2013. július 19., péntek

Elvenni a gazdagoktól és a szegényeknek adni?

« A marxizmus azt tanítja, hogy meg kell szüntetni a magántulajdont, az idegen munka leigázását - más szóval a termelési viszonyokat kell megváltoztatni.
Sok esetben a szélsőjobbtól átvett szociális demagógiával beszélik be a "szegény emberek" fejébe, hogy a XY a 210 milliárdos vagyonát a párnája alá rejtve tartja, csak "el kell tőle venni és szét kell osztani a szegények között".

Ha a gazdagok helyet cserélnek a szegények egy részével, csak új elnyomó uralkodó osztály jön létre.  Ez történt a sztálinista bonapartista fordulattal. Ekkor "újratermelődik az egész szemét" - ahogyan azt Marx megjósolta, és amely jóslata a rendszerváltással be is igazolódott.
Ha csak szétverjük a tőke által létrehozott termelőerőket, a romokat széthordják a "szegények". Ekkor a szocializmus helyett a barbárság ideje jön el, ami előbb vagy utóbb ismét azzal végződik, hogy "általánossá válik az ínség, ismét megindul a harc a szükségesért és újratermelődik az egész szemét". Vagyis az emberiség megint ott lesz, ahol a part szakad. Vagyis NEM  így van, hogy "el kell venni a gazdagoktól és odaadni a szegényeknek".

Marx ezzel szemben arról írt, hogy:

„A tőkés termelési módból eredő tőkés elsajátítási mód, ennélfogva a tőkés magántulajdon, az első tagadása az egyéni, a saját munkán alapuló magántulajdonnak. De a tőkés termelés egy természeti folyamat szükségszerűségével létrehozza saját tagadását. Ez a tagadás tagadása. Ez nem állítja vissza a magántulajdont, de helyreállítja az egyéni tulajdont a tőkés korszak vívmánya : a kooperáció és a földnek valamint maga a munka által termelt termelési eszközöknek a közös birtoklása alapzatán. A tőkemonopólium bilincsévé válik annak a termelési módnak, amely vele és alatta virágzott fel. A termelési eszközök centralizációja és a munka társadalmasítása olyan pontot ér el, amelyen már nem fér meg a tőkés burkában. A burkot szétrepesztik. Üt a tőkés magántulajdon végórája. A kisajátítókat kisajátítják.“ 

(MEM 23. 713. oldal - Phoenix)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.