti forgalmat bonyolított, ebből egymilliót belga lányvállalata, a GSK Biologicals.
A kettős belga pénzügyi mérték  – a «képzelt kamatok» – következtében mindössze 3 %-nyi adót fizetett, ezzel az államot 320 millió eurós kár érte a be nem folyt jövedelem miatt. Csak a Pandemrix forgalmazásában!

A GSK nincs egyedül a sorban. A multinacionális vállalatok egyike sem fizeti meg azt az adót, ami illetné. Felmentést kap rá. A tőkés versenyre kényszerített kis-és középvállalkozóktól, a bérből és fizetésből élőktől, a nyugdíjasoktól bezzeg az adóhatóságok kíméletlenül behajtják.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.