2013. április 18., csütörtök

Magyar körkép


Lanyhul a kormányváltó hangulat

Alig változtak a pártpreferenciák – állapította meg legfrissebb elemzésében az Ipsos. A Fidesz 24, az MSZP 15, a Jobbik 7 százalékon áll.

A Fidesz tábora legutóbb és e hónapban is 24 százalékos, az MSZP-é korábban 16 volt, áprilisban 15 százalékot tesz ki. A Jobbik 7 százaléknyi támogatót vonzott egy hónapja és most is, az Együtt 2014-PM választási szövetség hívei márciusban 5 százaléknyian voltak, ezúttal 4 százalékot érnek el. Az LMP és a Demokratikus Koalíció (DK) tábora is azonos a múltkorival: 2, illetve 1 százalékos a teljes népességen belül.

Az Ipsos mérése szerint a pártoktól távolságot tartók aránya sem igazán módosult – egy hónapja 44 százalék volt, jelenleg 45 százalék.

A biztos pártválasztók körében mért körben a Fidesz 46 százalékkal vezeti a rangsort, az MSZP 26 százalékkal a második helyen áll. A Jobbik 14 százaléknyi aktív és elkötelezett szavazót tudhat maga mögött. Az Együtt 2014-PM az eltökélt szavazók 8 százalékára számíthat, míg az LMP 3, a DK 1 százalékra – közölte a cég.

"Úgy táncol, ahogy fütyülnek neki"


A Haza és Haladás Alapítvány 2011-ben 10-10 millió forintot kapott a Moltól és az OTP Banktól, illetve ötmillió forintot Oszkó Péter volt pénzügyminiszter pénzügyi tanácsadó cégétől, a TMC First Kft.-től. Szintén beszállt az alapítvány finanszírozásába hárommillióval Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója. Bajnai bizalmasa, a Wallis volt vezérigazgatója, Winkler Gyula és Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület alelnöke, az MSZP korábbi kampányfőnöke egyaránt kétmillióval támogatta az alapítványt. Felvinczi Kálmán ennél is többet, 2,6 millió forintot adományozott, de a legnagyobb szponzor az amerikai demokratákhoz köthető Center for American Progress (CAP) volt, amely 209 ezer euróval szállt be 2011-ben. Maga Bajnai 4,25 millióval támogatta a szervezetet.

2012-ben a cégek felpörgették az adományozást. A Mol már 15, az OTP pedig 30 milliót adott a Haza és Haladásnak. Winkler az egy évvel korábbi kettőről ötmillióra emelte a hozzájárulását, az amerikai CAP pedig 228,8 ezer dollárt utalt. Oszkó cége viszont visszavett, a 2011-es ötmillió után már csak hárommilliót küldött Bajnaiéknak.

Az egymilliónál többet adományozó cégektől és magánszemélyektől 2011-ben összesen 38,8 milliót kapott a Haza és Haladás Alapítvány (nem beleértve az USA-ból érkezett összeget), de tavaly a nagyobb adományokból már 56,1 millió állt a házhoz együttesen (szintén nem beleszámítva az amerikai dollárban kapott pénzt).
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.