S nálunk?

Saïd Bouamama: «A muzulmánok diabolizálásával megteremtették az iszlamofóbiát»
(Fatma Kassoul, Mouâd Salhi)

Michel Collon website, Investig’Action

A francia elnökválasztások első fordulójában a Front national eredménye megdöbbenést keltett. Növekvő iszlamofóbia? Vagy egyszerűen csak a politikai és médiamanipulációban fürdő Franciaországra világít rá? Az Investig’Action megpróbál válaszolni e kérdésekre Saïd Bouamama szociológus segítségével, aki sok év óta elkötelezett aktivistája az emigrációs, valóban egyenlő jogokért való küzdelemnek Franciaországban.

Hogyan magyarázza Ön a Front national eredményét?

Szerintem két fő oka van. Az első a gyarmatosításhoz köthető, történelmi ok. Abban az időben, hogy a francia kolonializmus működhessen, a lelkeket fel kellett erre készíteni, mentálisan gyarmati terepet létrehozni. Az arabok, a feketék modernitásra, felekezetenkívüliségre, a köztársaságra allergikus tárgyként történt bemutatásával… Összegezve, a demokráciára veszélyes emberekként. (…) Ma ezt az örökséget a francia szélsőjobb használja jelen szükségleteinek kielégítésére. A politika területén kelepcébe került, mert más pártok felveszik a szélsőjobb által ledobott kesztyűt – ahelyett, hogy ebből a hűbéri viszonyból teljes mértékben eltűnnének.   

A második faktor pedig a gazdasági válság. A lakosság egy részének elszegényedéséhez vezetett, ingataggá tette a szociális garanciákat nagy számban. Az FN az emberek elégedetlenségére támaszkodik. Nem meglepő, hogy a jelenlegi eredményt produkálta, az ellenkezője lenne az. De van egy másik fontos lecke: Jean-Luc Mélenchon eredménye. Az FN téziseivel ütközve semmiféle engedményt nem adott. Elért eredménye a felemelkedésre mutat, arra, hogy egy állampolgári minoritás gondolatai társadalmi/gazdasági kérdésekre összpontosulnak.

Az iszlamofóbia erősödése összekötődik a franciaországi bevándorlási politika csődjével?

De hát nincs csőd, legalábbis, ha valódi célját nézzük. A bevándorlási politika nagyon egyszerű: a nemzeti munkaerőnél olcsóbb munkaerő biztosítása. A dolgozók egymással versenybe állítása lefelé nivellálja a munkaerő árát. Következésképpen az integrációról szóló szép idelológiai diskurzusokon túl mindig ott van az a nagyon egyszerű politika, mely a bevándorlók és francia gyermekeik számára a munkaerőpiac legrosszabbul fizetett helyét jelöli ki.

Nincs tehát kudarc, a bevándorlási politika mindig reakciós jellegű. A valódi kudarc az, hogy azt hitték, ez a politika hosszú időre életképes. Szisztematikusan kijelölni emberek helyét alsóbbrendű posztokon csakis a frusztráció, a követelések, a felháborodás és az identitás újraigenlése felé vihet. Szokás volt a bevándorlókat csendben elszigetelni. Követeléseik így aztán feldúlják a közrendet, a szélsőjobboldal malmára hajtják a vizet és általában is arra használják a politikusok: «látjátok, nem lehet asszimilálni őket».

Nem beszélhetünk a bevándorlási politika csődjéről Franciországban. Amit konstatálhatunk, az a bevándorlási politika gazdasági módosulatának elkerülhetetlen következménye.

Nicolas Sarkozy 10 éve egy beszédében választási játékterét 4 alapon nyugvónak jelölte meg (Gilles Kepel elemzése szerint): bevándorlás, iszlám, a biztonság hiánya, nemzeti identitás. Az ilyenfajta diskurzusok a jobboldal túlélésének szempontjából elsőrendűek?

Tökéletesen. Még a Szocialista Pártra is érvényes. A "biztonság hiánya" az ennél sokkal fontosabb  társadalmi problémákat takarja el. A biztonság hiánya, az ún. terrorista akciók vagy a laicitás elleni támadások, a kis dolgok általánossá válása. Franciaországban a biztonság hiánya nem növekszik tömegesen egy közösség magábazárkózása vagy integrista veszély következtében. Objektív bizonyíték nincs erre.

Ellenben az utóbbi három évtizedet a következő folyamat jellemezte: 1./ egy társadalmi osztály tömeges elszegényedése 2./ a dolgozók nagyrészének prekarizációja, akik annak ellenére, hogy van munkahelyük, féltik a jövőjüket 3./ növekvő rasszista diszkriminizáció. Emlékeztetek arra, hogy öt munkáltatóból négyen munkafelvételkor diszkriminálnak – a Nemzetközi Munkaügyi Iroda szerint, amely pedig nem mondható radikális szakszervezeti militánsnak. 4./ megalázó processzusok folynak a népi negyedekben állandósult rendőri ellenőrzésekkel.

Ezeknek a kérdéseknek kellene a választási kampány közpéppontjában lenni?

Ezek olyan valódi kérdések, melyeket a francia társadalomnak fel kellene tenni. Hogyan lehet küzdeni a pauperizáció ellen? Hogyan visszaadni a dolgozóknak a garanciákat? Hogyan küzdeni a rasszista diszkrimináció ellen? Hogyan leállítani a népi negyedek rendőri felügyeletét? Ha ezek nem tetszenek valakiknek, akkor olyanról vitatkoznak a problémák elfedésére, mint amiket idézett: nemzeti identitás, biztonság hiánya, stb.

Milyen hatásai vannak ennek a 30 éve tartó folyamatnak?

Modellünket fogja felborítani. Áttérünk a bűnbak-modellre, arra a történelmi modellre, mely mindig létezett Európában: a belső ellenségére. Ma a xenofób reakciók nem csak a Franciaországban kikötött bevándorlókat illetik. Most már egy francia születésű is lehet idegen, aki mindig is itt élt és teljesen mértékben francia. Ez a jelenség új, a célt áthelyezi a bevándolóról a muzulmánra: ez áttérés a bűnbakképzésről a belső ellenségre.  

A politikusok és médiumok iszlám terrorizmussal fenyegetése a vízcsapból is folyik, de 1991 óta az Európában elkövetett támadások 94 %-a a szélsőjobbtól és szeparatista mozgalmaktól ered. Csak 0,4 %-ot lehet az iszlamisták szemére hányni. Hogyan magyarázza ezt?

Amióta a szélsőjobb írja elő a tematikát, a félelem bevezetésére van egy bizonyos választói és médiarentabilitás. Választási vagy tömegkommunikációs igyekezetből félelemkeltő gépezetet állítottak fel  és ennek eszköze a muzulmán. Pedig egyrészt nincs olyan anyagi tény, amely ezt megmagyarázza, márészt viszont pedig létezik egy ideológiai találmány, melyet iszlamofóbiának nevezhetünk.

A társadalom valódi problémája nem a terrorista tettek vagy a muzulmánok által elkövetett köztársaságellenes cselekedetek. Pontosan fordítva, az iszlamofób ideológiai viták vezetnek iszlamofób tettekhez. A muzulmánok minden erővel folyó diabolizálása vezetett az iszlamofóbiához. Ennek egyébként nem csak a politikai pártok a szerzői, hanem a közhatalom is. Ha törvényt hozunk a lefátyolozott fiatal lányok számára, ha nem is nevezzük meg, az csak a népesség egy részére vonatkozik. Segédkezet nyújtunk a Front national, de az államapparátus gyakorlatához is.

Politikusokról beszél és az igazságszolgáltatásról. És a média?

Inkább az iszlamofóbia katalizátoraként működnek, mint csinálójaként. A csinálók csoportja sokkal szélesebb, megtaláljuk a nagy jobboldali, szélsőjobboldali politikai pártokat csakúgy, mint a Szocialista Pártot, mely sok engedményt tett e téren.  

Az a mód, ahogyan a sajtó viselkedik sok társadalmi kérdésben, zavaró. Szemszögük az iszlamofób beszédet általában megerősíti, katalizálja és szélesebben bocsátja ki. 

Kommentálja a Merah-ügyet*? Van-e politikai vonzata?

(Merah a 2012 márciusában Toulouse-ben és Mantaubanban 7 életet, közötte 3 gyermekét követelő gyilkossághullám szerzője)

Nyilván, vaknak kellene lenni, hogy ne lássuk. De ellentétben azzal, amit Sarkozy feltételez, Merah nem egy idegen ország terméke. Ellenkezőleg, a francia társadalomban meglévő tudomásul nem vétel, az egyenlőtlenségek, a megaláztatások és ellentmondások eredménye. Ez nem igazolja rendőrök vagy gyermekek megölését. Csak azt mutatja, a francia társadalom rosszul működik.  

Hogyan magyarázza a (norvég) Breivik és a Merah ügyek sajtókezelésének különbségét? Az előbbi bolondnak kiáltották ki, a másodikat muzulmán terroristának …

Jó mélyen benne vagyunk az iszlamofóbiában. Ténylegesen az iszlamofóbia tartalmazza, hogy egy jelenséget ne az okok együtteséből kiindulva értelmezzünk, hanem maradjunk meg egy kulturalista magyarázatnál. Itt felfedték Merah vallását. Holott minden, kizárólagosan csak egy közösséget érintő magyarázat elkerülhetetlenül rasszista. A Merah-ügyben a sajtó kereken elkerülte a patológiai jellegű magyarázatokat: stabil emberként mutatták be, mint aki racionális politikai döntéseket hozott, melyek összeegyeztethetőek erkölcsével… Viszont ha a gyilkos nem muzulmán, általában azt állítják, csak mentális beteg lehet.   

Az Amnesty International közelmúltban készített jelentése az iszlamofóbiáról Franciaországban és Belgiumban közkézen forog. Hozzájárulhat ez a muzulmánok életkörülményei javításához  Európában?

«Javítás», na ne túlozzunk. De pozitív lépés. Sokan vagyunk, akik évtizedek óta felhívjuk a figyelmet az iszlamofóbiára. De módszeresen lekicsinylik, mondván, aggályaink ideológiai hátterűek és az iszlamofóbia csak kitalálás. Tehát, az egy pozitív szakasz, ha egy olyan szervezet, mint az Amnesty International tárgyiasítani tudja a tényeket, és összefoglalja az iszlamofób törvénykezés létezését. Ez kivisz bennünket az ideológiai terepről.