2012. április 1., vasárnap

Hírek és vélemények



Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora közleményben jelentette be lemondását azzal indokolva lépését, hogy a Schmitt Pál doktorija ügyében hozott szakmai döntés átpolitizálódott, ami miatt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium részéről olyan bizalomvesztést érzékelt saját személyét érintően, ami veszélyeztetheti az egyetem nyugalmát – s miért éppen ő?

Sarah Baldwin úgy 10 évvel ezelőtt, mielőtt kirúgták volna, lemondott Nob-tagságáról, mert önéletrajzában szerepelt egy hamis egyetemi diploma és doktori fokozat – de Sarah nem önjáró és helyzetmegítélő képessége is van.

Schmitt elfogadja kisdoktori címének visszavonását, de azt szerinte a jelenleg érvényes jogszabályok alapján csak bíróság tehette volna meg –vagy maga az atyaúristen.

Két biztos dolog van az életben, a halál és az adó - idézi az egykori amerikai politikust, Benjamin Franklint az Economist Kelet-Európával foglalkozó blogja szombat esti bejegyzésében. A brit hetilap A. L. B. szignójú szerzője hozzáteszi, ha Franklin ma élne, biztosan hozzátenne egy harmadikat: magyar politikus sohasem mond le – úgy valahogy…

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek kell megvizsgálnia, hogyan fizethető ki pénzbeli ellátás helyett utalványban több szociális juttatás, így például a családi pótlék, a lakásfenntartási támogatás,a rendszeres szociális segély és az átmeneti segély (a kormány erről szóló döntése a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg) – húsvétkor fizessék tojásban, karácsonykor szaloncukorban, aug. 20-én új búzában, ne már csak az Erzsébet-utalványos csókosok járjanak csak jól! 

A foglalkoztatási szövetkezetek a kikölcsönzött tagoknak valóban adnak majd "idénymunkát", ám éppen emiatt a kikölcsönzött munkaerőt igénybe vevő cégeknek nem kell majd állományban tartaniuk korábbi alkalmazottaikat. A jelek szerint e szövetkezetek sokkal inkább azt a célt szolgálják, hogy helyzetbe hozzák az Országos Cigány Önkormányzatot, és biztosítsák a romavoksokat a Fidesznek – egy pillanatig sem kételkedünk!

Újabb kétévre Mesterházy Attilát választotta a szocialista párt elnökévé az MSZP tisztújító kongresszusa – minden marad a régiben.

Veszélybe került a közösségi személyszállítás seregnyi nagyvárosban: néhány hónapon belül buszok nélkül maradhat Kecskemét, Veszprém, Dunaújváros vagy akár Győr is. A járatok működtetésére a Volán-társaságokat kötelezhetik, de csődjüket ezzel nem akadályozzák meg – bicikli.


Az eurózóna pénzügyminiszteri tanácsa megállapodott az EFSF/ESM támogatási alapok rendelkezésére álló összeg 700 milliárd euróra emelésében (emellett a tagországok kétoldalú megállapodások alapján további 100 milliárd eurót folyósítanak) –bankmentés közpénzből.

A brüsszeli rendőrség közlése szerint a csaknem fél ezres tömeg sikertelenül próbált bejutni a NATO központjába. Mivel ez katonai objektumnak számít, bűncselekményt követek el az aktivisták –kis bűncselekmény egy nagy megakadályozásáért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.