A KÖZVÉLEMÉNY A SEGÉLYEZÉSRŐL

---

Csak a segélyt „kiérdemlő” rászorulókon segítsen az állam – ezt várja el a többség, derül ki a Mediánnak a Haza és Haladás Alapítvány megbízásából készült felméréséből.

A valódi rászorulók köre az általános vélemény szerint jóval szűkebb, mint amilyen méretekben az állam, illetve az önkormányzatok segélyeznek. Szintén közkeletű álláspont, hogy nem elég szegénynek lenni, ki is kell érdemelni, hogy az állam csökkentse valakinek a nyomorát. A reprezentatív felmérés szerint a megkérdezettek relatív többsége (49 százalék) azt szorgalmazza, hogy az állam csak azokat támogassa, akik magatartásukkal, munkájukkal rászolgáltak. A lakás, az udvar rendben tartásához kötött segélyezés gyakorlatával a megkérdezettek 81 százaléka ért egyet, és e véleményt még a pártpreferenciák sem nagyon befolyásolják. Legkevésbé az LMP-szimpatizánsok (74 százalék), leginkább pedig a jobbikosok (86 százalék) várják el a segélyezettektől környezetük rendben tartását a segélyhez jutás „beugrójaként”.

Hasonlóan jelentős támogatói tábora van annak a gondolatnak, hogy a segélyezetteknek közmunkával kelljen bizonyítaniuk, hogy nem potyautasok. Az e véleménnyel egyetértők aránya az összes megkérdezett körében 78 százalék, ami viszonylag koherens álláspontnak is mondható, hisz a két szélső érték közötti „szórás” e kérdés esetén is mindössze 6 százalékpont. A többség azt is elvárja, hogy a segélyezett működjön együtt a családsegítő szolgálattal és a munkaügyi központtal (87 százalék).

Azt az elvet támogatták a megkérdezettek a legnagyobb mértékben (a minta a 18 évesnél idősebb népesség összetételét reprezentálta nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint), hogy ha a segélyezett pénzt akar látni, „cserébe” gondoskodjon a gyereke iskolába, óvodába járatásáról (89 százalék). Ami úgy is értelmezhető, hogy a családi pótlék folyósításának iskoláztatáshoz kötése találkozott a nagy többség elvárásával. Abban a tekintetben viszont nagyfokú tájékozatlanságról tettek tanúbizonyságot a megkérdezettek, hogy a különböző segélyezési formák igénybevételéhez – a rászorultság bizonyításán túl – a hatályos szabályok szerint szükséges-e további feltételek teljesítése.

A legtöbb embernek nem sok fogalma volt és van arról, átlagosan hány forint támogatást kaphat havonta egy-egy rászoruló család. A válaszadók átlagosan 67 ezer forintra taksálták az elérhető összeget. Pártszimpátia alapján nézve a Jobbik szavazói adták a legmagasabb becslést: 86 ezer forintról. Ezzel szemben az úgynevezett családi jövedelemhatár – tehát a segélyekkel, támogatásokkal elérhető összes jövedelem – maximális összege a jelenlegi szabályok szerint 42 326 forint; amihez még hozzájön a gyermekek után járó családi pótlék (egy gyerek után 12 200 forint, 3 vagy több gyerek esetén gyermekenként 16 ezer forint).

A támogatások mértékének „felülbecslése” összefügghet azzal, hogy a megkérdezettek nagyobb része bizalmatlan: úgy véli, hogy a segélyben, támogatásban részesülők többsége valójában nem is rászoruló. Igaz ugyanakkor, hogy a két évvel ezelőtti hasonló vizsgálatban mért értékekhez képest érezhetően – 67-ről 59 százalékra – csökkent azok aránya, akik szerint a segélyben részesülők közül valójában csak minden második szorul támogatásra. A Jobbik szavazóinál ez az arány ennél is alacsonyabb (39 százalék).

Magyarországon többségi vélemény az is, hogy a segélyezettek a szociális jellegű juttatásokat nem a megfelelő célra fordítják: a probléma súlyosságának megítélése százfokú skálára vetítve 79 pont. Akárcsak 2009-ben, a megkérdezettek csaknem háromnegyede (74 százaléka) a problémát közepesnél súlyosabbnak ítélte, és ezen belül 42-ről 47 százalékra nőtt azok aránya, akik mindezt nagyon komoly gondnak vélték. A pártpreferencia e kérdés megítélésében nem nagyon differenciálja a véleményeket (Fidesz: 78, MSZP: 80, Jobbik: 82, LMP: 79 százalék), nem úgy, mint a válaszadó jogi, munkaerő-piaci helyzete. „Az állam rosszul segélyez” gondolattal leginkább a diákok értenek egyet (86 pont), az aktív munkavállalóknál – tehát akik az adóbefizetéseikkel végső soron finanszírozzák a segélyezést – ez az érték alacsonyabb (79); ami persze még így is a helyzet megítélésének súlyosságát mutatja.

A megoldási irányokat tekintve a segélyek feltételekhez kötését szorgalmazókéval csaknem megegyező arányban vannak azok, akik a szociális szempontokra koncentrálnak. A válaszadók egynegyede szerint azokat kell támogatni, akik máshonnan nem remélhetnek segítséget. További 23 százalék szerint pedig mindenkit, aki szegény. Az érdemeken alapuló támogatást a diplomások és a háztartás jövedelme alapján a felső negyedbe tartozók szorgalmazzák a legmagasabb arányban (59, illetve 54 százalék), pártpreferencia szerint pedig a Jobbik mellett az MSZP szavazótáborának is több mint a fele értett egyet ezzel (55, illetve 52 százalék).

A megkérdezettek kétharmada – ahogy a 2009-es felmérésben is – az államtól várna biztosítékot, hogy a segélyben részesülők a saját és a családjuk megélhetésére fordítsák az összeget. A kérdésben a Jobbik és az LMP szavazótáborának jelentős része is egyetért (mindkét csoport 73 százaléka számít állami felügyeletre), és az így gondolkodók minden szavazói csoportban többségben vannak. Ezzel szemben tízből hárman úgy vélik, ha már adott támogatást az állam, utólag ne szóljon bele, hogy a segélyezettek azt mire költik.

(Ferge Zsuzsa akadémikus adatai szerint az alsó és a felső jövedelmi tized között hét-nyolcszoros a keresetbeli különbség, ami nem azonos a vagyoni különbséggel. Tanulmánya szerint az ellátások – családi pótlék, segélyek – zömének reálértéke 2008 óta 15 százalékkal csökkent az indexálás elmaradása miatt. A nyugdíjminimum összege, amely a legtöbb segély számítási alapja, negyedik éve 28 500 forint. Ennyi a gyes, de a munkanélküliek foglalkoztatáspótló támogatása ennek már csak 90 százaléka. A közfoglalkoztatásra 2010-ben 116, 2011-ben 64, idén pedig 132 milliárd jut. (Az új közmunkaprogram a többségnek hatórás munkát, azaz a csökkentett közmunkásbér alapján havi 35 ezer forint bért szán.) Az összes felsorolt szegénységenyhítő tétel – a közmunkától a rendkívüli segélyig – bár két és fél millió szegény, ezen belül egymillió gyerek életét lenne hivatott könnyíteni, együtt is alig teszi ki a 28 ezer milliárdos GDP három százalékát. A KSH által számított létminimum egy kétgyerekes családnál 2011-ben 260 ezer forint volt. „A segélyen élő család pénzjövedelme – már ha mindent megkap, ami „jár”, ami nem általános – alig éri el a 100 ezer forintot” – írja az akadémikus.)