2012. augusztus 17., péntek

Hírek és kommentek


Az indirekt adóváltozások nélkül 2,3 százalékponttal lett volna alacsonyabb az infláció, de az elmúlt egy évben született parlamenti döntések, a jövedékiadó-emelés, illetve az európai rekordnak számító 27 százalékos áfa eredményeképpen meglódultak az árak – ellenben harmadik negyedéve csökkent az államadósság a GDP arányában, tessék tehát örvendeni.

Semjén Zsolt: «Prohászka Ottokár a magyar szociális gondolkodásnak nemcsak csúcspontja, hanem a megalapozója is., a mai értelemben használt antiszemita vád azért abszurd vele szemben» – Prohászka:  "Hazánkban a magyarság egy magyarul beszélő, de sajátos faji tulajdonságait szigorúan őrző és egy zárt faji közösségben tömörülő zsidósággal áll szemben. Fel kell tenni a kérdést: miénk ez az ország, vagy az övék?» Na, ki hazudik?

Vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt 66 személy ellen emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség az APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatóságán 2005 és 2010 között működött adómaffia ügyében A kárérték tokkal-vonóval százötven milla... Egyetlen komolyabb közbeszerzésnél vagy uniós projektnél ennek a tízszerese kerül "visszaosztásra" (büntetőjogilag ezt máshogy hívják).

A 2013-as költségvetési előirányzat már csak 27,5 százalékot szán oktatásra, egészségügyre, tb-re, lakásügyekre, települési és közösségi tevékenységekre és szolgáltatásokra, valamint szórakoztató, kulturális, vallási tevékenységekre és szolgáltatásokra. Különösen nehéz helyzetbe került a megváltozott munkaképességű emberek ellátásával és foglalkoztatásával kapcsolatos feladatok köre egyetlen szerencsénk, hogy deklaráltan keresztényi elhivatottságú kormányunk van, képzeljük el mi lenne, ha materialista barbárok lennének...

Legalább 450 milliárdos lyukat ütött a jövő évi büdzsén a kormány, a hiányt csak adóemelésből lehet kigazdálkodni –  és természetesen, mint egyedül járható út, csakis a háztartások pénzügyi terheinek növelése kerülhet szóba.

Vége a diszkriminációnak, mert év végétől nők és férfiak is azonos díjjal juthatnak biztosításokhoz – nő minden, a kockázati életbiztosítás díja is.

A magányosság komoly közegészségügyi probléma – a magányos szegénység pedig még nagyobb.

Egy év alatt csak a hivatalos adatok szerint is több mint tízezer magyar vándorolt ki Németországba, hogy munkát keressen – "Én nagyon elégedett vagyok Magyarországon is. Két millió forint a havi fizetésem és még költségtérítést is kapok. Pedig nem értek semmihez. Mi a túróért mennék el külföldre?" (Szijjártó P.)

Felháborodást keltett a Magyar Tudományos Akadémián egy külföldi kutatóknak kiírt pályázat, mert az abban foglalt díjazás a többszöröse egy magyar kutatóénak – hasonlóan felháborodtak a Philips francia munkásai, akiknek a cég felajánlotta, hogy menjenek a magyarországi gyárba havi 450 euróért. Félreértés ne essék, a felháborodàs oka az, hogy egy magyar munkás csak ennyit keres!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.