Kína-levél 403.sz. - 2013. jún. 15.

Néha mintha álmodnánk… «Kína gazdasága lelassult: jó hír», mondja címében a «Le Monde» (jún. 10.). Azért érdekes, nem? Kínát tegnap még egyhangúlag üdvözölték kiváló fejlődése miatt, hogy majd az húzza ki a világot a válságból; ma pedig szemére hányják, hogy «a befektetésektől és exporttól elfordulva a fogyasztást preferálja és a gondoskodó állam irányába (nyugdíjak és egészségügy) mutat». Ha jól értjük, a feldolgozóipar munkásainak tízmilliói – akik a hónapok óta lassuló exportot szolgálják – kevesebbet fognak dolgozni és persze kevesebb bért kapnak azért, hogy végül a fogyasztásnak tudják magukat szentelni… sőt, még betegbiztosításban és nyugdíjban is részesülnek! Ez lehet a Le Monde szerinti kínai «szocializmus»…

Nézzük csak a valóságot Li Keqiang miniszterelnök május 13-án kijelentette egy tianjini állásbörzén, hogy: az ország új kihívásokkal kell szembenézzen, 7 millió egyetemi hallgatónak kell munkát találni júliusban és a probléma kivételes súlyossággal bír. Deklarálta, hogy a «piaci mechanizmusra kell számítani» és a kis- és középvállalatokra.

Mindazonáltal a hivatalos Xinhua-ügynökség idéz egy jelentést (jún. 7.), amely kimondja, hogy ezekben a kisvállalkozásokban Shanghajban ugyanarra a posztra 40 diplomás várakozik, a közepesekben 92. Az múlt évben «csak» 62 volt a számuk. És nem csak felsőfokú diplomákról van szó, hanem a teljes ifjúság munkát keres. Egyébként a hatóságok nem is adnak számokat a feldolgozóiparban történt elbocsátásokról. Vajon majd egyszercsak hirtelen kiderül, mint a 2008-as válságban, hogy megszűnt 20 millió munkahely?

Keményen dolgozni, egyszóval: túlzott kizsákmányolás szociális háló nélkül – íme ez a 236 millió migráns dolgozó sorsa – és ők valahogy nem látják a «gondoskodó állam kezdetét», amiről a Le monde prédikál. A «China Labour Bulletin» hongkongi egyesület, amely a szakszervezeti függetlenség megveszekedett híve, idézi ezen fiatal migránsok egyikét, akit egy amerikai üzem bocsátott el Guangzhouban, mert nem vállalta a túlórákat: «A közönséges dolgozó csak keményen dolgozni tud, hogy valahogy elboldoguljon. Nincs sok álmunk. Csak annyit szeretnék, hogy a jővőben kevésbé fárasztó munkám legyen.»

Az Állami Statisztikai Hivatal szerint ezen fiatalok több mint felének nincs munkaszerződése (törvénytelenül), csak 14,3%-uknak van nyugdíjbiztosítása, 24%-uknak munkahelyi baleseti biztosítása (holott ilyen gyakran éri őket), 16,9%-uknak betegbiztosítása, 8,4%-uknak munkanélküliség elleni biztosítása és csak 6,1%-uk rendelkezik anyasági biztosítással. Ha bérük emelkedett is – átlagosan 11,8%-ot és elérte a 2290 yüant (285€) –, az csak a nagyszámú túlóráknak köszönhető.

A «kínai álom». Messze vagyunk a «kínai álomtól», melyet a Kommunista Párt új főtitkára és a köztársasági elnök, Xi Jinping ígért, de ez nem akadályozza a hivatalos szakszervezetet, az  ACFTU-t, hogy a munkások közötti új «koncepcióra» letegye a hűségesküt, a kommunista párt «kínai álom és a munka szépsége» országos kampányára. Persze az a szerencsétlen 14 éves serdülő, aki május 31-én halt meg végkimerülésben, nem számít a szakszervezeti apparátcsikok számára. 12 órázott a gongguani Yinchuan Electronicsnál, mint minden migráns dolgozó. «A munka szépsége» a leégett jilini farm migráns dolgozóinak is sokat mondhat.

Ahogy a «China Labour Bulletin» ismerteti (máj. 31.), a kampány «beszél a harmonikus társadalomról, a kemény munkáról, a kínai karakterű szocializmusról, de egy szó sincs az érdekvédelemről, és a munkásjogokról». Lang Guoqing, Qinghai tartomány egyik szakszervezeti vezetője még azt említi, hogy megszűnnek a munkahelyi konfliktusok … Na, ez aztán az álom!

Azonban a dolgozók nem szüntetik be a jogaik védelméért vívott harcot, sőt, saját képviselőik választását is keresik, ahogy Kínában a Honda történelmi jelentőségű sztrájkja megmutatta.

Sztrájk a Hondánál. 2010 május 17-én Foshanban, Guangdong feldolgozóiparban gazdag tartományában, a Honda alkatrészgyártó üzemében (CHAM) sztrájk tört ki jelentős béremelésért és a szakszervezet újjászervezéséért. Megválasztották saját reprezentánsaikat, pontos követeléseik listájával felhatalmazták őket a nevükben szóló tárgyalásokra. Mandátumuk teljesítéséről be kellett számolniuk a munkásgyűlés előtt. Az üzemi ACFTU elnöke, aki a munkáltatók mellé állt, még egy bandát is mozgósított a sztrájkolók ellen.

Elutasítva az igazgatóság ajánlatait 17 napos munkabeszüntetés után elérték a 30 %-os béremelést, a kollektív tárgyalásokról szóló szerződést. De mi lett az üzemi szakszervezetet illető követeléssel? A két évvel későbbi vizsgálat eredményét három epizódban tesszük közre.

A nagy 2010-es sztrájk után a Hondánál …

Mi változott azóta? Ez kutatta Rena Lau 2012 végén. Cikkét publikálta a «WorkingUSA: The Journal of Labor and Society» (15. kötet, 2012.dec.). Összefoglaló három részben.

Ez a sztrájk a kínai munkások osztályharcában fordulópontot jelent. Jelzi azt a hatalmas potenciált, amit ennek az országnak a munkásosztálya jelent. Ugyanakkor a hivatalos szakszervezet (ACFTU) guangdongi szárnya számára is lehetővé tette, hogy a demokratikus választások ígéretével valóban a dolgozói jogok hatékonyabb képviselője legyen. «A legfontosabb, hogy a sztrájkolók ragaszkodtak az új szakszervezeti választásokhoz». Hol tartunk ma, a munkakörülmények javultak-e, a szakszervezet demokratizálódott-e, «a munkások oldalán áll-e vagy maradt a munkáltató mellett»?

Bérek. «2011 novemberében a CHAM-nál 2319 munkás dolgozott, közülük 2116 szervezett», mégpedig stabilan, mert negyedévenként csak egy-kettő távozott, míg két évvel korábban naponta léptek ki többen. Két béremelés történt a sztrájk óta: «nagy a különbség a 2010 januári és a 2012 januári között, 118%-os bázisbéremelés,  702-ről 1530 yüanra [kb. 70-ről 155 €-ra] és 77%-os állományi járadék». Ugyanakkor a 2012 februári tárgyalásokon a szakszervezeti delegáltak 880 yüanos emelést kértek, de a munkáltató fenyegetőzése hatására visszaléptek, és a tartományi ACFTU-főnök azt mondta, alá kell írni.

2012 márciusában egy második tárgyalás is folyt, mely 430 yüanos emelést hozott. Sokan csalódottak voltak, mivel a vágtató infláció gyorsan tönkrevágta a béreket.«Látjuk, hogy a  CHAM újjászervezett szakszervezete többé-kevésbé a bíró szerepét játssza a tőke-munka között (…) anélkül, hogy energikusan kiállna a követelések mellett. (…) Az utolsó béremelés pedig még alacsonyabb volt.»

Szakszervezeti újjászervezés. Jún. 3-án nyílt levélben megerősítették a dolgozók, hogy műhelyszinten a bázisdolgozók voksolnak. A 2010. júniusi bértárgyalások után két hónappal irányozták elő az új szakszervezeti választásokat. Kezdetben a dolgozók nem célozták meg a szakszervezet újjászervezését. Számukra a szervezet átlagosan havi 5 yüan fejében lehetővé tette, hogy bizonyos előnyökhöz jussanak (nevezetesen vásárlási utalványok formájában). Nem volt fogalmuk arról, hogy a szakszervezetnek milyennek kell lennie, ha munkahelyi problémájuk volt, nem ide fordultak. A Hondánál a sztrájk előtt nem is tudtak sokat szakszervezeti elnökükről, Wu Youhe-ról, hacsak azt nem, hogy az igazgatóság követelései mellé állt. A sztrájk alatt értették meg igazán  szervilitását, ekkor vetődött fel igényük a szervezeti megújulásra és került az a középpontba.

A guangdongi ACFTU-hoz fordultak, az alelnök, Kong Xianghong a kezdeményezést melegen fogadta, a sajtó előtt bejelentette, hogy arról van szó, a «kellemetlen eseményt» (a sztrájkot) pozitív lehetőséggé kell alakítani és a Honda új választásai jó tapasztalat lesz a szakszervezet általános reformjához.

Első választás. 2010 augusztusa és októbere között részleges választást tartottak (végrehajtó bizottsági helyek és néhány műhelyszekció): «a fiatalok képviselője, egy alelnök és egy állandó  káder megválasztását; a küldöttgyűlést; első kongresszusuk összehívását».

Minthogy kiegészítő helyekről volt szó, a végrehajtó bizottság a helyén maradt, benne a népszerűtlen Wu Youhe is. Az ACFTU rendje szerint a helyi szakszervezetek nevezik meg a jelölteket a voksolás előtt.

(Folytatjuk)

––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

A jilini tragédia után…

A sajtó nem beszél a jilini szárnyasfarm kigyulladáskor meghalt 120 dolgozóról. Egy guangzhoui híres blogger, Li Huizhi kérdéseket tett fel a kulcsra zárt ajtókkal kapcsolatban: «Üzem ez vagy börtön? Az igazgatóság a dolgozókat emberi lényeknek vagy szárnyasoknak tartja?»

A hivatalos Xinhua sajtóügynökség még a tragédia napján kijelentette, annak ellenére, hogy a «központi kormány a biztonság kérdéseinek átvizsgálására szólított, a vállalatok profit utáni hajszája a biztonság elhanyagolásához vezet a tisztviselők lustasága mellett.» De hát akkor ki bátorítja, ha nem a kommunista párt és az állam már 30 éve a«profithajhászást» ? Ki nevezi ki és védelmezi a kádereket és a korrupt igazgatást?

Ha vészkijáratok nem léteznek, vagy blokkolva vannak, akkor az nem tűzeset, hanem gyilkosság, szögezi le az AMRC. A vezetők felelősségre vonása meg fog történni a 2002 jún. 29-i törvénynek megfelelően? Lesz joga az ACFTU-nak az ilyen üzem felügyeletére, ahogyan az 52-es cikkely kimondja?

Az IUF (nemzetközi élelmezési és mezőgazdasági szakszervezet) világos jún.7-i kommünikéjében: «Miért tolerálják ezt a helyzetet? A legtöbb jelentés kiemeli a korrupt tisztviselők és a vállalati igazgatás baráti viszonyát. A biztonsági előírások be nem tartása vagy a környezetszennyezés így nem jelent problémát. A dolgozóknak viszont nincs módjuk rá, hogy kollektívan megszervezzék a biztonság követelését.»

Az 1989 jún. 4. évfordulója…

Az Emberi jogok  ligájának Bulletin Chine 77-es száma (május) emlékeztet arra, hogy minden évben a demokratikus mozgalom évfordulója közeledtével a rendőrség ellenőrzi az aktivistákat, telefonvonalukat, internetes hozzáférésüket elvágja. A forrás neveket és eseteket idéz (Ye Du, Yu Gang, Tang Jingling, Liang Songji, Xu Xiangrong, Li Weiguo, Li Wensheng, Yang Tingjian, Qiu Hua, Luo Qian, Zhang Shanguang, Li Jianjun).