2013. április 18., csütörtök

Körkép



 

Belgium: «Bizonyos kor felett a béreket maximálni kell»


 

Belgiumban egy átlagos munkaóra ára 37,2 euró (vigyázat! ez nem a bér!). Németországban, ahol már csökkentették a munkaerő árát, 30,4 euró. Hollandiában és Franciaaországban 32 és 34,2 euró. Az EU politikájának megfelelően a versenyképesség fokozása nevében  a munkaerő árának lenyomása minden tagországnak «kötelessége». Belgium esetében pedig évek óta támadja a bérek automatikus indexálása rendszerét.

Eric De Keuleneer, a Solvay Brussels Schools tanára, közgazdász is ezt a tendenciát támogatja: «A kollektív szerződések és a gazdasági szektor sajátosságai szerint minden évben 1-2 %-os automatikus béremelés történik.  a dolgozó túl drága lesz45-50 éves korától, pedig a kor nem feltétlen jár együtt azzal, hogy produktivitása is nő. A társadalmi terhek pedig nemzetközi szinten csökkentik versenyképességünket, és a fekete- és szürkegazdaságot erősítik.»

Konkrétan Eric De Keuleneer azt javasolja, egy bizonyos kortól a bér már ne növekedhessék. A szakszervezetek persze nem fogják hagyni, de a munkáltatók egészen biztosan támogatják majd – ha ragaszkodnak is a «képzelt kamat» nyújtotta fiskális előnyökhöz, nem mennek el szótlanul egy újabb «ajándék» mellett … Javaslata robbanóelegy lehet a szociális partnerek tárgyalásain …

Franciaország: tengerészsztrájk a deregularizáció ellen


A tengerészek CGT szakszervezete szólított munkabeszüntetésre a nemzetgyűlési törvénytervezeti vita napján, melyet a Szenátus már elfogadott. A szakszervezet «ultraliberális tengerészeti politikának» bélyegzi. «Többezer munkahelyről van szó, sőt, foglalkozásunk jövője, a tengerészet léte forog kockán».

Az Európai Unió direktívájának törvénybe foglalásáról van szó, amely alapján az idegen felségjelű tengeri szállítást, még ha francia területen is működik, a kollektív szerződések nem érintik. Természetesen ez a tőkés versenyben hátrányos helyzetet jelent, Marseille és Korzika között máris olasz, görög hajókat akar használni az SNCM közlekedési vállalat.

A hajózásban is úgy működik, mint az adóparadicsomok, az offshore: olyan államokban jegyzik be a hajót, ahol kisebb az adó, és a munkaügyi törvényeket nem kell betartani.  
A rendszert az Lisszaboni szerződés és a  «Bolkestein-direktíva» vezette be. 2012 novemberében már 300 ezer olyan «kihelyezett» dolgozót foglalkoztattak az uniós országok vállalatai Franciaországban, akikre nem vonatkoznak a francia munkaügyi és szociális törvények.

 


Görögország: offshore-vállalatokat közpénzek elsikkasztásával  gyanusítanak


Az Ana görög sajtóügynökség közölte, hogy az igazságügyi miniszter kérésére a pénzügyi visszaélésekkel megbízott ügyész foglalkozzon  az állami szubvenciók, közöttük az európai támogatási alapok offshore–cégeknek jutattásával.  E vállalkozásokat  «csalással, pénzek  kimentésével és pénzmosással » gyanusítják, mivel nem fizetnek adót az országban, de  állami támogatást élveznek, s gyakran  hamis számlákkal operálnak. Pl. egy görög vállalat 79 millió eurós állami szubvenciót kapott, egy Man-szigeti cég 174 milliót számlázott számára, a vásárlás azonban csak 4 millióba került Spanyolországban.
Az egészségügy területét, úgy tűnik, különösen nagyszámban érinti.   

A botrány a trojka-képviselet bejelentésének másnapján tört ki,  mikor is az közölte megegyezését a görög kománnyal a «gazdaság felegyenesítésének költségvetési és gazdasági intézkedéseiről». Közöttük szerepel a közszférában ezévben 4 ezer munkahely megszüntetése, jövőre 11 ezer.  Az egyezség lehetővé teszi a múlt év vége óta várt kölcsön 2,8 milliárdos részletének átutalását a görög hatóságok számára. 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.