2012. április 4., szerda

Hírek komment nélkül



A Fidesz még ellenzékben, a szocialista kormányok idején fontos demokratikus eszköznek tekintette a népszavazást, kormányra kerülve viszont szigorított a kezdeményezések szabályain. Megtiltotta például az aláírásgyűjtést mind az aláíró, mind a gyűjtő munkahelyén, munkaidejében, valamint az egészségügyi szolgáltatók helyiségeiben, miközben a vizitdíj és a tandíj elleni referendum idején az orvosi rendelőkben és az egyetemeken, valamint - a szakszervezetek segítségével - más munkahelyeken is folyt aláírásgyűjtés.

A Roma Közéleti Képzésbe (RKK) felvett húsz fiatal közül a napokban két résztvevőt rúgtak ki amiatt, mert szóvá tették, hogy a kommunikációs tréninget a nyíltan cigányellenes Echo Tv munkatársai tartják.

Nem ismeri el, hogy rosszat cselekedett (tehát nem cselekedett rosszat), ellenben meggyőződése szerint joggal gyaláz, fitymál és perel, bátran kiáll a Sátán ellen az igazságáért, ami van nekije, és egyáltalán, meghozta a már-már krisztusi áldozatot a nemzetért. A nemzetközi tudjukkik hajszolták a lemondásba.

Miközben a kormány a gyógyszerkassza további megfaragását tervezi, a gyógyszertárak és gyógyszergyárak az utolsókat nyögik. A patikák állítják: nincsen több tartalékuk, a betegeknek pedig a pénzük van fogytán.

Günter Grass kifejtette Amit el kell mondani (Was gesagt werden muss) című versében: Izrael "nukleáris potenciálja" egyre nagyobb, és ugyan nem titokban gyarapodik, de ellenőrizetlen. A zsidó állam így veszélyezteti az "egyébként is törékeny világbékét", amit feltétlenül el kell mondani, mert előfordulhat, hogy " holnap már késő lesz".

Márciusban egy pontot nőtt a hvg.hu NetHangulat index értéke, és jelenleg 16 ponton áll – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. A netpolgárok tehát alig optimistábbak, mint a tavalyi év végén. Még mindig 90 százalék körüli a borúlátók aránya, és csupán 8 százalék érzi úgy, hogy jó irányba mennek a dolgok.

Idén február harmadika az év eddigi leghidegebb éjszakája volt, és még így is több ezren aludtak az utcákon – derül ki az idei hajléktalan-számlálás adataiból.

Tavaly 645 millió forintot fordítottak a Miniszterelnökségen dolgozók személyi juttatásaira - derül ki a Kormány.hu oldalon közzétett adatokból. Tavaly 144-en dolgoztak az Orbán Viktor kormányfő ügyeit intéző hivatalnál, ez az engedélyezett létszámnál kettővel kevesebb. A dokumentumból nem derül ki, hogy mennyi jutalmat osztottak tavaly a Miniszterelnökségen.
A parlament szép csöndben elfogadta az úgynevezett hungarikumtörvényt. Hinni kell valamiben. Abban, hogy találunk valamit. A legjobb, ha olyasmit, ami csak úgy előjön a földből, nem kell vele sokat szórakozni, mondjuk évtizedeken át gürizni. Például a makói földgáz. Vagy – ez a legújabb – a vízkincs. De ugyanilyen jó egy plecsni, ami tanúsítaná, hogy zsenik vagyunk.

Egyes önkormányzatok már nem tesznek több pénzt az iskoláikba az államosítás előtt, sok intézmény komoly megszorításokra kényszerül. De azokban az iskolákban is nagy a zűrzavar, amelyeket már átvett az állam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.