2015. február 19., csütörtök

Belgium: a munkanélküli gyereke nem lehet beteg




Forrás: Le Vif

Január elseje óta a munkahelykereső munkanélküliek nem vehetik igénybe az eddigi «szociális és családi okokból kapott munkahelyi kedvezményt» ha beteg gyermeküket akarják gondozni, jelentette a Le Soir, a Standaard és a Het Nieuwsblad.

 


Ha egy családtag, gyermek súlyos vagy tartósan beteg, a belga dolgozóknak joguk van arra, hogy gondozása céljából  rendkívüli szabadságot kapjanak, erre az időre felfüggesszék munkavégzésüket. A múlt év végéig a munkanélküli munkahelykereső szintén élhetett ezzel a lehetőséggel – mégha csökkentett munkanélküli jövedelmet is kapott –, tudatnia kellett, hogy ideiglenesen nem áll a munkaerőpiac rendelkezésére, nem tud állást keresni, az esetlegesen felkínáltat nem tudja elfogadni. Januártól ennek vége, választania kell a jövedelem megtartása és a beteg gyerek között.
Kris Peeters munkaügyi miniszter (CD&V) azt nyilatkozta, «meg van győződve arról, az ilyen munkanélküliek is sikerrel tudják kombinálni a munkahelykeresést és a családi kötelességet».
A munkanélküliek üldözése, azoknak a szociális rendszerbôl kizárásának újabb embertelen fejezete. Ki a felelős azért, ha egy beteg gyerekkel valami történik, ha akár néhány órára is magára hagyja munkát kereső szülője? Tegyük már fel azt a kérdést is, melyik munkáltató vesz fel olyan munkanélkülit, akinek otthon súlyos, felügyeletet igénylő beteg a gyermeke vagy házastársa …
A Nők Tanácsa flamand ága az intézkedés azonnali visszavonását követeli.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.