Rövid magyarázat fiatal barátainknak

„… Tavaly a munkaadók bérjellegű költségei és juttatásai óránként 3,5 euró és 39,3 euró között alakultak az EU 27 tagállamában 23,1 eurós átlaggal – derült ki az Eurostat friss adataiból. Az EU hivatalos statisztikai hivatala szerint a legdrágábban Belgiumban a legolcsóbban Bulgáriában lehet dolgoztatni. … Belgiumban a munkaadóknak óránként 39,3 euróval kell számolniuk. A rangsorban Svédország 39,1, Dánia 38,6, Franciaország 34,2, Luxembourg 33,7, Hollandia 31,1, és Németország 30,1 euróval követi. A legalacsonyabb bérjellegű költségeket Bulgáriában fizetik, 3,5 eurót, majd Románia következik 4,2, Litvánia 5,5 és Lettország 5,9 euróval. … Az Eurostat kimutatása szerint Magyarországon az uniós átlag egyharmada, 7,6 euró volt 2011-ben az egy órára jutó bérjellegű költségek összege …” (2012.04.24 HÍR 24)

Néhány nappal ezelőtt a fenti bérköltség–alakulásról kaptunk hírt. Remélem, mindenki jól értette: a munkáltatók költségéről van szó: a dolgozóknak kifizetett bruttó kereset, a keresetek után a munkáltató által fizetett adók és járulékok, valamint a foglalkoztatáshoz kapcsolódó munkavédelmi, szociális, jóléti, kulturális és egyéb kiadásokról, nem a dolgozók jövedelméről. A felháborodás a tagországok különbözőségét illetően jogos («olcsójánosok»), és nemcsak a magyar (kelet-európai) munkás bérjellegű költségei igen alacsonyak, az ehhez kapcsolódó munkavédelmi, szociális, kulturális kiadások is. Ezért költözik a külföldi tőke Magyarországra (Kelet-Európába) – s habozás nélkül tovább is áll, ha máshol még kedvezőbb feltételeket talál a kizsákmányolás fokozására (lásd Nokia delokalizációja Kínába).

Csakhogy azt sem kell elfelejteni, hogy pl. a belga munkás óránkénti 39,3 eurós bérköltségével Európa leghatékonyabb munkaerője, de mindössze 3.004 eurós bruttó, vagyis 1.909 nettó bért keres (átlagban, 2010-es adatok, hivatalos statisztikai adatok szerint). Ehhez tegyük hozzá, hogy a bérek 70%-a alacsonyabb havi nettó 2000 eurónál. A munkaerő bruttó bérének tehát több, mint 30 %-ának színét sem is látja, majd ebből még fedezi egészségügyi ellátását, személyi jövedelemadóját, kismillió egyéb adóját (háztulajdona, –bérleménye, gépkocsija, azok kötelező biztosítása után, helyi, regionális, szövetségi adónemek, stb.) Az egészségügyi kiadások 24,9 %-át érintik a kötelező betegbiztosítások által nem lefedett költségek (csak 1-2 példa: 1 fog húzása 98 euró, társadalombiztosítási térítése 34,54 euró; reumatológus szakrendelés 45,92 euró, társadalombiztosítási térítése 30,42 euró), ami jelentősen megterhelheti a családi költségvetést.

Arról ne is beszéljünk, hogy ha Magyarország sem nagyon marad el a mindennapos alapcikkek árában a Nyugat mögött, azért a felsorolt országokban az élet mérhetően drágább. Belgiumban nincs 400 eurónál olcsóbb lakás a piacon, a tömegközlekedés hihetetlenül drága és rossz, a telekommunikáció és az energiaárak még a szomszédos országoknál is borsosabbak. Franciaországban egy gyermek évi iskoláztatása 4 ezer euróba kerül, Belgiumban is hasonló, pl. a Jean Monnet gimnázium beiratkozási díja 600 euró, 4500 euró, 5700 euró (évenként a szintek szerint); egyetem elvégzése összesen 50-90 ezerbe kerül… Csak a nagyon jó jövedelemmel rendelkezők engedhetik meg maguknak.

Mi akkor a különbség? A munkásnak, ha hatékonyabban termel (mert a termelés eszközei fejlettebbek), magasabb értéket hoz létre, kizsákmányolása fokozottabb, még akkor is, ha többet is hagynak neki; mivel a tőkés haszon (melyet csakis a munkaerő hozhat létre) is nagyobb. Különbség van a munkásmozgalom fejlettsége területén. Magyarországon szétverték a szakszervezeteket, Belgiumban, a skandináv országokkal együtt, a szervezetttség a legmagasabb. Nem ritkák a demonstràciók, tömegtüntetések, sőt az általános munkabeszüntetés sem ha a dolgozói érdekek védelméről van szó, de sokszor elég, ha csak néhány munkást akarnak elbocsátani, az egész üzem sztrájkba lép (pl. a Caterpilarnál egy éve). Kölönösen az utóbbi időkben, mikor a tőke megsokszorozza támadását a munka világa ellen.

Mert nem a gazdag államok áldozatai a szegény országok, nem pl. Németország zsákmányolja ki a periferikus országokat, hanem a német és a nemzetközi tőke. Nem a német munkás húz hasznot a magyar munkás alacsony béréből, hanem a munkájukat bérbevevő és az ezt szolgáló kormányok, nemzetközi intézmények (Európai Unió) játsza ki őket egymás ellen versenyt provokálva köztük annak érdekében, hogy a tőke profitját növelje. Hamis az állítás a «gyarmatosításról». Az pedig végképp bűnös felfogás, ha eképpen akarja valaki szembeállítani a magyar munkásokat a franciával, angollal, némettel, amerikaival.

Azok, akik «gazdag ország» és «szegény» ellentéteiről beszélnek, akik feltételezik, hogy Magyarország a kapitalista országok gyarmata, amelynek kifosztásából utóbbiak munkásosztálya részesül, azért teszik ezt, hogy ne a világ összes munkásának ellenségét kelljen vádolni: a világimperializmust és intézményeit, az IMF-et, a Világbankot, az Európai Uniót, a NATO-t, a Kereskedelmi Világszövetséget és az imperialista hatalmak kormányait, valamint természetesen saját kormányukat.

Az Eurostat adatai provokációként arra valók, hogy a a munkásokat egymás ellen fordítsa, a bérek lefelé nivellálásának európai uniós törekvését támassza alá («Európa versenyképességének növelése») és azt a nemzetközi tőkét csalogassa, amely profitját ott sem hagyja az országban (de még adót sem fizet – megszorító kormányaink jóvoltából!).