2012. augusztus 27., hétfő

Nemzetközi információk


 Nemzetközi információk
88.sz. (457) – 2012.aug.24.



BRAZÍLIA

Markus Sokol levele Rui Falcãohoz, közzétette a «Página 13», a brazil PT (Dolgozók Pártja) baloldali irányzata lapja

São Paulo, 2012. aug. 09.

Rui Falcãohoz, a PT (Dolgozók Pártja) vezetőjéhez

Kedves Elvtársam!

A kérdés súlyát tekintve – mint országos vezetőségi tag – kivételesen írásban fordulok hozzád,  a párt elnökéhez, mert pillanatnyilag nincs vezetőtestületi ülés napirenden.

Júl. 24-én a szövetségi állami tisztviselők különböző kategóriáinak szélesedő sztrájkhullámával szemben a köztársasági elnök közzétette 7.777 sz. határozatát, célja, hogy  «fejlessze az álllami, szövetségi és helyhatósági tevékenységet és szolgáltatást».

Olyan intézkedésről van szó, amellyel a szövetségi köztisztviselők munkabeszüntetését akarja megtörni, s melyet azonnal el is ítéltek a szakszervezetek és föderációi.

Az újságok szerint Dilma Roussef elnök «döntött az első megegyezések aláírásáról Sao Paulo, Rio de Janeiro és Parana államok esetében a sztrájkoló köztisztviselők helyi tisztviselőkkel helyettesítéséről». A Valor újság jelzi azt is, hogy Mendes Ribeiro mezőgazdasági miniszter is megerősítette ezt.»

Elvtársam!

Sok mindent lehetne mondani a PT miniszterének (Ribeironak) érveléséről, aki azt állítja, hogy a nemzetközi konjunktúrában «a kormánynak újra át kell gondolnia számításait» – mintha a bankok politikáján kívül más politika lehetetlen lenne, holott ez a pénzügyi politika az európai gigantikus válság kibontakozásában bizonyítottan bűnös, vagy abban, hogy a kormánynak azon «munkahelyekre kell ügyelnie, amelyek nem stabilak» – a közszféra és a magánszféra dolgozóit egymás ellen hangolva, holott össze kellene fogni őket azok ellen, akik nem nemzeti érdeket képviselnek. Itt az ideje, hogy igazi tárgyalások kezdődjenek vele.

De amiről a PT (Dolgozók Pártja) egyáltalán nem  nyithat vitát, az a szakszervezetellenes és sztrájktörő 7.777-es határozat, mely összeegyeztethetetlen a PT múltjával.

A 7.777-t Damoklész kardjaként a tárgyalások ellen használja feltételezett szerzője, a Union ügyvédje, Luis Inacio Adamo. A mezőgazdasági miniszter, Mendes Ribeiro pedig kiszolgálja,

Hogyan értsük, hogy Dilma elnök aláírta ezt a határozatot?

A CUT, a szakszervezeti szövetségek alkotmányellenesnek tartják a 7.777-t, és ha mégis hatályba lép, a brazil kormány ellen panaszt nyújtanak be az ILO-nál (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet).

A PT álláspontjának világosnak kell lennie, a legkisebb kétértelműséget sem tartalmazhatja, a hallgatás pedig belegyezést jelent. Mi a tisztviselők sztrájkjoga mellett vagyunk, és a sztrájktörés intézményesítése ellen. A több mint 350 000 állami köztisztviselő békés és legitim követelései mellett vagyunk, amellett, hogy a kormány valódi tárgyalásokat folytasson velük.

Semmi kétségem nincs arról, mit várnak a közszférában a PT tagjai és szimpatizánsai a párt elnökétől. Azt, ami megfelel az érintett munkások érdekeinek, hogy közvetítse Dilma elnöknek: a 7.777-es határozatot ugyanolyan gyorsan, ahogyan közzétették, meg kell semmisíteni.

Baráti üdvözlettel:

Markus Sokol



Franciaország


Az Informations ouvrières 213. számának  (2012.aug.15-22.) szerkesztőségi cikke

MOBILIZÁCIÓ!

Egy pillanatot sem veszíthetünk: 5-6 hét múlva a parlament a GPUSKK ratifikálásába fog. Levelünk, amelyet a munkás- és demokratikus szervezeteknek küldtünk, kapcsolódik az európai válság felgyorsuláshoz, és összefoglalja a POI (Független Munkáspárt) álláspontját: egységet minden egyéb feltétel nélkül a pénzügyi paktum törvénybe iktatásának megakadályozása érdekében. Negyedik alkalommal ismételjük meg ezt a felhívást. Ha eddig a legfőbb szervezetek vezetői nem adtak választ javaslatunkra, annak nyilvánvalóan politika okai vannak.

Tény, hogy a Szocialista párt baloldali felelősei az európai intézmények «demokratizálásában» látják a jövőt és Pierre Laurent (PCF) csakúgy, mint a Baloldali Front, nem távolodik az Európai Központi Bank és az EU intézményeitől.

A Parti ouvrier indépendant már megalapításakor állást foglalt az Unió intézményeivel való szakítás, szerződéseinek semmissé nyilvánítása mellett, kezdve a Maastrichtivel, mely bevezette az eurót és az EKB-t. A POI számára a trojka (EU-EKB-IMF) offenzívája a tőkés kizsákmányoló osztály érdekeit szolgálja, a GPUSKK pénzügyi paktum pedig a trojka fegyvere.

Ennek törvénybe iktatása Franciaországban határtalan szigorítási intézkedéseknek nyitna utat, ehhez csatolnák hozzá minden területen asszisztálni a szakszervezeteket (bérek, társadalombiztosítás, kollektív jogok, munkahelyek tönkretétele stb.). A ratifikációval új fegyver születne az elbocsátások felgyorsításához, a restrukturációkhoz, a területi reform keretében a régiók és megyék közszolgáltatásainak privatizációs likvidációjához.

A spanyol helyzet mutatja, hogy ez a fajta offenzíva a dolgozók millióinak megmozdulásához vezet. Szervezeteiket visszaszerezve jogosan követelik a nemet a Rajoy-programra! Ki gondolja, hogy holnap nem ugyanezek lesznek napirenden Franciaországban?

A POI nem minimalizálja a létező nézetkülönbségeket. De erről a lépésről nem mondhat le. Az egység híveként nem erőltetjük rá másokra nézeteinket a közös cselekvés feltételeként. A demokrácia és a szuverenitás, amit Ti éppen úgy reklamáltok, mint mi, győzelme egységet követel az új szerződés megakadályozásához.

A POI bizottságai folytatják a szükséges mozgósítást minden szinten, informálják és egyesítik tagjaikat minden szinten.

A demokrácia elleni támadást illetően mindenkinek viselnie kell felelősségét. A POI a sajátját vállalja is.

Gérard Schivardi, Jean Markun,  Claude Jenet, Daniel Gluckstein,
POI országos titkárok


Javaslat

A Minisztertanács aug. 22-én elfogadta a kormány munkaprogramját. A GPUSKK minisztertanácsi elfogadására szept. 19-én kerül sor, hogy okt. 1-én vagy 8-án ratifikálni lehessen.

Ez a munkaprogram természetesen sok egyéb ellenreform-törvényjavaslatot is magába foglal (társadalombiztosítás, munkajog, iskolaügyek, rugalmas munka, stb.), amelyekkel a GPUSKK tartalmát intézkedésekre váltják.

A POI hat hónapja folytat kampányt a ratifikáció ellen. Hat hónapja magyarázzuk, miért kell visszautasítani. Azért, mert a szigorítást elkerülhetetlen kényszerként írja elő (az „aranyszabállyal”); mert a politikai döntéseket a trojka nemzetekfeletti intézményei kontrollja alá veti, annak hozzájárulását intézményesíti; azzal fenyeget, hogy eltünteti a demokrácia és népszuverenitás maradványait is; mert olyan helyzetet idéz elő mindannyiunk számára, mint Görögországé vagy Spanyolországé; mert a munkásszervezeteket egyszerűen az EU saját gépezetévé alakítja.

Több mint 60 000 aláírás gyűlt össze a ratifikáció ellen. Minden országban kezdeményezik az összefogást a szerződés ellen. A POI, a komm. párt, a baloldali párt, a szoc. párt, a szakszervezetek, egyesülek, stb. aktivistái bizottságokat hívtak életre a megfelelő ellenerő létrehozására.

A legfőbb szervezetek vezetése azonban néma és süket maradt.
Hogyan kell értenünk ezt a hallgatást, ami az egységes mozgósítás javaslatát követi? Csak szóban deklarálja ezen pártok vezetése az ellenreformok elítélését?

Hónapok óta az országos tüntetést ajánljuk mindazok számára, akik ellenzik ezt a szerződést.  Nem fogunk lemondani róla. Az országban megalakult több mint 80 bizottsághoz, a különböző irányzatok aktivistáihoz fordulunk. Szept. 29-én egységbe tömörülve tüntetni fogunk Párizsban, nemet mondunk a ratifikációra.


Párizs, 2012, aug. 23.

Claude Jenet, Daniel Gluckstein, Gérard Schivardi, Jean Markun titkárok


Spanyolország

Interjú Rafael Aguilerával, az UGT közszolgálati szakszervezeti felelősével (Valles-Barcelona)

Szabadságra vonulása előtt a Rajoy kormány kimondta, hogy megfosztja az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáféréstől a bevándorlókat. Saját soraikban is méltatlankodás indult, számos orvos is elutasítja ennek alkalmazását. Mario Draghi, az EKB elnöke éppen most nyilatkozta, hogy a béreket ismét csökkenteni kell, a munkavédelmi törvényeket rugalmassá tenni, tárgyalásokat vállalati szinten nyitni, a privatizációt folytatni. Ilyen intézkedések vitték Görörországot káoszba. Andalúziában mezőgazdasági munkások mobilizálódnak, szept. 15-re új madridi menetelés készül a szakszervezetek vezetésével.

Szept. 15-én Madridba hív a szakszervezeti szövetség a kormány gazdasági  és szociális politikája ellen. Hogy döntött a te szervezeted?

Egész augusztusban részt vettünk a prefektúrák előtt tartott minden pénteki gyűlésen, Madridba tagjaink 15 %-val szeretnénk menni. Ez magas arány, megfelel városom, Sabadell júliusi mozgósításának. A kicsivel több, mint százezres lakosságból 20 ezer vett részt a tüntetésen.

Konkrétan hogyan szervezitek?

Az általános mozgósítás részeként, világos célokkal: követeljük minden kiigazítási program és költségvetési megnyirbálás visszavonását, a közszolgálat tönkretételének leállítását. Ahogyan az UGT, mi is közös demonstrációt javasoltunk a CCOO-val, egységes transzparensekkel és minden munkahely szintjén. Az egységet kell megteremteni, hogy sikeres lehessen a harc.

Toxo és Mendez (a CCOO és az UGT felelős vezetői) azt mondják, a kormánynak népszavazást kell rendeznie.

Azt gondolom, hogy az általános sztrájkot kellene előkészíteni, méghozzá határozatlan idejűt. Az UGT több szektorában is ez a vélemény. De facto a júl. 19-i tüntetés már népszavazás volt, jelszava a kormány lemondása és általános sztrájk indítása egészen az összes program visszavonásáig.

Miben érintik a programok szektorodat, a közszolgáltatást?

Olyan törvénymódosítással például, amely lehetővé teszi a szerződéses dolgozók tömeges elbocsátását, ami a privatizáció felé visz, következésképp a szolgáltatások minőségének romlásához. Az első ilyen intézkedéstől (2010, Zapatero-kormány) a mostani bejelentést  is ideszámolva munkabérünkből 30 %-nyit veszítünk.

A helyi hatóságokat a központi kormány ellenőrzése alá vették, pénzt vontak el a hitelezők fizetésére. Ezt a pénzt vissza kell szolgáltatni! A helyi költségvetésekben az adósság és kamatjai fizetése a kiadások alapját képezi. Minden helyhatóságnál is készül kiigazítási terv. Nyilvánvalóan megmozdulunk ez ellen.

Európa minden népe szembetalálja magát a trojka kiigazítási programjaival és a magát ennek alávető kormányokkal. Mi kell, hogy a munkásmozgalom allapállása legyen?

Az összes dolgozónak Görögországtól Németországig ugyanaz az ellensége, ugyanolyan támadások érik, ugyanolyan programok. Meg kell mondani világosan, ezeket nem lehet módosítani, el kell vetni őket. Az európai intézmények nem állhatnak a dolgozók szolgálatába – ezektől nem lehet azt várni, hogy a jelenlegitől különböző politikát vigyenek, szakítani kell velük. Tegnap hallottuk Mario Draghi nyilatkozatát, aki gratulál Rajoy munkaerőpiaci reformjáért. Azonos érdekeket védenek, a pénzügyi tőkéét.

A dolgozók semmit sem várhatnak ezektől az intézményektől. Szolidáris együttműködésen alapuló szövetkezést kell létrehozni a dolgozók, szervezeteik és az európai népek között.

USA

Daniel Gluckstein és Louisa Hanoune koordinátorokhoz (levél)
Nemzetközi Egyetértés

A chicagoi pedagógus szakszervezet (CTU) és a város vezetés közötti harc kegyetlen fázisába érkezett az elmúlt hetekben.
A szakszervezet óriási többsége (98 %) sztrájk mellett döntött munkaszerződésük ügyében. De Chicago polgármestere, Rahm Emanuel – Barack Obama volt kabinetfőnöke – és a senki által meg nem választott oktatási irányító tanács folytatni akarja privatizációs folyamatát, a közoktatás tönkretételét, s ha kell, a szakszervezet letörését is.

Az American Federation of Teachers (pedagógusszakszervezet) országos kongresszusán Detroitban Karen Lewis CTU elnök szolidaritásra szólított a chicagoi pedagógusokkal.

Szeretnénk, ha a Nemzetközi Egyetértés széles körben publikálná a CTU nyilatkozatát, hogy a pedagógus szakszervezetek az egész világban tudomást szerezve minderről, támogató üzenetet küldhessenek Karen Lewisnek, szakszervezetéhez és annak tagjaihoz. Szeretnénk, ha tudnák, nincsenek egyedül.  Címük:

Karen Lewis, President
Chicago Teachers Union
222 Merchandise Mart Plaza, Suite 400
Chicago, IL 60654
leadership@ctulocal1.com

Kérjük, hogy nekünk is küldjétek el az üzenetet (a NE támogatóbizottsága az USA-ban):
ilcinfo@earthlink.net.

Köszönettel:

Eduardo Rosario és Alan Benjamin,
koordinátorok (NE támogatóbizottsága, USA)

A Chicagoi Pedagógus Szakszervezet (CTU) munkásszolidaritásra hívó nyilatkozata

A CTU az oktatást védő küzdelmét vívja.

Egyik oldalon 30 ezer tagunk olyan munkaszerződést követel, mely igazságos bérezésen alapul, a diplomás pedagógusoknak biztonságos munkahelyet nyújt, kisebb osztálylétszámokal, jobb tantervekkel, melyekbe a művészeti oktatás, élő nyelvek is beletartoznak, valamint elegendő személyzettel a rászoruló tanulók segítése érdekében.

Velük szemben áll a chicagoi iskolai intézményeket irányító tanács, melyet kívülről jött „reformátorok” és a Broad magánalapítvány alkalmazottai vezetnek. Az iskolaévet 2 héttel, minden napot 85 perccel akarnak meghosszabbbítani, az évek után járó béremelést el akarják törölni, a pedagógusokat a tanulók értékelése alapján megítélni, és más szerzett jogot megszüntetni.
Pedagógusok, szülők, tanulók, Chicago lakossága velünk küzd. Tüntettek, még egy iskolát is elfoglaltak. Tagjaink 98 %-a a sztrájkra szavazott. Most újabb ellenféllel kerültünk szembe: azokkal, akik a nemzeti oktatást privatizálni akarják. Néhány, az ország legnagyobbb vagyonnal rendelkező személye támogatja őket. Rádióreklámokban, sajtókampányban próbálják diszkreditálni a CTU-t és cáfolni a közoktatás előnyeit.

Kérünk Benneteket, támogassátok az igazságos alapú oktatásért vívott harcunkat. Saját magatok és szervezetetek nevében fejezzétek ki szolidaritásotokat, küldjetek üzenetet szakszervezetünknek.

Köszönjük.
Testvéri üdvözlettel:

Karen Lewis, elnök
Chicago Teachers Union

Kapcsolat:
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com




Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.