2015. január 8., csütörtök

Az FBI szerepe az amerikai muzulmánok által elkövetett támadások szervezésében



Le Monde.fr /AFP | 


Az FBI «bátorította, buzdította, néha még fizette is» az amerikai muzulmánokat, hogy azok támadásokat kövessenek el. Erre a következtetésre jutott a Human Rights Watch (2014. júl. 21-i jelentésében).

 
A 2001. szept. 11. óta az amerikai bíróságok elé került több mint 500 terrorista-ügyben «az igazságügyi minisztérium és az FBI amerikai muzulmánokat pécézett ki titkos, törvényellenes terroristaellenes akcióihoz, azokat vallási és etnikai hovatartozásra alapítva», így szól a jelentés számos példára hivatkozva.
 
«Az FBI kreálhat terroristákat»
A columbiai egyetem emberi jogok intézete által segített HRW 27 ügyet vizsgált teljes egészében a vádtól az eljáráson át a egészen a fogvatartási körülményekig, 215 személyt kérdezett ki, vádlottakat, elítélteket, hozzátartozóikat, ügyvédeket, birákat és ügyészeket.  

«Bizonyos esetekben az FBI maga kreálhat törvénytisztelő emberekből terroristákat terrorista akció elkövetését sugallva», foglalja össze a Human Rights Watch. Becslése szerint az ítéletek mintegy fele kitervelésen vagy csapdán nyugszik. Ezeknek az eseteknek 30 %-ában a támadás kisérletében aktív szerepet játszott a beépült ügynök.
Számos esetben a célszemélyek a «terrorista tervekbe valószínűleg nem keveredtek bele, nem finaszírozták azokat akkor, amikor megkezdték a  vizsgálatot róluk».
 
Sebezhető személyek
A HRW szerint az FBI gyakran célzott meg sebezhető, mentális és intellektuális problémákkal kűzdő személyeket. A beszivárgott informátorok vagy rendőrök ezekkel a személyekkel tervezték a támadásokat, biztosították a forrásokat azok megvalósításához, nyomást gyakoroltak rájuk részvételük érdekében.
A tanulmány idézi a «newburgh-i négyek» esetét, akiket azzal vádoltak meg, hogy zsinagógák és egy amerikai katonai bázis ellen terveztek merényletet. Egyik bíró szerint a kormány «szállította a bűncselekmény ötletét, az eszközöket és tisztította meg az utat előtte», így alakítva át «terroristákká» a «shakespeari szinten bohóckodó» embereket.
Szintén megemlíti a jelentés Rezwan Ferdaus esetét. 17 év börtönre ítélték 27 éves korában, mert robbanóanyaggal töltött minidónokkal akarta megtámadni a Pentagont és a Kongresszust. Az FBI egyik ügynöke mondta róla, hogy «teljesen egyértelműen» mentális problémái voltak, a tervet teljes egészében egy hozzá közel férkőzött rendőr dolgozta ki, s az FBI finanszírozta utazását és fegyvereit.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.