Szociálfasiszta

A megvető kifejezést a (sztálinistává vált) Kommunista internacionálé használta a szocialista/szociáldemokrata vezetőkre; a kommunista pártok követve az 1927-34 közötti vonalat a «szociálfasisztákat» első számú ellenségként jelölték meg mint a tőkés rendszer védelmezőit, egyenlőségjelet téve az őket is megsemmisítő fasisztákkal. Trockij (Szociálfasizmus, 1930.): «Úgy tűnik, a különbség ott van (ki hinné?), hogy a szociálfasizmus szintén «fasiszta politikát folytat, de demokratikus eszközökkel»… A hanyatló tőkés társadalmat a fasizmussal lehet csak megmenteni, hosszú távon csakugyan igaz. De ebből nem következik, hogy a szociáldemokrácia utat kell nyisson annak a fasizmusnak, mely örömmel veri szét a fejét… A szociálfasizmus mély és termékeny teóriája nem a szociáldemokrácia különleges funkciójának materialista, tudományos elemzésén alapszik, hanem valamiféle demokratikus kritérium bázisán az opportunisták elvont sajátjaként – még akkor is, ha ezek a barikád legszélsőbb szárnyán akarnak vagy szükséges helyet foglalniuk… A különbség egy szőke és egy barna között nem olyan nagy, mindenesetre lényegileg kisebb, mint az ember és majom között. Anatómiailag és fizikálisan a barnák és a szőkék ugyanannak a fajnak tagjai, lehetnek ugyanazon nemzetiségűek, ugyanazon családhoz tartozóak, és végül alkalmasint ugyanolyan csibészek is. … Vannak, akik azt akarják bebizonyítani, hogy a barnák mélyükön valójában szőkék, csak a bőrük és a hajuk kicsit sötétebb…»

Lev Trockij: A német forradalom és a sztálinista bürokrácia (1932)

(Bevezetés)

Szélsőséges megkésettségéből következően az orosz kapitalizmus lett az imperializmus leggyengébb láncszeme. A jelenlegi válságban pedig a német kapitalizmus a leggyengébb láncszem ellenkező okból: ez a tőkés rendszer, mely most zsákutcában találja magát, Európában a legfejlettebb. Minél inkább valónak bizonyul a németországi termelőerők dinamizmusa, azok annál inkább fuldokolnak az európai etatikus rendszerben, mely hasonló egy szánalmas vidéki állatsereglet ketreceihez. A konjunktúra minden fordulata a német kapitalizmust olyan feladatok elé állítja, melyeknek megoldása a háború eszközének igénybevétele felé tolja. A  Hohenzollernek kormánya módszereivel a német burzsoázia «Európa megszervezéséhez» készülődött.  A Brüning-Curtius kormány megpróbálja megvalósítani... a vámközösséget Ausztriával. A feladatok, lehetőségek, távlatok micsoda rémes redukálása! De le kell mondani erről az egységről is. Az európai rendszer agyaglábakon áll. Ha a néhány millió ausztriai egyesül Németországgal, Franciaország nagyszerű hegemóniája összeomolhat.

Európa és főleg Németország a tőkés úton nem haladhat. Ha a jelenlegi válságon időlegesen felül is tud kerekedni – a munkások hátán – a kapitalizmus erői automatikus játékának köszönhetően, ez még inkább koncentrált formában rövid időn belül minden ellentét újjászületéséhez vezetne.

Európa súlya a világgazdaságban csak csökkenni tud. Az amerikai címkék: Dawes-terv, Young-program, Hoover-moratórum (a versailles-i szerződések előírásai Németország számára) szilárdan Európához tapadnak. Európa az amerikai fejadag része lett.

A tőkés társadalom rothadása társadalmi és kulturális. A nemzetek következetes differenciálásának útja, a proletariátus fejlődése a középosztályok megfogyatkozása árán lezárult. A társadalmi válság késői megfékezése nem jelenthet többet, mint a kispolgárság pauperizálódását és a lumpenproletariátusba csúszó mind nagyobb rétegeket. Ez a veszély a legnagyobb, s a német élcsapat torkát szorongatja.

A szociáldemokrata bürokrácia a rothadó európai tőke legrothadtabb része. Történelmi útját Marx és Engels zászlaja alatt kezdte. Céljaként meghatározta a polgárság dominanciájának megdöntését. A tőkés fellendülés beszippantotta és magával hordozza. A reform ellenében lemondott a forradalomról először tettekben, aztán szavakban is. Kautsky, evidens, még sokáig védelmezte a forradalmi frazeológiát a reformokhoz igazítva.  Bernstein ellenkezőleg, követelte a forradalomról lemondást: a kapitalizmus békés, válság és háború nélküli prosperáló szakaszába érkezett. Példás jövendölés. Úgy tűnhet, Kautsky és Bernstein között megingathatatlan ellentmondás feszül. Ténylegesen azonban szimmetrikusan kiegészítik egymást mint reformista bal és jobb csizma.

A háború kitört. A szociáldemokraták támogatták a jövőbeli prosperitás nevében. A virágzás helyett jött a hanyatlás. Ma már nem arról van szó, hogy a forradalom szükségletét a tőke csődjéből kell eredeztetni; sem arról, hogy össze kell békíteni a munkásságot a kapitalizmussal reformok segítségével. A szociáldemokrácia  új politikája  a polgári társadalmat akarja megmenteni – lemondva a reformokról is.

De a szociáldemokrácia hanyatlása nem áll meg itt. Az agonizáló tőkés társadalom aktuális válsága kötelezi arra, mondjon le a hosszú gazdasági és politikai harccal kivívott gyümölcsökről és visszavigye a német munkásokat oda, ahol apáik, nagyapáik, sőt dédnagyapáik voltak. Nincs tragikusabb és ugyanakkor visszataszítóbb történelmi kép, mint a reformizmus ártalmas rothadása  az összes vívmány és remény romjai közepette. A színház a reformizmust kutatja. Állítsák színre gyakrabban Hauptmann Takácsait, az összes darab közül a legaktuálisabbként. De a színházigazgató ne felejtse el az első sort fenntartani a szociáldemokrata vezetők számára.

Egyébként semmilyen előadást nincs mit csinálni: elérkeztek alkalmazkodó tehetségük határához. Van egy küszöb, amely alá szállásukat a németországi munkásosztály nem tudja elfogadni túl hosszú időre.  De azért a létezéséért vergődő burzsoá rezsim nem akarja elismerni ezt a küszöböt. Brüning rendkívüli dekrétumai csak a terep kipuhatolásának kezdete. Brüning rendszere a gyáva és álnok szociáldemokrata bürokráciának köszönhetően tartható fenn, mely a proletariátus egy részének mérsékelt és mogorva bizalmán alapszik. A bürokrata  dekrétumrendszer ingatag, bizonytalan és kevéssé életképes. Aki nem feledkezhet meg saját munkásairól,  annak céljai megvalósításához a szociáldemokrácia támogatása nem csak elégtelen, hanem már zavaróvá kezd válni. A félmegoldások ideje elmúlt. Ahhoz, hogy a kiutat megtalálja, a burzsoáziának véglegesen meg kell szabadulnia a munkásszervezetek nyomásától, ki kell söpörje, összetörje, szétszórja ezeket.

Itt kezdődik a fasizmus történelmi küldetése. Olyan osztályokat helyez a nyeregbe, melyek rögvest a proletariátus fölött találják magukat és attól tartanak, hogy soraikat megelőzik; megszervezi őket, a finánctőke anyagi eszközeivel militarizálja hivatalos állami takaró alatt, a proletárszervezetek összezúzására küldi őket, a legforradalmibbtól a legmérsékeltebbig.

A fasizmus nem csak egy megtorló, erőszakos rendszer, rendőrterror. A fasizmus olyan különleges állami szisztéma, amely azon alapul, hogy eltávolítja a burzsoá társadalomban létrejött proletárdemokrácia összes elemét. A fasizmus feladata nem csak a kommunista élcsapat legázolása, hanem az is, hogy az egész osztályt erőszakkal az atomizáltság állapotában tartsa. Ehhez nem csak az kell, hogy fizikailag végezzen a kommunista élgárdával. Az összes szabad és független szervezetet, a proletariátus minden támaszbázisát el kell tiporja és meg kell semmisítse a szociáldemokrácia és a szakszervezetek háromnegyed évszázados munkája eredményét. Mivel a Kommunista Párt ennek a munkának legfrissebb elemzésére támaszkodik.

A szociáldemokrácia készítette elő a fasizmus győzelmének összes körülményét. De ezzel saját politikai likviditása feltételeit is előkészítette. Teljes mértékben igazságos a szociáldemokráciára hárítani, Brüninget kivéve, a törvénykezés felelősségét csakúgy, mint a fasiszta barbárság fenyegetését. Azonban abszurd a szociáldemokráciát azonosítani a fasizmussal.

Az 1848-as forradalom idején a liberális polgárság politikája által előkészítette az ellenforradalom győzelmét, amely aztán a liberalizmust a tehetetlenségig legyöngítette. Marx és Engels a német liberális burzsoáziát ugyanolyan hevesen ostorozta, mint Lassalle, de elmélyültebben. De akkor, amikor a lassalle-isták «ugyanolyan reakciósként» veszik célba a feudális reakciót és a liberális burzsoáziát, Marx és Engels jogosan méltatlankodik a hibás ultrabalosság okán. A lassalle-isták téves állásfoglalása bizonyos alkalmakkor éppen a monarchia cinkosaivá tette őket, munkájuk általában haladó, a liberálisok munkájánál végtelenül fontosabb jellege ellenére.  

A "szociálfasizmus" elmélete a lassalle-izmus alapvető hibájának megismétlődése új történelmi viszonyok között. A sztálini bürokrácia a szociáldemokratákat a nemzetiszocialistákhoz ragasztotta ugyanavval a fasiszta címkével, ezzel akcióba lépett mint a hitleri referendum támogatója: semmivel sem jobb, mint a lassalle-isták kombinációja Bismarckkal.

A szociáldemokrácia elleni küzdelemben a német kommunistáknak két szabatos álláspontra kell támaszkodniuk a jelenlegi szakaszban: a) a szociáldemokrácia politikai felelősségére a fasiszta hatalmat illetően, b) arra az abszolút összeférhetetlenségre, ami a fasizmus és a munkásszervezetek között fennáll, mely utóbbiakra a szociáldemokrácia is támaszkodik.

A német kapitalizmus ellentmondásai mára olyan feszültséget értek el, hogy a robbanás elkerülhetetlen. A szociáldemokrácia alkalmazkodó-kapacitása azt a küszöböt érinti, mely megelőzi önmaga likvidálását. A sztálini bürokrácia hibái a katasztrófa határához jutottak. Ez a három egyenlet jellemzi Németországot. Hajszálon függ minden.

Ahogyan a német helyzetet követjük a majdnem egy hetes késéssel érkező újságok nyomán, mikor egy újabb hét kell ahhoz, hogy a Konstantinápolyt Berlintől elválasztó távolságot megtegye levelünk, még újabb hetek kellenek ahhoz, hogy egy brosúra az olvasóhoz érkezzen, akaratlanul is felmerül: nem lesz túl késő? Minden egyes alkalommal azt feleljük: nem, a küzdelemben részt vevő hadseregek túl hatalmasak,  hogy szimultán és villámcsapásszerű döntések szülessenek. A német proletariátus ereje nem merült ki. Még csak be sem indult. A dolgok logikája minden nap parancsolóbban fog megszólalni. Ez igazolja a szerző kísérletét hangja meghallatására még hetekkel, vagyis egy egész történelmi periódussal később is.

A sztálini bürokrácia úgy döntött, hogy munkáját nyugodtabban végezheti, ha Prinkipóba (a törökországi Büyükada) száműzi (Trockijt). Megszerezte a szociáldemokrata Hermann Müllertől, hogy elutasítsák a  vízumot egy … «mensevik» számára: ez alkalommal habozás és halogatás nélkül valósult meg a közös front. Ma a sztálinisták a hivatalos szovjet újságokban deklarálják, hogy én «védem» Brüning kormányát a szociáldemokratákkal egyetértésben, kézzel-lábbal kapálóznak Németországba beutazásom joga ellen. Ezen lealacsonyodás elleni méltatlankodás helyett inkább jobb nevetni ezen a sületlenségen. De ne nevessünk sokáig, nagyon kevés időnk van.

(Lev Trockij)