2015. január 21., szerda

Franciaország




 


Jan. 29-én vasutasok tömege indul ismét Párizsba CGT, FO és SUD szakszervezeteivel, hogy közös tüntetésen csatlakozzon az EDF-nél dolgozókhoz.

A tömeges felvonulás oka a 2014. aug. 4-én életbe lépett vasúti reform következményei: a költségvetés szűkítése, a liberalizáció, a munkahelyek, a munkajogok megsemmisítése. Kétezer munkahelyet számolnak fel az állomásokon a pénztárak bezárásával, a vonatokon az ellenőrök számának csökkentésével, újabb vonalak megszüntetésével, stb. A reform a totális szétrobbantás előjátékaként a francia államvasutakat háromfelé osztja, a munkahelyi szabályozást (RH007) hatályon kívül helyezi a státusz fokozatos eltüntetésével. A szakszervezeteikkel együtt már májusban több mint 10 napot sztrájkoltak a vasutasok, s mintegy húszezren tüntetésen tiltakoztak a tömegközlekedés, többek között a távolsági buszjáratok liberalizációja ellen.    

 

 Az EDF energiaszektor dolgozói a 2014 .nov. 4-i sztrájk folytatásaként az “energia-átviteli” törvény ellen annak szenátusi megszavazása előtt demonstrálnak, emellett a Macron-törvény, a deregularizáció visszavonását követelik.

A közúti szállítás napok óta barikádokkal tiltakozik. 5 %-os béremelést akarnak, de a munkáltatók szervezete a tárgyalások folytatására sem hajlandó.  

A támadások után a kormány az iskolákat akarja büntetni. “Túl sok mindent engedtünk meg”, mondta Valls miniszterelnök a parlamentben. As SNPDEN-Unsa szakszervezet főtitkára szerint viszont “vannak olyan városnegyedek, ahol a köztársasági értékek nem érvényesülnek, ahol a fiatalok azt gondolják, hogy a társadalom kizárja magából őket”.

Pierre Gattaz, a munkáltatók szervezetének elnöke sajtókonferenciáján bejelentette, egyezséget ért el a szociális párbeszédet illetően. A nemzeti összefogással zsarolva: “Ezek az események arra köteleznek bennünket, szociális partnereket (…), hogy alapvető prioritásokra koncentráljunk. A biztonságra, az oktatásra természetesen, de a munkára is. A munkanélküliség jelentős veszélyforrás”.
 

   A CGT és az FO viszont nem kér a “nemzeti összefogásból”, Hollande is hiába gyakorolt nyomást rájuk: “emelkedjenek a helyzet magaslatára” és fenyegetett: “a kudarcnak olyan következményei lesznek, amelyek messze tovább nyúlnak ennél a reformnál”. A Medef munkáltatói szervezetnek nem sikerült elérni az egyezséget az úgynevezett szociális párbeszéd-tárgyaláson (aláírást a munkahelyek dolgozói választottai jogainak és számának csökkentése ügyében).

A párizsi UD-CGT, amely az áldozatok családjaival szolidáris összejövetelekre és a vélemény- és szólássszabadság védelmére szólított, nem tagadja, hogy a kormányt és a politikai pártokat hátsó szándékok vezetik, megpróbálják megragadni a kollektív érzelmeket és felhasználni, hogy mindig több szabadságjogot vegyenek el a dolgozóktól, a nyugdíjasoktól, a munkától megfosztottaktól és a prekariátus munkára kényszerítettektől. Megismétli felhívását a jan. 26-i Macron-törvény elleni sztrájkra és tüntetésre. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.