2012. július 13., péntek

Hírek és kommentek




Puccsal próbálták eltávolítani Orbánt Kövér szerint, «az amerikai külügyminiszter tanácsadója például több interjújában is kifejtette, ha nem megy demokratikus úton, más módon kell eltávolítani Orbán Viktort»  – puccsot, forradalmakat szerveznek, felkeléseket; a kommunisták állhatnak mögöttük…
Éves szinten másfél milliárd forintos megbízást nyert el a gyorsan terjeszkedő Hungast cégcsoport egyik tagja, a Hungast Dél-Magyarország Kft. Pécsett: a következő tíz évben ők végezhetik a pécsi közétkeztetést. A Bánki Erik, a Fidesz volt regionális pártigazgatójának érdekeltségi köréhez köthető cég azonban nem rendelkezik a szükséges hatósági igazolással – idejük van, főzni tudnak, majd be lesz az a fránya engedély is szerezve.

„Nem ártana, ha Simicska Lajos nevet változtatna. A ’Simicska’ már eleve olyan negatív hangzású, de mostanában különösen megérné neki, mióta ennyit oligarcházik az ellenzék. Ez mindenképpen jót tenne nekünk kommunikációs szempontból”, mondta ironikusan a parlament gazdasági bizottságának egyik kormánypárti képviselője – hirdessünk pályázatot az új névre!

Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter, szocialista országgyűlési képviselő és Fapál László, a Honvédelmi Minisztérium (HM) egykori közigazgatási államtitkára ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt – mi van, tudtunk nélkül háborúba keverték az országot?

A vagyon eltitkolására, válások és örökösödések megtervezésére, vagyonmentésre is lehetőséget adhat az az új jogintézmény, amelyet az új polgári törvénykönyv vezetne be Magyarországon – igény biztos lenne rá, ahogy a viccben szereplő antiszemitizmusra is…


A hitelnyújtó nemzetközi szervezetek jelzései ellenére a parlament elfogadta a 2013-as költségvetés bevételi, kiadási és egyenlegmutatóit, s a fejezeti főszámokat is kőbe vésték a tárgyalások megkezdése előtt de még  csiszolgatják» az év végéig, szóval szilveszterre már rá se ismerünk!


Az IMF igent mondott, Christine Lagarde arról biztosította a kormányt, hogy ha elfogadják a jegybanktörvény módosítását, akkor nem lesz akadálya a tárgyalások elkezdésének a kedves jóságos, önzetlen IMF.


A Közgép Zrt. jogi képviselője a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján elmondta: feljelentést tesznek magánlaksértés, személyi szabadság megsértése és közérdekű üzem megzavarása miatt az LMP politikusai és aktivistái ellenközérdekű üzem a közmű, a tömegközlekedés, a távközlés, hadianyagot, energiát, vagy üzemi felhasználásra szánt alapanyagot termelő üzem. Na de a Közgép? Mégha sok KÖZbeszerzést is szerez meg, ha KÖZel is áll a kormányhoz…


A kormányzat számára kínos számadatokat eltitkolja a Statisztikai Hivatal nemrég a miniszterelnök egyik bizalmasát, az Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban közigazgatási államtitkári pozíciót betöltő Vízkelety Mariannt nevezték ki a KSH elnökhelyettesévé, hogy "segítse az európai normáknak megfelelő új statisztikai törvény kidolgozását".

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.