2012. március 27., kedd

Kína-levél 374.sz., 2012.márc.1.






Xi Amerikába ment. Xi Jinping jelenlegi alelnök és jövőbeli elnök Washingtonba látogatott. «Jóelőre programozott és előkészített utazás, meglepetések nélkül, kommentálta az Obama-adminisztráció volt Ázsia-elnöke, és nem azért jött, hogy bizonyos kérdésekről foglaljon állást. Még nem «number one» és nem kockáztathatja annak esélyét, hogy az legyen». Obama és Biden az emberi jogokról és az alulértékelt pénznemről beszéltek.
A folytatásra várni kell… mert Kínában bizonytalan a helyzet: a nyugati kvázi-recesszió fenyegeti a kínai feldolgozóipar exportját, az inflációt és az alapanyagok árát pedig nehéz kézben tartani. Aztán pedig az első komoly megrázkódás is bekövetkezett a kínai kommunista párt köreiben a közeledő 18. kongresszus előtt (októberben lesz): a Wang Lijun-ügy. Ez az ember lett Chongqing ígéretes polgármesterhelyettese pontosan korrupciós ügye kirobbanása előtt, melyben 1500 helyi korrupt káder került a rácsok mögé…

A Wang Lijun-ügy. Chongqing a csatolt településekkel együtt egy 33 milliós megapolisz. A központi hatóságok közvetlen ellenőrzése alatt áll, ahogy Peking és Sanghaj is. Amikor a kereskedelmi miniszter Bo Xilai 2007 végén a KP mindenható titkárává lépett elő, magával vitte Wang Lijunt megtisztogatni a várost, a rendőrséget és az igazságügyet is birtokló korrupt maffiózóktól. A két ember korábban együtt dolgozott Liaoningban.
Bo Xilai azonnal elindított egy tömeges szociális lakásprogramot, nevezetesen a vidékről érkező diákok számára nagyon olcsó áron, megkönnyítette a migráns dolgozók tartózkodási engedélyét, megtiltotta az elbocsátásokat az állami üzemekből a város 2009-es válsága idején, hozzáfogott a vörös zászló és a forrradalmi dalok ízének újrakóstolásához. Mint újmaoista lett bemutatva… barátja, Wang Lijun szekundálásával.
Egy szép napon pedig Wangot vagy száz rendőr várta ajtaja előtt… mikor a tartomány fővárosa,  Chengdu amerikai konzulátusáról tért haza, ahol egész napját töltöttte. Mit csinált ott? A spekulációk messzire visznek és most is folynak. Wangot előbb túlfeszített munkájára hivatkozva szabadságra küldték, majd felmentették és mindenféle árulónak kiáltották ki …

Wang mögött, Bo a célkeresztben. Nyilvánvalóan, minden megfigyelő így látja, Bo Xilai lett kipécézve, a politikai iroda tagja várományosa (9 tagú szervezet, mely az egész országot irányítja). «Ez a játék egy olyan csata, mely Kínát mélyen érintheti abból a szempontból, milyen eszközökkel kell azt vezetni», állítja Wang Kang kínai megfigyelő a «New York Times»-ban (febr. 16-án). A «Wall Street Journal» Kína-blogja pedig felteszi a kérdést: «Itt az idő, hogy istenhozzádot mondjanak a  chongqingi modellnek?» Nem jó Bo Xilai számára, de nehéz előre megmondani, hogy milyen következményei lehetnek az afférnek. Azt beszélik, benyújtotta lemondását a politikai irodának, de semmi nem biztos…
Minden előfordulhat! Jan. 9-én a «Népújság», a KP hivatalos lapja babérkoszorút helyezett a chongqingi munkálatok fejére, hogy azok «megszilárdították a közösség prosperitását», holott a harminc éve folyó reformok a világ legegyenlőtlenebb társadalmát hozták létre… A korrupció feltárása csak a pillanatnyi ellenfelek eltávolítására szolgál. A leszámolások tovább folynak a kongresszusig? Akkor sok bársonyszék fog meginogni.
De ennek a politikai rendszernek szüksége van a politikai konszenzusokra, legalábbis látszólag, főként ebben az időszakban és lehetséges, hogy Bo Xilai ranglétrán előrejutása túl nagy kockázattal jár. Annál is inkább, mert sztrájkok bénítják a gazdaságot, így pedig hogyan lehet folytatni az állami vállalatok reformját és a nagy piacot nyitni anélkül, hogy felkelések, lázongások törnének ki és minden elveszne? A közeljővőben megtudjuk.

A Népi Gyűlésben. Néhány nap múlva nyílik éves plenáris ülése, melyről az AFP írja (márc. 2.): «A kormány nemrégiben jelezte, hogy meg akarja reformálni az állandó tartózkodási engedély rendszerét («hüku»), mely hatalmas megosztás jelent a kínai városi és falusi lakosok között». Megmagyarázza: «Orvosi ellátásért a mingránsoknak haza kell térniük szülőhelyükre. De az egészségügyi miniszter, Chen Zhu bejelentette, hogy 2015-ig az egész Kínában ott fogják téríteni az ellátást, ahol dolgoznak.» Mit nem mondanak és ígérnek! A munkaközvetítő ügynökségek rendszeréről és a munkaszerződések prekaritásáról szóló ankétunk végét olvassátok el. Nem megígérték a munkaszerződések törvényéhez a kiegészítő rendelkezéseket? Semmi sem történt!
Nézzük ez a másik 2015-re bejelentett célt: «az alkalmazottak 90%-a megfelelő formájú és tartalmú szerződéssel fog rendelkezni (a 2005-2010 közötti 65%-kal szemben – a munkaidő, a táppénz, az anyasági szabadság tiszteletben tartására, a férfiak-nők közötti nagyobb egyenlőségre alapozva» («QuestionChine », febr. 15.). Hogyan lehetne hinni, mikor a különféle felmérések azt mutatják, sem a munkidőkorlátozást, se a minimálbért, se a társadalmi terhek fizetését, sem különféle jogokat nem tartják tiszteletben?
A Népi Gyűlésben pedig még azt a törvényt is megvitatják, amely szerint a rendőrségnek kötelező lesz 24 órával korábban értesíteni minden letartóztatandó családját… Némelyik jogásznak reményei vannak, mások szkeptikusak.



60 millió «kölcsönzött» munkás!

Az előző «Levélben» polemizáltunk: «Migráns dolgozó és “kölcsönzött” egy életre?», az intézményesített prekaritás különleges formája («fordított» munkakölcsönzés) és a a kihelyező ügynökségek felvirágzása kapcsán. Ténylegesen 2008-ben lépett életbe a munkaszerződésről szóló törvény, a munkáltatók keresik az utat, hogyan tudnak megszabadulni alkalmazottaiktól. Munkaszerződést próbálnak kötni a kihelyező ügynökségekkel («munkakölcsönző ügynökségek»). Ezzel a munkahelyi konfliktusok száma megemelkedett, mivel az ország 300 millió munkásából 60 milliónak ezt a prekaritást kell elszenvednie! A munkahely pedig nagyon gyakran maga állami vállalat vagy közigazgatás!
A tanulmányt a kínai sajtó két cikkével fejezzük be.


«Felmérés a kihelyező ügynökségekről»,
« China News Weekly » (2011.jún.30.)

«Mi mást tehettem volna? Bírósághoz fordultam», mondja egy guangdongi ital- és élelmiszeripari vállalat volt «kölcsönzött» alkalmazottja, aki nem kapta meg túlórái ellenértékét és prémiumát. A munkafelügyelet semmiről sem akart tudni. Szerinte a vállalatnak három típusú dolgozója van: azok, akik a társadalombiztosítás és a «lakhatási megtakarítás» program élvezői; a «kölcsönzöttek», akik a társadalombiztosításból részesednek, de a lakhatási programból nem; és végül azok, akiket a vállalat vett fel és fizetett, de társadalombiztosítás és minden nélkül.
A munkával kapcsolatos konfliktusok e rendszer miatt szaporodtak meg; egy sanghaji területi bírósági ügyeket feldolgozó tanulmánya márciusban kimutatta, hogy a kollektív szerződésekhez, a munkakölcsönzési rendszerhez és a különleges formájú szerződésekhez kötődnek. A szakszervezetek, munkáltatók és a munkaügyi adminisztráció képviselőivel készített tanulmány kimondja, közel ezer munkaerőkölcsönző cég van, 40 000 vállalat használja ezeket az ügynökségeket, és mindegy egymillió dolgozót érint. Azt is kimutatta, hogy a «kölcsönzöttek» nagy számban állandó poszton dolgoznak. A márciusi parlamenti összejöveteleken az Állami Vagyonkezelő elnöke mutatta be ezeket a számokat: 1978-ban 30 millió munkás dolgozott a központi kormánytól függő vállalatoknál. A reform előrehaladtával 10 millióra csökkent számuk. «Látszólag csökkent az alkalmazottak száma, de a kulisszák mögött ezek az állami vállalatok óriási tömegben használnak munkakölcsönzött dolgozókat.»


«60 millió munkakölcsönzött érdekeit nehéz megvédeni»,
«a Jinani napilap» (2011. febr. 28.)

Az ACFTU [a hivatalos szakszervezet] 2010 végén is vizsgálódott a kérdésben és a parlament rendelkezésére bocsátotta, jelezvén, hogy a «munkakölcsönzöttek» száma eléri a 60 milliót, vagy is több mint duplája annak, amit a Munkaügyi és Szociális ügyek minisztériuma beismert. Legtöbbjük állami vállalatokban koncentrálódik, kormány- és más közintézményben.  Olyan is előfordul, hogy a központi kormány vállalatainál a dolgozók kétharmada ilyen.
Mérhetetlen nyomás érkezik tehát különleges érdekekkel, melynek sikerült is késleltetni az ezirányú törvény kiegészítő rendelkezéseit és változás ma sincs még. Wang Zhenlin, a munkaügyi minisztérium egyik igazgatója megerősítette, sok vélemény érkezett hozzá és az új szabályozásnak hamarosan meg kell születnie.
2008. jan. 1. és a törvény alkalmazásának határideje óta sok munkáltató illegálisan elbocsátotta alkalmazottait és azt kérte, iratkozzanak be egy mnkakölcsönzőhöz, írjanak alá vele szerződést és ugyanabban a munkakörben foglalkoztatja őket... A személyzet elvesztette ezzel a bérét illető védelmét, a társadalombiztosítását és más jogát. A szabályok megsértése éppen az állami nagyvállalatok részéről jön. Így aztán asszisztálhatunk az ügynökségek szaporodásához. «Óriási többségüket a munkaügyi és társadalombiztosítási haverok és családtagok igazgatják», erősíti meg Wang Zhenlin. Elég, hogy 500 ezer yüan tőkét deklaráljanak [55 000€], pl. kölcsönnel ahhoz, hogy bejegyeztessék magukat.
Ami a kölcsönzött dolgozók óriási többségét érinti, migráns dolgozók, vidékről jöttek, elbocsátottak, városi munkanélküliek, diákok vagy állástalan diplomások, akiknek nincsenek letöltött éveik. Leginkább az olajszektorban, a vegyiparban, a telekom-vállalatoknál, a pénzügyben és bankoknál, a repülésnél és a vasútnál foglalkoztatják őket.

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––


Röviden…

Szörnyű munkahelyi balesetek. Az ország északi részén egy vegyiüzemben történt robbanás, melyben 16 munkás halt meg és 43 megsebesült, míg Anshanban (Liaoning tartomány) egy állami acélipari üzemben szintén 13 munkás halt meg és 17-en sebesültek meg. A China Labour Bulletin megjegyzi (febr. 21.), hogy a balesetek soha nem voltak ritkák, de manapság a rentabilitás és a profit utáni hajszában megemelkedett kockázatuk.

Szakmai ártalmak. Ki is dicsekedett a kínai mikrovállalkozások jótékony hatásával? A miniszterelnök! Guangzhouban egy kis cipőműhely (Guangdong tartomány) több mint 30 munkását mérgezte meg a felhasznált ragasztó az utóbbi hónapokban, négyen meg is haltak, többeknél pedig a központi idegrendszer gyógyíthatatlan érintettségét állapították meg. (TheNanfang.com, febr. 17.).

Nyugdíjastüntetés. A Gezhouba állami csoport, mely a Három-Torok gigászi vízierőműve munkálatait végzi, nyugdíjasai ezrei tüntettek napokon keresztül nyugdíjuk revalorizációjáért, egészségügyi hozzájárulássuk jobb számításáért és különféle járadékokért. (Xinhua, febr. 25.).

A Foxconn paradicsomi üzemei. A Méltó Munka Egyesület elnöke meglátogatta a Foxconn üzemeit (ahol egy év alatt 13 fiatal munkás lett öngyilkos) az Apple új csatlakozása alkalmából és nem tér magához: «Ezek fantasztikus üzemek és nincs szó túlzott kizsákmányolásról (…) összehasonlítva a textilgyártó műhelyekkel, nagyon csodálkoztam». Ahogyan egy specialista megjegyzi, a látogatást a tulajdonos szervezte és fizette… és várhatjuk, hogy ezek az üzemek is megkapják a helyes magatartású bizonyíványt … (« New York Times », febr. 16.).

Bérencek újságírók ellen. Több tucat civilruhás rendőr és egyéb bérenc támadt francia és holland újságírókra és kínai kísérőikre, mikor ezek munkájukat végezték egy panhei (Zhejiang tartomány)  tüntetésen, melyet az elkobzott földek miatt tartottak (site The Shanghaiist, febr. 16.).

Áthelyezés. Shi Jun, a szecsuáni Aba prefektúrájának vezetője (ahol a tibeti szerzetesek keltek fel nemrég) a tartomány alkormányzója lett…

Diploma. Észak-Dakota államban (USA) a Dickinson State University által 2003 óta kiadott 393 kínai diplomás közül mindössze háromnak sikerült vizsgáit letenni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.