2013. július 22., hétfő

Magyarázat fiatal barátainknak

A zsidó nép egyike volt a Közel-Kelet állattenyésztő, földművelő népeinek, amelyiket a Római Birodalom nem tudott ugyanúgy leigázni, mint a többi népet, mert nem Rómába cipelhető, és Zeusz lábaihoz állítható bálványokban hittek, hanem a Könyv Istenében, akinek ábrázolását a Könyv egyenesen tiltotta. Így ezt a népet nem tudták vallásilag (ideológiailag) leigázni.

Ezért ez a nép lett a Római Birodalmat ideológiailag szétbomlasztó keresztény vallás forrása: a keresztények (itt-ott meghamisítva, a saját könyveikkel, az Evangéliumokkal kiegészítve) ugyanazt a Könyvet és annak Istenét imádták, mint a zsidók, bár kitalálták hozzá Isten (zsidó) fiát, akit jobban imádtak, mint magát az Atya-Istent.

Amikor a bölcs római császár, (Nagy) Konstantinus felismerte, hogy a kereszténységet nem tudja legyőzni, akkor annak élére állt, és az addig a legvéresebben üldözött kereszténységet a Birodalom államvallásává tette. Mivel a sok évszázad alatt mesterségesen felkorbácsolt keresztény-gyűlöletet nem lehetett egyik napról a másikra megszüntetni, az immár keresztény Birodalom uralkodóosztályai átcsatornázták a gyűlöletet a zsidókra.

A zsidókat körbe kergették a keresztény Európán, s ha valahol nagy kegyesen megengedték is nekik a gettóban való letelepedést, eredeti foglalkozásuk gyakorlását szigorúan megtiltották. Mivel a keresztény és muzulmán feudalizmus álszent módon szeretik ugyan a pénzt, de utálják a pénzzel való foglalkozást, azért azt rákényszerítették a zsidókra, hogy utána még jobban utálhassák őket. Ez roppantul hasonlít az amerikai négergyűlöletre: odahurcolták őket Afrikából, azután gyűlölték őket, mert ott vannak. Hiszen minden rasszizmus hasonlít valahol a maga bornírtságában a másikra.

Mivel a "Ne lopj!" parancsolatot a keresztények és a muszlimok is egy az egyben átvették a zsidó Bibliából, természetesen ezek a vallások éppen annyira a magántulajdon szentségében hisznek, mint a zsidók.


(Phoenix)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.