Belgium: a szociális boltok bezárni kényszerülnek

Marc Goblet, az FGTB szakszervezeti tömörülés főtitkára kezdeményezésére  bő 4 évvel ezelőtt Liège környékén szövetkezetet hoztak létre szociális jellegű kiskereskedelem céljából. Most be kell zárniuk, a deficit meghaladja a félmillió eurót.   

Marc Goblet © Belga

A népi boltoknak szociális szerepet kellett volna betölteniük 2009 májusi nyitásuk óta. Nem egészen öt év alatt 516 ezer euró lett a szövetkezet vesztesége. A projekt célja az volt, hogy – mások mellett – a nyugdíjasok, egyedülállók, rászorulók alacsonyabb áron helyi termelésű élemiszert vásárolhassanak. A boltok helyet kaptak a volt Maison du peuple-ökben (Franciaországban és Belgiumban gyakran ezt a nevet viselik azok épületek, amelyek a munkásosztály találkozóhelyére szolgáltak).

A szövetkezet létrehozására egyesültek a liège-i szocialisták, a helyhatóság is beszállt, az öt partner 10-10 ezer eurót invesztált be.

Az ügy mintha sínen lett volna, 2010 áprilisában az első két C Populaire-bolt megnyitotta kapuit,  egy kisétterem elkezdte szállítani 8 eurós menüjét, kicsivel később egy harmadik üzlet is nyílt.

Két évvel később azonban elsötétült az ég, az összesített  hiány félmillióra rúg. Marc Goblet arra a következtetésre jutott, hogy "a vállalkozás nem felel meg az ilyen típusú fogyasztói szolgáltatásnak. Mindent megpróbáltunk, telefonos rendeléssel és előre elkészített csomagokkal is próbálkoztunk. Az üzleti forgalom elégtelen maradt. Bele kellett nyugodnunk a bezárásba."

Közel egy éve a szövetkezet vezető tanácsa amellett döntött, hogy a vállalkozást feloszlatja (likvidátor kijelölése nélkül).  2014. március 26- dátummal a «népi boltok» végleg megszüntek.

Számtalanszor elmondtuk, hogy a munkások viszonylag gyakran próbálkoznak a munkásönigazgatással, különösen, ha kényszerhelyzetbe kerülnek, s ha biztatást kapnak akár saját szervezeteik, akár kormányuk vezetésétől. Részesülhetnek ugyan a haszonból, de az esetleges veszteséget is nekik kell viselniük. Ha vállalatuk (szövetkezetük) nehéz helyzetbe kerül, a munkástulajdonosok nem haboznak áldozatokat hozni: lemondanak a haszonról, különösen „rugalmasan” dolgoznak (túlórák, bér nélkül), elviselik a bércsökkenést, stb. de a «tulajdon» hamar erodálódik – tőkés körülmények között vagy maguk is a piac farkasai lesznek, vagy – olykor hosszú kínlódás után – tönkremennek.

Ennek ellenére újra és újra felbukkannak az ilyen “ötletek”: közösségi termelés, termelési kaláka, kiskerthasznosítás, kisállattenyésztés, önellátást szolgáló közös gazdálkodás, helyi szociális szövetkezet, szociális földprogram, stb. – és persze Magyarországon is.

 

A munkás önigazgatás, a tőke által a munkásnak átengedett vállalatok vagy részesedések a katasztrófába torkollnak. Minduntalan beleütköznek a termelőeszközök magántulajdonán alapuló rendszer korlátaiba, csak tőkés módon működhetnek ebben a közegben, a piacgazdaságot nem tudják megkerülni. Saját „főnökükké” válásukkal versenybe kerülnek egymással, meghaladhatatlan akadályokba ütköznek.

 

Felmerül a felelősség kérdése... számos vezetőé, akik belerángatják a munkásokat a „szocializmus egy üzemben” utópiájába ahelyett, hogy az osztályharcot szerveznék – amiért megválasztották őket... Az ellenállás, a munkásosztály szervezett egységének alapozása helyett csapdát állítanak. A „válságból való kiút” efajta megoldása: zsákutca.