2015. január 21., szerda

A 4. Internacionálé Nemzetközi Titkárságának nyilatkozata


A 4. Internacionálé Nemzetközi Titkárságának nyilatkozata

(2015.jan.14-15.)





2015. január 11-én Párizsban 46 államfő gyűlt össze a NATO-főtitkárral, az Európai Bizottság elnökével, az ENSZ főtitkára képviselőjével együtt, hogy Hollande kérésének megfelelően a másfél milliós állampolgári tüntetés élére álljon. A jan. 7-8-9-i támadások azt jelzik, új szakaszába lépett a 15 éve Irakban kezdődött és azóta is – az összes földrészen különböző formákban – folyó háborús korszak.


Ott volt mindenki kart karba öltve a francia elnök és hitelét vesztett kormánya körül: Cameron (Nagy-Britannia), Merkel (Németország), Renzi (Olaszország), Rajoy (Spanyol állam), Junker (Európai Bizottság), a NATO-főtitkár… egy sem hiányzott. Még Samaras (Görögország) sem, pedig nemzeti egységkormánya két héttel korábban elbukott, a görög dolgozók trojka-memorandumellenes ellenállása termékeként. A török kormányfő, az Arab-öböl monarchiáinak képviselői, az afrikai államok egy tucat vezetője, élükön a – francia megszállás alatti – Maliéval… Porosenko ukrán elnök, és Lavrov orosz külügyminiszter. És a hab a tortán: Mahmoud Abbas (palesztin hatóság) ott vonult a gázai hóhérok, Netanjahu és két szélsőjobbos minisztere mellett – akik közül az egyik erről a nyilatkozatáról ismert: "Sok arabot öltem meg és semmi gondom nincs ezzel" – igazi provokációként a jövendő «közösségi» összecsapásainak előkészítésére.


A 2014. nov. 13-14-i nemzetközi titkársági nyilatkozatban írtuk:


«A második világháború utáni időszakban megszületett politikai-társadalmi viszonyok együttesét, amely a világ proletariátusának részeként az összes európai országot többé-kevésbé összefűzte, a pénzügyi tőke helyrehozhatatlanul akarja lerombolni avégett, hogy a proletariátus munkaerejének értékét minden eszközzel és világszinten  eltapossa.

A társadalmi, politikai vívmányokat minden kontinensen ki kell törölniük még a dolgozók emlékezetéből is.

E szempontból a terjedő háború elválaszthatatlan a destrukciós és regressziós offenzívától.

A háborús állapotok bevezetése (a politikai demokrácia minden vívmányának hatályon kívül helyezése) szükséges egy ilyen offenzíva sikerének politikai körülményeihez.

Ilyeténképp logikus, hogy Európában, a koalíció főbb országaiban terrorista támadások következzenek be avégett, hogy irányított soviniszta kampány alapját képezzék a menekülők ezreivel szemben azért, hogy a “szent összefogás” nevében az osztályellenállást szétzilálják.

A Közel-Keleten folyó háború és annak szaheli fejleményei Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Spanyolország és Olaszország belső helyzetének alkotóelemévé váltak. Az egész földrészen érő forradalmi válság nyitóelemévé.

A háborús gépezet a teljes európai helyzet tengelye lett minden következményével: a rendszerek válságának súlyosbodását, a munkásellenes offenzívák kihegyezését és a forradalmi robbanásokat készíti elő. A gépezet a nagy imperialista országokban (“fejlett országok”) adja ki parancsait, ahol a burzsoázia új formában akarja indítani soviniszta kampányát, amely azonban semmivel nem különb a két világháború előtti, az osztály levegyverzésére gerjesztett, a szociáldemokrata és sztálinista támogatást élvező törekvésektől.»


Nyilvánvaló, hogy az iraki összeomlás és az «Iszlám Állam» (Daech) megjelenésének másnapján az amerikai parancsnokság alatt létrehozott katonai koalíciónak szüksége van egy újabb lépésre, hogy szorosabbá váljon a globális rendszerbe integrálódni hajlandó államok közötti kapcsolat, különösen az európai államok esetében. A koalíciónak világszinten kell terjesztenie a háborút, a háborút a piacokért, az alapanyagok ellenőrzésének birtoklásáért … És kell neki a minden nép elleni szociális háború.


Obama speciális megbízottja, Holder, az amerikai kormány igazságügyi minisztere részt vett az európai miniszterek összejövetelén. Még arra se véve a fáradságot, hogy felvonuljon «szövetségesei» oldalán, febr.18-ra mindenkit Washigtonba idéz a «terrorizmus elleni világcsúcs» tartására ugyanakkor, amikor az amerikai parancsnokság bejelenti újabb csapatok küldését Moron de la Fronterába (Dél-Spanyolország), az afrikai kontinensen végrehajtandó beavatkozások logisztikai bázisára.


Ennek a koalíciónak szüksége van arra, hogy biztonsági válaszként mutassa be a háború felé teendő újabb lépést a földrész (és a világ) népeinek. A január 7-8-9-i támadások ezúttal meghozták az áhított alkalmat Európa szívében, Hollande sietős együttműködésével.


Hirtelen minden vaskos provokáció elemei napvilágra kerülnek. A szimultán iszlámellenes tüntetések megjelenése Németországban, Ausztriában, Svájcban és Hollandiában azt jelenti, hogy a terepet aktívan előkészítették «válaszul» a programozott támadásokra, amelyek, sajnos, meg fognak sokszorozódni. Ami most kezdődött, szemünk láttára formálódik.


A rothadás stámiumában válságba került pénzügyi tőke szembekerült a korábbiaknál is erősebb recesszió jeleivel, a pénzügyi rendszer krízisével csakúgy, mint a munkásosztály ellenállásával, annak erősödési törekvésével. Emiatt kell megsemmisítenie, integrálnia az osztályszervezeteket, hogy az osztályt szétszórhassa, rugalmas és jogok nélküli egyénekre atomizálhassa.


Akármi legyen az azonnali hatás, a helyzet erővonalán mégis megmarad a tömegek ellenállása, amely a munkásmozgalomban különböző formákban már jan. 11-én is, azóta is megmutatkozott a szent szövetséggel szemben.


Különösen az európai országokban szembetalálva magát a munkásosztállyal, amely csapásokat szenvedett ugyan el, de lényegében megmaradt szervezettnek, az imperializmus olyan eszközöket részesít előnyben, amelyeket már a Közel-Kelet és Afrika népein tanulmányozott: az etnikai, közösségi konfliktusok nyomása alatt az államok, nemzetek diszlokációját.

Az imperialista katonai koalíció közel-keleti népekkel szembeni háborújának az európai földrészre importálása, annak szívébe helyezése, olyan államokba, amelyek maguk is részesei ennek a koalíciónak, olyan támadások importja, amely a közel-keleti, afrikai országok állampolgárait évtizedek óta pusztítja, annak a tervnek része, amely az imperialista országok proletariátusát akarja diszlokalizálni, ellenséges «közösségekre» megosztani.   

Ennek a legkisebb részletekig való hangszerelése zajlott  Párizsban jan. 11-én —  a gázai hóhért, Netanjahut is integrálva —, hogy a belső ellenséget megjelölje: a bevándorolt népességet, a muzulmán kultúrájú országokból származókat.


Az összes európai országra nehezedő veszély az a nyomásgyakorló eszköz, amely lehetővé teszi a burzsoá kormányok számára a szakszervezetek integrálását, a minden ország sajátos viszonyai közötti «szent szövetség» megvalósítását a politikai demokrácia romjain.


Hatalmas összeütközés érik. Abból a növekedő szakadékból táplálkozik, ami a jan. 11-én tüntetők aggodalmának tartalma és a szent szövetség társadalmi és politikai tartalma között tátong. Abból táplálkozik, hogy a munkásosztály, a fiatalság széles rétegei jogosan, mint ellenük irányuló veszélyt, elutasítják a hosszútávra szóló hadműveletet.

A munkásosztály, amelynek mozgalmát ma még vezetése akadályozza, tanusítja az 1945-47-ben gyökerező társadalmi viszonyokat illető, erejét emésztő ellenállást – különösen Franciaországban.


Semmiképpen nincs arról szó, hogy alábecsülnénk az ellenforradalmi és totalitárius nyomás körülményeit, különösen a hadművelet közvetlen céljaként az európai országokban. De e hadművelet szakadásának első jelei már mutatkoznak.


Az offenzíva brutalitása nem tudta eltüntetni az Európai Unió tagországai vezetőit illető bizonytalanságot.


Vallsnak Franciaországban nem sikerült elhallgattattni azokat a hangokat a CGT-ben és CGT-FO-ban, akik a Macron-törvény előtt nem hajolnak meg. Németországban a fémipari tárgyalások folynak feszült légkörben. A belgiumi és olaszországi általános sztrájkok nem voltak hiábavalóak. Az EKB habozik annak közlésétől, amit a görögországi választások előtt 3 nappal kell bejelentenie…


Nem csak a csata nem veszett el, de még szélesebb fronton kell megvívni.

Az imperializmus és ügynökei, a háborúcsinálók forgatókőnyvével szemben az emberiség sorsa ismét a munkásosztály kezében van és egyedül ennek a kezében.


Az egyetlen erő a munkásosztály, amely osztályalapon, szervezeteivel, minden komponensét összefogva megmentheti a társadalmat (Franciaországban és egész Európában) attól, hogy az elmerüljön a «közösségek» összecsapásaiban. Képes kormányaival szemben teljes hatalma kibontására, képes kikényszeríteni a pénzügyi tőke eszköze, az Európai Unió diktálta «reformok» visszavonását, képes szakítani az imperialista katonai koalícióval. Ez az első lépés, amely lehetővé teszi Európában olyan kormányok létrehozását, amelyek a földrész összes népe békés és szabad együttműködése mellett kötelezik el magukat, támpontként a világ imperialista dominanciájától megszabadult népeinek békés együttműködése szervezéséhez.


A civilizáció védelme ebben koncentrálódik.


2015.jan.15.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.