2012. május 30., szerda

Jelenünk és jövőnk


                        „… A fiatalok munkanélküliségi rátája világszerte kiugróan magas marad az idén is,  legalább 2016-ig nem várható csökkenés - közölte a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) a "Globális foglalkoztatási trendek a fiatalok körében 2012"  című jelentésében.   … A MTI-hez eljuttatott összefoglalóban az ILO hangsúlyozza: az előrejelzések szerint a fiatalok körében a globális munkaerő 12,7 százaléka lesz munkanélküli ebben az évben, ami nem jelent változást a válság 2009-es csúcsához képest, illetve kissé magasabb a 2011-es 12,6 százalékhoz képest. … Ez az arány a munkaügyi szervezet szerint még magasabb lenne, ha beszámítanák azokat is, akik a helyzet kilátástalansága miatt feladják, vagy későbbre halasztják az álláskeresést. Az így kiigazított ráta szerint a fiatalok körében a globális munkanélküliség 2011-ben 13,6 százalék volt.   ….  A számadatok szerint 75 millió 15 és 24 év közötti munkanélküli fiatal lesz 2012-ben, ami csaknem 4 milliós növekedést jelent 2007 óta. (2012. május 22. MTI)

                     Az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF jelentése szerint Magyarországon a gyermekek 10,3 százaléka, tehát minden tizedik gyermek relatív szegénységben, vagyis a magyar szegénységi küszöb alatt él, és felnőtt életében is hátránnyal indul - írta az MTI.
A UNICEF magyarországi bizottságának igazgatója kifejtette, ezek
 a gyermekek "fejlődésük legfontosabb időpontjában" nem kapják meg a fontos erőforrásokat, és ez a probléma végigkíséri a következő évtizedeket, gazdasági problémákat okozhat az országban, ha nem kezelik a helyzetet.

                          Magyarországon mélyülnek a társadalmi egyenlőtlenségek, egyidejűleg növekszik a szegénység. Négy millió felé jár azoknak a száma, akik a létminimumnak számító 60 ezer Forint alatt élnek. A középosztálynak is mind nagyobb része küzd elemi megélhetési gondokkal – hívta fel a figyelmet a Magyar Szociális Fórum szerdán Ferge Zsuzsa szociológus egyik elemzésére. A legfőbb gond az alacsony foglalkoztatás és jövedelem, a munkanélküliség a tanulatlanok, a cigányok, a kistelepüléseken élők, valamint a fiatalok között a legnagyobb. Az utóbbiaknak mindössze 20 százaléka tud elhelyezkedni - írta a Szakszervezetek.hu. Az OECD tagállamai közül 2012-ben Magyarországon mérik a legszűkmarkúbban a munkanélküli járandóságot: három hónapig folyósítják és legfeljebb a minimálbér összegét érheti el. A segélyek összege 25-42 ezer forint között mozoghat. A közmunkások nettó bére teljes munkaidő esetén is 47 ezer forint lehet, a korábbi 60 ezer helyett – írja. „Hosszú ideje minden korosztály mintegy 20 százaléka úgy hagyja el az iskolát, hogy semmilyen piacképes képzettsége nincs. Többségük funkcionális analfabéta, amikor kilép az életbe. Az új törvények, például a 16 éves korhatár, még távolabbra visznek a tudásalapú társadalom álmától. Az iskolarendszer tartósan képtelen arra, hogy tompítsa a gyerekek között induláskor tapasztalható társadalmi különbségeket…Tények alapján állítom, hogy a mélyszegénység és nyomor ma nagyobb Magyarországon, mint amit az ország forrásai indokolnának.” … korrupció, herdáló központi források, politikai akarat hiánya …

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.